5 varázslatos e-bike túra, ami csodás helyekre kalauzol hazánk mediterrán tájain

Festői szépségű tájak, hangulatos erdei utak, bájos települések, ősi várak, romantikus szőlősorok és mesés cseppkőbarlangok várnak az ország mediterrán vidékén, a Mecsekben és a Villányi-hegységben. A dimbes-dombos környék kincseit érdemes vezetett e-bike túrán bebarangolni, amely során a meredekebb szakaszokon is játszi könnyedséggel tekerhetünk, miközben a túravezető beavat a táj titkaiba!

Bringatúra a mecseki tengerszemek vidékén

A 65 kilométert felölelő bringatúra a vadregényes Égervölgyben veszi kezdetét, Pécsett. Innen a térség egyik legszebb kerékpárútján közelítjük meg a mecseki tengerszemek vidékét, Orfűt. Az első megálló az Orfűi Malmoknál vár ránk, ahol tehetünk egy kellemes sétát a Vízfő tanösvényen, illetve a Malommúzeumban háromféle malommal ismerkedhetünk meg. A Medvehagyma Házban helyi termékeket kóstolhatunk, mielőtt folytatnánk utunkat a Pécsi-tó, majd Magyarhertelendi felé, ahol a Csuporka falatozó mennyei tejtermékei segítenek a kalóriapótlásban. A Barátúri-tó mellett elhaladva Magyarszék felé vesszük az irányt, ahol még egy utolsó kóstoló gyanánt finom, helyi kolbászokat csemegézhetünk. Pécsre Árpádtető felől érkezünk vissza, felmászunk Lapisig, majd visszagurulunk az Égervölgybe.

Bővebb infó >>

Fotó: Aktív Magyarország

Barangolás a Kelet-Mecsek erdőrengetegében

Ha békés erdei barangolásra vágyunk a város zajától távol, ez az egész napos e-bike túra a Kelet-Mecsek árnyas útjain tökéletes választás. Ezúttal a mesebeli Égervölgytől a Dömörkapuhoz tekerünk, ahonnan Árpádtetőn keresztül egy régi bányászúton érünk Zobákra, ahol egykor hazánk legmélyebb szénbányája működött. Innen szép erdei utakon jutunk el Pusztabányáig, a Kelet-Mecsek eltűnt településéig, ahol régen üveget fújtak. A bájos tisztáson magasodó kulcsosháznál megtekinthetjük Szatyor Győző pécsi faszobrász Életfa című alkotását. Egy még szebb erdei útvonalon keresztül megérkezünk a pécsváradi várhoz, ahol érdemes megpihenni, enni pár falatot és körbejárni az erődöt. Visszafelé még megállunk csobbanni egyet a vadregényes Dombay-tóban, majd visszatekerünk az Égervölgybe.

További részletek >>

Fotó: Aktív Magyarország

Abaliget csodái

A pécsi kiindulópontról ismét a békés hangulatú Orfű felé bringázunk, ahol megejtjük első megállónkat a számos történeti és gasztronómiai látnivalóval kecsegtető Orfűi Malmoknál. Ha kedvünk tartja, bejárhatjuk a nemrég kialakított Vízfő tanösvényt, amely az Orfű-patak mentén megépült pallósoron vezet el a névadó Vízfő-forrásig. A rövid pihenő után egy látványos szakasz következik, amely elvisz minket egészen Abaligetig. Miután kiélveztük a Pécsi-tóra nyíló páratlan panorámát, megnézhetjük a cseppköveiről híres Abaligeti-barlangot, amelyet akár be is barangolhatunk az óránként induló vezetett túrákon. Abaligetről célba vesszük Cserkút lehengerlő Árpád-kori templomát, majd visszatérünk Pécsre.

Bővebb infó >>

blank
Fotó: Aktív Magyarország

Kilátótúra Pécs felett

Kilátópontról kilátópontra tekerhetünk ezen a 35 kilométeres túrán, amely mindössze 4 óra alatt kényelmesen teljesíthető. Lenyűgöző panorámákban tehát biztosan nem lesz hiány, a szintemelkedést pedig az e-bike-ok segítenek leküzdeni. Az égervölgyi kiindulópontról Pécs mediterrán hangulatú belvárosán keresztül a Tettyére bringázunk, ezután pedig felmegyünk a Dömörkapuhoz. Innen célba vesszük Pécs ikonikus TV-tornyát, majd erdei úton haladunk tovább a szép panorámájú Kis-Tubesi kilátó felé. Feltekerünk a Mecsek második legmagasabb pontjaként ismert Tubesre, ahonnan tiszta időben akár a Badacsonyig is elláthatunk. Egy rövid ereszkedést követően felmászunk még a környék egyik legnépszerűbb kilátópontjára, a Zsongor-kőhöz, majd legurulunk kiindulópontunkra.

Tovább a részletekre >>

blank
Fotó: Aktív Magyarország

Kerékpárral a mesés Villányi borvidéken

Pécsről egyenesen Villányba vezet ez az 55 kilométer hosszú e-bike túra, mely feltárja előttünk a történelmi borvidék legszebb természeti kincseit. Az Égervölgyből keresztülhaladunk Pécs délnyugati részein, majd első megállónk a pogányi horgásztónál lesz. Kistótfalu és Máriagyűd után a Villányi-hegység varázslatos szakaszán tekerünk, és hamarosan, a Pillangó dűlőn át megérkezünk a páratlan hangulatú Vylyan Teraszra, ahol egy jéghideg rozéfröccs társaságában frissülhetünk fel. A panorámaúton leereszkedünk Villányba, de mielőtt vonattal visszatérnénk Pécsre, teszünk egy kitérőt a Nagyharsányi Szoborparkba, ahol akár a Kikerics Panorámasétányt is bebarangolhatjuk.

Bővebb infó >>

blank
Fotó: Aktív Magyarország
Fedezd fel e-bike-kal hazánk legszebb tájait! Részletekért kattints ide: ebringatura.hu

A csodálatos Dunakanyar is felejthetetlen élményekkel vár: