A Balaton kutyabarát vára: Kalandozások Szigligeten

Kutyabarát.hu szerzője, Bujdosó-Szalay Adél és Tatyi kutyája augusztusban a balatoni vidék fölé magasodó Szigligeti Várban tett, kalandos sétájukról számolnak be.

Fotó: Horváth Zsolt

Eddig négyszer jártunk Tatyival Szigligeten, és egyszer sem sikerült megnéznünk a híres szigligeti várat. Csak csendben jegyzem meg, hogy a váron kívül a Szigligeti fagyizó saját jogán is vonzza a turistákat. Önmagában a fagyiért sem botorság útra kelni, de mivel a kutyák számára ez még nem lenne elég élmény, ha már itt vagyunk, sétáljunk fel a várba!

Szigliget várának meghódítása

A nyáron újra megnyitott Szigligeti Vár hazánk egyik leglátogatottabb vára. Nem is csoda, hiszen a bájos Balaton-parti település fölé magasodó erősség olyan pazar panorámát nyújt, amelyet kár lenne kihagyni.

A Tourinform iroda előtti parkolótól induljunk, majd vessünk egy pillantást az Esterházy-kastélyra, amely most alkotóházként működik. Az oldalsó kapun beleshetünk a páratlan arborétumot rejtő kastélyparkba, majd vegyük a bokrok között nyíló, meredek lépcsők felé az irányt. Alternatívaként kövessük az autóutat, és lankásabb úton, festői balatoni házak között sétáljunk fel a fagyizóig.

blank

Ha a lépcsők mellett döntünk, a lépcsősoron felkapaszkodva álljunk meg egy percre, és forduljunk hátra. Itt pillanthatjuk meg először a Balaton kékeszöld víztükrét, amely sokunkban idézhet kedves nyári élményeket, bár minden évszakban lenyűgöző.

Balról a világháborús katonatemető mellett haladunk el, majd az aszfaltos utat keresztezve már látszik is a kávézó és a fagyizó, valamint a vár irányába mutató táblák. A templom előtti téren megpihenhetünk a fák árnyékában, és kulacsunkat is újratölthetjük a fali csapból, mielőtt elindulunk a meredek emelkedőn a vár irányába.

Egy kis vártörténet

A pannonhalmi bencések kezdtek erősséget építeni az akkor még a Balaton által körbevett vulkanikus kúpon, a mai várhegyen. 1260-ban elsőként a palotaszárny és a kettős torony készült el. Két évre rá IV. Béla királynak annyira megtetszett az erőd és a kilátás, hogy cserével megszerezte magának.

A következő évszázadokban gyakran cserélt gazdát a vár, jelentősebb bővítésre és hadászati fejlesztésre azonban csak az 1500-as években került sor. A török előrenyomulása idején Szigliget is betagozódott a Balaton-felvidéki végvárrendszerbe, és egészen a török kiveréséig magyar kézen maradt. Ekkoriban épült az Óvár, ahonnan a magyar naszádosok szemmel tarthatták a Balatont, és szükség esetén csapást mérhettek a Somogyból felhajózó török csapatokra.

blank

Bár a török nem foglalta el, Szigliget mégsem maradt épen az utókorra. Először villám csapott bele és felrobbantotta a toronyban őrzött puskaport, majd a Habsburg várrombolás pecsételte meg a sorsát.

Újra vár a balatoni vár!

A 750 éves szigligeti vár az elmúlt években megújult, és látnivalókkal is bővült. Betekintést nyerhetünk a várúr szobájába, ahol szemléletes példáját láthatjuk az akkori szennyvízkezelési technológiának. Olvashatunk a vár történetéről, a különböző funkciójú helyiségekben pedig egy kicsit testközelbe kerülhet a régmúlt korok életmódja. A többszintes vár számos útvonalon is bejárható, kalandozhatunk és barangolhatunk kedvünkre.

A legcsodálatosabb talán mégis a kilátás. Minden torony, minden ablak, minden letörés más és más gyönyörű panorámát tár elénk. A Balaton medencéi, a felvidék tanúhegyei, a termőföldek, az erdők-mezők változatos színei elvarázsolnak, sőt, azt sem túlzás állítani, hogy a Balaton-felvidék legteljesebb látképi élményét a Szigligeti Vár nyújtja.

A várséta végeztével sétáljatok egyet a mólón, hogy teljes legyen a Balaton-élmény – bármely évszakban!

blank

Még több kutyás kirándulási tippért és hasznos tanácsért látogass el a kutyabarát.hu oldalra!

Írta és fotózta: Bujdosó-Szalay Adél

Ha még több kutyás, balatoni programról olvasnál: