7 remek színházi és táncelőadás Budapesten idén tavasszal

Változatos színházi előadásokat gyűjtöttünk egy csokorba márciusi ajánlónkhoz, melyben a kortárs jazzel kísért táncest tökéletesen megfér az évek óta sikerrel futó válságkomédia mellett. Szemezgessetek kedvetekre!

A Szél kapuja

„Számos kultúrában a Szél a világot és az embert mozgató erő metaforája, mely önmaga sosem látható, csak a hatását érzékeljük. Általa rezdül, mozdul meg az anyagi világ, felébred, él, pusztul és megújul. A ’Szél kapuja’ maga az ember, egy átjáró az anyagi világ és a szellemi tér között. A Szél átjárja, összeköti ezeket a világokat, egyben megsemmisíti a határokat, és így mindenütt jelen van. Hol keressük gondolatainkat, érzéseinket? Az agyban? A szívben? A sejtjeinkben? Egymásban? Kapcsolataink terében? Cselekedeteinkben?  Az előadás mozgásvilágát a Tai Chi Chuan, a Shen Dao Kung Fu és az ezekből építkező természetes gesztusok ötvözete adja.” (Goda Gábor)

Az Artus – Goda Gábor társulata előadása.

2023. március 5., 19:00 | Nemzeti Táncszínház | Weboldal

színház budapest
Fotó: Artus

Becsapódás

Két házaspár együtt vacsorázik, ahogy az utóbbi tíz évben minden második héten. A lányok testvérek. Sok éves hagyomány ez, ami a hosszúra nyúlásával nemcsak természetessé, de terhessé is vált, mégsem hagyják el. Ez az alkalom viszont valamiért másnak ígérkezik. Ma van valami a levegőben. Egy amúgy is pattanásig feszült ország levegőjében. Hamarosan értesítések pittyennek a telefonokon: az államfő perceken belül bejelentést tesz. Már megint mi lehet az?

Elkezdődik a nemzetiszín zászló előtt felvett nemzetnek intézett videóüzenet. Az országot támadás érte. Egy rakéta csapódott egy határmenti településbe. Négyen meghaltak. Az ország nem nézheti tétlenül honfitársainak igazságtalan halálát. Cselekedni kell. Ez már a mi háborúnk is. Azonnal elrendelik a katonakorú férfi lakosság besorozását. Tizenkét óra múlva pedig lezárják a határokat. Szereplőinknek gyorsan kell döntést hozni, ami az egész életükre hatással lehet.

Bemutató: 2023. március 12., 19:00 | Marczibányi Téri Művelődési Központ | Weboldal

Karinthy Frigyes: Utazás a koponyám körül

Karinthy műve minden idők egyik legjobb betegségmemoárja, és világirodalmi szempontból is egyedülálló alkotás. Szívszorító nyomozás a „nagy diagnózis” után. Egészségből a betegségbe – ez minden ember rémálma, és élete második felének szinte elkerülhetetlen nagy változása. A Nézőművészeti Kft. előadásában, Scherer Péter megformálásában egy minden szempontból Karinthyhoz hű előadás születhet, melyben a kiszolgáltatottság és a magány egyetemes érzésének plasztikus megfogalmazása mellett a továbblépés lehetősége és a jövőbe vetett remény is megfogalmazódhat.

2023. március 18., 19:00 | B32 Galéria és Kultúrtér | Weboldal

színházi előadások budapest
Fotó: B32 Galéria és Kultúrtér

Varázsvilág

Visszatér Feledi János gyerekelőadása a Nemzeti Táncszínházba: március 18-án, szombaton 11 és 15 órakor is megtekinthetjük a produkciót.

Egy szekrény sok mindent rejthet, különösen akkor, ha rajta keresztül átléphetünk egy másik varázslatos dimenzióba. A mű főhőse egy mesevilágban próbál barátokat szerezni, és különféle bábokkal találkozik. Hamarosan ráébred, hogy a báboknak ugyanolyan érzelmeik vannak, ugyanolyan kötődések és kapcsolatok alakulnak ki közöttük, mintha emberek lennének, és egyikükkel talán még szerelembe is lehet esni.

2023. március 18., 11:00 és 15:00 | Nemzeti Táncszínház | Weboldal

Budapesti színházak műsora
Fotó: Feledi Project

Esszencia

Feledi János táncművész és a népszerű jazz-zongorista, Oláh Dezső hosszú évek óta dolgoznak együtt. A március 19-én újra látható, Esszencia című kortárs jazz táncestjük kiegészül a Nemzeti Színház színművészével, Szűcs Nellivel. A Bartók Béla 15 magyar parasztdalából inspirálódó előadás az érzetek és érzelmek találkozása. Bartók az ősi, érintetlen népzenét tartotta mindenek fölötti értéknek, amiből kiindulva az előadás környezetünk és lelkünk szépségeire fókuszál. Az előadás során részben tradicionális, részben kísérletező megközelítés dominál az ütőhangszerekre, bőgőre és zongorára készített adaptációban.

2023. március 19., 19:00 | Nemzeti Táncszínház | Weboldal

blank
Fotó: Feledi Project

Igenis, miniszterelnök úr!

Tizedik éve fut sikerrel az Átriumban a folyamatosan új elemekkel bővülő, válságkomédiaként aposztrofált Igenis, miniszterelnök úr! című előadás. A brit miniszterelnök egy napját elmesélő darab címszereplője Hevér Gábor, míg a minden hájjal megkent kabinetfőnök szerepében Alföldi Róbertet láthatja a közönség. Nagy-Britannia gazdasági és kormányzati válságára egy olajban meglehetősen gazdag keleti ország kétes erkölcsű külügyminisztere kínál megoldást. Az üzlet azonban egy kényes feltételen múlik…

2023. március 23., 24., 25. | Átrium | Weboldal

blank
Fotó: Lakatos Péter

Érintés paradoxon

Az Artus – Goda Gábor Társulatának legújabb nagyszínpados előadása, az Érintés Paradoxon újra látható a Nemzeti Táncszínházban, 2023. április 2-án.

„Az érintés maga a kettőnk közti tér. Fuga a csempék között. Elválaszt vagy összeköt? Ami elválaszt, az összeköt. Ami összeköt, az elválaszt. Elválaszt és összeköt. A fugában találkozunk. Az érintés parányi méretű helye, tere egy tágas mező, ahol találkozhatunk, ahol megtörténhetünk… Az előadás műfaja: Artus. A mozdulatok, a szavak, az akciók, a képek, a zene mind egyetlen és közös irányba mutatnak: belülre, középre – amerre haladva talán érintettekké válhatunk.” (Goda Gábor)

2023. április 2., 19:00 | Nemzeti Táncszínház | Weboldal

blank
Fotó: Artus

Válogassatok Budapest további tavaszi programjai közül: