Vadonatúj tanösvény enged bepillantás a lápvidék titkaiba Budapesttől egy karnyújtásnyira

2023. augusztus 23-án nyitott meg a Teknős tanösvény Dunakeszin, amin sétálva megismerkedhetünk az itt található lápvidék különleges állat-és növényvilágával.

Fotó: Evii Zoo

A Paradigma Ariadné építésziroda által tervezett tanösvény Dunakeszin, egy áruház szomszédságában kapott helyet, azonban a pallókra rálépve már egy egészen más környezetben találjuk magunkat.

A tanösvény kialakításának célja az volt, hogy megismertesse az erre járókat az egykor a Duna-völgy területeit elfoglaló tőzegláp utolsó megmaradt darabjával, illetve betekintést engedjen az itt található élővilág sajátosságaiba.

blank
Fotó: Evii Zoo

A vadregényes lápvidéken vezető pallósoron négy ismeretterjesztő pont kapott helyet, ahol nemcsak számos információval gazdagodhatunk, de egyedülálló látványban lehet részünk, ahogy a kilátóként is szolgáló pavilonokról, madárszemszögből figyeljük meg a területet.

blank
Fotó: Evii Zoo

A rengeteg információt olvasva és a helyi természet szépségét csodálva, érdemes nyitott szemmel járni, hiszen nem véletlenül kapta a tanösvény ezt a nevet:

a legszerencsésebbek még akár mocsári teknősöket is megpillanthatnak az út során.

blank
Fotó: Evii Zoo

Ha még több vízközeli tanösvényt fedeznétek fel: