7 lebilincselő vezetett séta novemberre, ha felfedeznéd a budapesti épületek titkait

Olyan múzeumokat és intézményeket gyűjtöttünk ezúttal egy csokorba, melynek épületei izgalmas titkokat, történeteket és érdekességeket rejtenek. Novemberben épületsétákon fedezhetitek fel őket.

ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár (november 3., 7., 10.)

Kevesen tudják, hogy a Ferenciek terén megbújó ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár több mint 460 éves múlttal és nem kevesebb, mint kétmillió dokumentummal büszkélkedhet. November 3-án, 7-én és 10-én délután 17 órától a Múzeumok Őszi Fesztiválja apropóján a könyvtárpalota oszlopcsarnokának díszei, a tudományokat és művészeteket ábrázoló nőalakok titkai kerülnek középpontba, de feltárul az érdeklődők előtt a hét lakat alatt tartott műemlékraktár ajtaja is. A részvétel ingyenes.

Tovább a sétára>>>

Fotó: ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár Facebook-oldala

Ludwig Múzeum (november 5.)

Kicsivel több, mint 30 évvel ezelőtt 70, adományként kapott műtárggyal vette kezdetét a Ludwig Múzeum története. Magyarország első múzeuma, mely színültig van telve kortárs művészettel, november 5-én a Múzeumok Őszi Fesztiválja keretében a kulisszák mögé is bepillantást enged: fellibben a fátyol a restaurátorok munkájáról, de a múzeum biztonsági szakértője is megannyi érdekességgel készül a program résztvevőinek. A sétán érvényes belépőjeggyel vehetünk részt, regisztrálni november 4-ig van lehetőség.

Tovább a sétára>>>

Fotó: Ludwig Múzeum Facebook-oldala

Budai Vigadó (november 8., 14.)

Nem meglepő talán, hogy a Pesti Vigadó példája nyomán egykor a Budán élőkben is megfogalmazódott a saját vigadó igénye. A napjainkban a Hagyományok Házának otthont adó Budai Vigadó épülete pedig tetőtől talpig, a földszinttől a padlásig csupa-csupa izgalmakat rejt. A november 8-án és 14-én a Budai Vigadóban tett átfogó épületséta terek, termek és titkok sorát fedi fel a kerengőtől, az Átriumtól, a színháztermen át egészen a zárt karzatig.

Tovább a sétára>>>

Fotó: hagyomanyokhaza.hu

Ha az épületbejárások meghozták a kedveteket a kiállításokhoz, feltétlenül keressétek fel ezeket is:

Néprajzi Múzeum

Nem mindennapi megjelenésével, különleges kivitelezésével túlzás nélkül mondhatjuk, hogy a fél világ csodájára jár a Néprajzi Múzeum épületének. A külszín azonban mit sem ér belső tartalom, az építés során alkalmazott különleges megoldások, a formabontó múzeum kulisszatitkai és az épület külső burkolatának története nélkül. Szerencsére a 90 percet és megannyi rejtélyt felölelő MÉTA sétán mindenre fény derül. Aktuális időpontért és regisztrációért keressétek a neprajz.hu oldalát.

Tovább a sétára>>>

Fotó: Néprajzi Múzeum Facebook-oldala

Pesti Vigadó (november 16.)

Nem volt olyan, aki ne csodálkozott volna rá a Pesti Vigadó épületére, aminek falait hajdan pezsgő társasági élet töltötte meg. Nem volt, aki ne vágyott volna ide és talán ma sincs ez másképp, legfőképp akkor, ha egy többszörösen díjazott építész, Ferencz Marcel kalauzol körbe bennünket. A november 16-i épülettörténeti sétán fény derül történelmi és társadalmi kapcsolatokra, illetve olyan építészeti műhelytitkokra, ami után mindenki másképp tekint majd a Pesti Vigadóra.

Tovább a sétára>>>

Fotó: Vigadó Facebook-oldala

Magyar Nemzeti Galéria (november 19.)

Kriptától a kupoláig számtalan titok és történet birtokosa az egykori királyi palota épülete, a Magyar Nemzeti Galéria. A számtalan izgalmas tárlat otthonául szolgáló Galéria ezúttal egyórás épületséta keretében fedi fel múltját. November 19-én 11 órától a Habsburg nádori kriptával, a csodálatos panorámát kínáló kupolával és az épület további, különleges részeivel ismerkedhetnek meg a résztvevők.

Tovább a sétára>>>

Fotó: Magyar Nemzeti Galéria Facebook-oldala

Földtani Intézet (november 25.)

Stefánia úti villák rengetegében bújik meg Budapest egyik legkülönlegesebb kincse, Lechner Ödön magyaros szecessziójának egyedülálló alkotása. A Földtani Intézet, mely a Postapalota mellett az építész egy igazán érett remekműve, vitathatatlanul felfedezésért kiált. November 25-én a Trésors de Budapest – Budapest kincsei által vezetett 1,5 órás épületséta az épületet, mint a Stefánia út kék csodáját mutatja be az érdeklődőknek.

Tovább a sétára>>>

Fotó: Földtani Intézet Facebook-oldala