5 tavaszváró séta Budapesten, ami feltárja a főváros titkait

Márciusban, a tavasz első hónapjában, kiszakadva a négy fal közül végre útnak indulunk és tematikus városnéző sétákkal fedezzük fel a város virágba borult arcát.

Időponttól függetlenül: Az örökség – Kincskeresés a várban

Ha a városnéző séták szabadságát ötvöznétek a szabadulószobák izgalmával, akkor a Landventure a lehető legtökéletesebb választás. Az örökség – Kincskeresés a várban elnevezésű, izgalmas feladványokkal teli szabadtéri kalandjáték során Harvey Walker, az örökös nélkül elhunyt milliárdos által kitalált próbákat kell teljesíteni. A lebilincselő történet köré épülő, mobiltelefonnal játszható szabadtéri játék pedig a város egyik legszebb pontján, a Várban kalauzol majd bennünket. Az 1-6 személy számára alkalmas, 1,5 km hosszú séta, a Magyar Nemzeti Galéria elől indul, babakocsival, családdal és kutyával is tökéletes 90-120 perces játékos kikapcsolódás.

Március 6.: Memento Park – A kommunista diktatúra szellemei és szobrai

Március 6-án a Sétaműhely kalauzol bennünket a Memento Park kommunista emlékei között, ahol hiteles történetek idézik meg az egykori szocialista életérzés emlékeit. A séta során 41 szobor és emlékmű azonosítására kerül sor, de nem marad majd el eredeti helyük, történetük felidézése és az sem, milyen utat jártak be, míg a szoborparkba kerültek. A sétán szó lesz Sztálin csizmáiról és az alatta elrejtett titkos bunkerről, a legendás retro autóról, a Trabantról, de filmválogatás keretében is jobban elmélyülhetünk a nagyszüleink korát meghatározó időszakban.

Március 19.: Gellérthegy – Kilátáson innen és túl

A tematikus városnéző sétáiról ismert ImagineBudapest nem veszett el, csupán átalakult és immár megújult honlappal és arculattal kezdte meg az idei évet. Modern, még több információt megjelenítő honlapjukon pedig könnyebben böngészhetünk a várost más szemüvegen keresztül néző sétáik között. A tavasz és a jó idő alkalmából sokan sétálnak a Gellérthegyen, március 19-i vezetett sétájuk azonban túltekint a kilátáson. A program sorra veszi a villákat, szobrokat, az egykori lakókat, a legkülönfélébb történeteket, keltáktól a boszorkányokon át a szőlőművesekig, a hegytetőről nyíló kilátáson túltekintve pedig mi is megtudhatjuk mi volt az, ami megdobogtatta a valaha itt élők szívét.

blank

Március 20.: Budapest Titkai – sétálj a Hadikkal

Március 20-án, a Mesélő Házak és a Hadik közös sétáján kilépünk a télen oly kellemes kávéházi hangulat falai közül és irodalmi séta keretében útnak indulunk, hogy felfedezzük a Bartók Béla utat és a huszadik századi magyar irodalom nagyjainak emlékét. Zenei aláfestés kíséri majd kultúrsétánkat és a szervezők azt ígérik, nekünk elég a jókedvet és kíváncsiságot hoznunk, minden másról, a meleg italról, a jó történetekről és a Hadik Kávéház ikonikus desszertjéről, a Karinthy szeletről ők gondoskodnak.

blank
Fotó: Bartók Béla Boulevard Facebook-oldala

Március 26.: Szerelmek Budapest szívében

Március 26-án hatalmas korkülönbségekre, 19. századi luxusfeleségekre, látszólagos boldog házasságokra, első látásra köttetett szerelmekre derül fény a Szerelmek Budapest szívében elnevezésű városnéző sétán. A séta kiindulópontja a Hősök tere, majd az Andrássy út mentén a Kodály köröndig, szerelmes gondolatok és történetek mentén felbukkanó paloták kerülnek a beszélgetés középpontjába. A Budapesti Séták tavaszváró programja pároknak, egyedállóknak, baráti társaságoknak is tökéletes, ha jobban megismernék a szerelmes Budapestet.

blank