5 lenyűgöző levendulamező, ami tárt karokkal várja júniusban a szüretelni vágyókat

A lila szín legkülönbözőbb árnyalataiban, színekben és illatokban gazdag levendulamezőkre invitálunk benneteket, ahol akár egy egész napot is eltölthettek kényelmesen sziesztázva és levendulát szüretelve.

Kevélyhegyi Levendulamező

Pilisborosjenő határában minden nyáron két hektáron borítja lilába a lankás domboldalt a Kevély-hegyi levendulás. A 2016-ban családi gazdaságként induló levendulamező három generáció keze nyomát dicséri, idén pedig hatodik alkalommal szüretelhetjük papírtáskába az illatozó virágokból összefogott csokrokat. A rohanó világban csöppnyi nyugalmat varázsoló virágmezőn szívesen látnak családokat, baráti társaságokat, csapatépítő eseményeket és kutyabarát helyszín lévén, négylábú pajtásokkal érkezőket egyaránt. A mező különböző pontjain elhelyezett padokon, foteleken, székeken bátran megpihenhetünk, a fotósarok pedig lehetővé teszi, hogy ne csak a virágokat, az élményt is hazavihessük.

2097 Pilisborosjenő, Hrsz.: 089/3

Kőröshegyi Levendulás

Két és fél hónapon keresztül nyolc hektárnyi levendulával várja tárt karokkal a szüretelni vágyókat a Balaton déli partján elterülő Kőröshegyi Levendulás. A festői környezet, a Balaton közelsége és a megelevenedett lila meseország önmagában is utazásra invitálja a virágok szerelmeseit. Az árnyas ligetekkel körbeölelt virágmezőn június elejétől a francia, július elejétől pedig az angol levendula bontogatja szirmait. A vintage bútorokkal és hintával megspékelt fotópontok a megpihenést is szolgálják, és ha kivételesen nemcsak mesésen illatozó csokrokkal térnénk haza, úgy helyi levendulából készült virágvízből, illóolajból és finomságokból is feltankolhatunk itt.

8617 Kőröshegy, Dózsa György köz, Hrsz.: 0193/36

Malac a LEVENDULÁSban

Idén elsőként a június 10-i hétvégén nyílik lehetőségünk, hogy naphosszat szívjuk magunkba a levendulák mámorító illatát a Monori Strázsahegyi Levendulásban. A Budapesttől 30 km-re található 1000 pince városa nem hazudtolja meg magát, hiszen levendulamezején több ezer levendulabokorról arathatjuk majd a francia virágcsodát. A levendulák szüretelésére ezen a helyszínen is aratótáskák állnak rendelkezésünkre. De alkalmunk nyílik fáradozás és hajolgatás nélkül is kiélvezni a levendulamező közelségét, ebben az esetben a levendulamező segítői degeszre szedik zsákjainkat, hogy nekünk már csak haza kelljen vinnünk.

2200 Monor, Strázsahegy, Tetei dűlő

Fotó: Válóczi Photo

Gárdonyi Levendula Kézműves Műhely

A 2017-ben létrehozott családi levenduláskert eleinte a tulajdonosok nyugalmát volt hivatott megteremteni, hamar kiderült azonban, hogy a stresszes és rohanó világban hatalmas az igény erre a természetközeli élményre. Ugyan a levendulafarm Gárdony belterületén, a központhoz közel található, a vidéki, eldugott és csendes hangulat a legkevésbé sem marad el, sőt! Az ötéves ültetvényen 600 tő francia levendula várja, hogy leszüreteljék, magánkert lévén azonban az előzetes bejelentkezésről ne feledkezzünk el! A helyi kézművesek által, újrahasznosított anyagokból készített kosarakat június 17-től július 5-ig hétköznap és hétvégén is roskadásig szedhetjük.

2483 Gárdony, Kossuth utca 12.

Smaragdfarm

Júniusban természetesen a Fejér megyei Daruszentmiklóson található eldugott Smaragdfarm is megnyitja szüretelésre alkalmas, egyhektáros levendulamezejét. A kisebb területen, ámde jóval családiasabb környezetbe szervezett levendulaszüretre ingyenes a belépés, a szüretelés alkalmával szedett levendulát a helyszínen megvásárolt aratózsákokban vihetjük haza. A Smaragdfarm ezen felül a természetet és a kisállatokat kedvelőknek sem okoz majd csalódást, a farmon ugyanis számíthatunk kisbárányokra, a játékos kedvűek szüret közbeni kincskeresésre készüljenek, az ínyencek pedig termelői levendulás és csokis-mentás mézre, szörpre és fürjtojásokra.

2423 Daruszentmiklós, Berzsenyi Dániel u. 130.