Folytatódik Wagner monumentális tetralógiája az Operaházban

Richard Wagner monumentális operaciklusát másfél évtized után 2022 novemberében négy héten át, M. Tóth Géza rendezésében, Kocsár Balázs vezényletével, magyar énekesek előadásában mutatja be a Magyar Állami Operaház.

A Rajna kincse / Fotó: Nagy Attila

M. Tóth Géza Balázs Béla-díjas, Oscar-díjra is jelölt animációs filmrendező 2015-ben kezdte egységes koncepció mentén színpadra állítani újra a teljes Ring-ciklust az Operaházban.

Látványos vetítésekkel kísért, sci-fi motívumokat is hordozó színrevitele a modernitás társadalmi kérdései felől közelít a germán mitológia által ihletett történethez, amelyben Wagner a rajnai sellők aranyából készült, nagy hatalommal bíró, ám elátkozott gyűrű motívuma köré rendezi a hős Siegfried megszületését, felemelkedését és a walkür Brünnhildéhez fűződő, tragikus szerelmének történetét, ami a Valhalla pusztulásához vezet.

A walkür / Fotó: Nagy Attila

A Rajna kincsét 2015, A walkürt 2016, a Siegfriedet 2017 tavaszán mutatta be az Operaház, míg Az istenek alkonya premierje az Andrássy úti dalszínház felújítása miatt csak 2022 májusában valósulhatott meg. A Nibelung gyűrűje novemberben minden szombaton és a rá következő héten lesz látható, így A Rajna kincse november 5-én és 9-én, A walkür 12-én és 16-án, a Siegfried 19-én és 23-án, míg Az istenek alkonya 26-án és 29-én.

blank
Siegfried / Fotó: Csibi Szilvia

A Bárdosi Ibolya jelmezeiben, Tihanyi Ildi és Zöldy Z Gergely díszletei közt megvalósuló, Venekei Marianna koreográfiáival és a KEDD Vizuális Műhely animációival kísért produkciókat a Magyar Állami Operaház Zenekara és Énekkara (karigazgató: Csiki Gábor) élén Kocsár Balázs főzeneigazgató dirigálja.

blank
Az istenek alkonya / Fotó: Rákossy Péter

Az OPERA tapasztalt Wagner-énekesei közül Kovácsházi István A walkürben Siegmundot és Az istenek alkonyában Siegfriedet formálja meg, míg a tetralógia harmadik darabjában a címszereplő hőst Nyári Zoltán alakítja. Brünnhilde szerepében Rálik Szilvia (A walkür / Az istenek alkonya) és Szabóki Tünde (Siegfried) lép színpadra, Sieglindét Sümegi Eszter, míg Wotant Kálmándy Mihály (A Rajna kincse), Perencz Béla (A walkür) és Cser Krisztián (Siegfried) alakítják.

További információ: opera.hu

További izgalmas programok az Operában 2022-ben: