Mozgó teherautóról zenél a Budapesti Fesztiválzenekar a belvárosi utcákon

Június 9-én és 11-én ismét mozgó teherautóról zenélnek majd a Budapesti Fesztiválzenekar művészei a fővárosban. Szerda és péntek délutántól estig a belvárosban és Újlipótvárosban várható az élő zenét hozó autó felbukkanása. A mobil utcazenélés mellett ismét országszerte fellépnek templomokban, zsinagógákban.

Ismét útjára indul a Fesztiválzenekar zenés teherautója, aminek platójáról a zenekar művészei már májusban is muzsikáltak a fővárosiaknak. A nagy sikerre való tekintettel e hét szerdán és pénteken újra felkerekednek a kamaraformációk, hogy kisebb megállókat beiktatva könnyed darabokat játsszanak a budapesti belvárosban és Újlipótvárosban.

Az útvonal elsősorban nagyobb játszótereket érint, hogy felhívják a figyelmet a szombati családi napjukra, amelyen ingyenes gyerekprogramokkal, például Kakaókoncerttel várják a gyermekeket és szüleiket az Aquincumi Múzeumban. Az egész napos rendezvényen a BFZ új évadra szóló bérletei mellett első alkalommal lehet a 2021/22-es szezon jegyeit is megvenni.

Szintén folytatódik a BFZ Közösségi Hét programsorozat is, amelynek keretében a zenekar kamarakoncerteket ad többségében vidéki templomokban és zsinagógákban. A berettyóújfalui zsinagóga felújított épületében például a Fesztiválzenekar adja a megnyitó utáni első kulturális eseményt június 14-én, de játszanak tokaji, szekszárdi és keszthelyi zsinagógákban is, olyanokban, amelyek már egyáltalán nem vagy nem eredeti funkciójuk szerint működnek. A templomi koncertsorozat keretében pedig ezúttal Pestszenterzsébetre, Révfülöpre és Perbálra látogatnak el. A vallási épületekben tartott eseményekre a belépés ingyenes, de előzetes regisztrációhoz és védettségi igazolványhoz kötött.

A részletes program és további részletek a zenekar honlapján, a www.bfz.hu oldalon olvashatók.