Fergeteges ingyenes koncertek töltik meg élettel Budapest vendéglátóhelyeit – Jön a Zene Éjszakája!

November 16-án számos ingyenes koncerten vehettek részt különböző budapesti helyszíneken a Zene Éjszakája alkalmából.

Fotó: BFZ- Budapesti Fesztiválzenekar

A Zene Éjszakáján a főváros kedvelt szórakozóhelyein, kávézóiban és bárjaiban a klasszikus zenéé lesz a főszerep, hiszen kamaraegyüttesek zenélnek majd nemcsak a belvárosi helyeken, hanem külsőbb kerületekben is.

A fellépők között számos nemzetközi zenész is helyet kap, hiszen a hazai előadók mellett fellépnek a Zeneakadémia nemzetközi hallgatói, és a partnerországok követségei által szervezett fiatal külföldi művészek is.

A részvétel mindenütt ingyenes, de ahol lehet, mindenképpen érdemes asztalt foglalni a nagy érdeklődésre való tekintettel.

A Zene Éjszakája helyszínei 2023-ban:

  • Tomory Lajos Múzeum telephelye, Herrich-Kiss villa
  • Külvárosi Kávéház – 1041 Budapest István út 26.
  • Béla Bár – Bartók Béla út
  • KEG Sörház – Orlay utca 1.
  • Szatyor/Hadik – Bartók Béla út
  • Mitzi Café – Bartók Béla út
  • Három Holló Kávéház – Piarista köz 1.
  • Magvető Café – Dohány u. 13.
  • Lumen – Horánszky u. 5.
  • Púder Bárszínház – Ráday u. 8.
  • ISON – Hársfa u. 25.
  • Babka Étterem – Pozsonyi út 20.
  • Turbina Kulturális Központ – Vajdahunyad utca 4.

A legtöbb esemény 18:00 órakor kezdődik és a legtöbb helyen 22:00 óráig tart. Kivétel a Három Holló és a Turbina, ahol később kezdődnek a koncertek.

Bővebb infóért nézzétek meg a Facebook-eseményt >>

Szemezgessetek még több ingyenes budapesti program közül: