3 izgalmas zenés kezdeményezés, amellyel öröm a zenetanulás

A zene mint az emberi kultúra egyik lényeges alkotóeleme ugyanolyan megbecsülést érdemel, mint a matematika, az irodalom, vagy a sport.

Az Ifjú Zenebarátok Nemzetközi Szövetsége (Jeunesses Musicales International) világnapot hívott életre 1968-ban, Lisszabonban, hogy bemutassa a fiataloknak a zene meghatározó szerepét és felébressze bennük a zene iránti fogékonyságot. Mindeközben a zenetanulás hosszú távú előnyeire is felhívja a figyelmet: tanulmányok szerint logikusabb gondolkodással rendelkeznek és minden téren igényesebbek társaiknál azok a gyerekek, akik a zene művelésével foglalkoznak.

Ringató

Magyarországon nem csak a november 20-án ünnepelt világnapon tartjuk észben ezt. A gyerekeknek szóló koncertek és edukációs programok között kiemelkedő a Gállné Gróh Ilona, Katalin-díjas énektanár által alapított Ringató országos kisgyermekkori zenei nevelési program, amely 1991 óta létezik. A heti rendszerességgel megvalósuló, félórás foglalkozások pár hónapostól 3 éves korig Európa-szerte 300 helyszínen várják a gyerekeket és azok szüleit, az élő énekszón felül hangszerjátékkal. A kezdeményezés az elmúlt évtizedek alatt számos kiadvánnyal, óvodai foglalkozásokkal és sok más, értékes, zene felé terelő programmal egészült ki, a jelenleg fennálló helyzetben pedig az online térbe költözött át.

Liszt-kukacok Akadémiája

A Zeneakadémián sem feledkeznek meg az apróságokról, nekik szólnak a Liszt-kukacok Akadémiájához kötődő rendezvények. A szervezők szerint már csecsemőkorban megérinti a gyerekeket Mozart vagy például Bach zenéje, éppúgy, ahogyan a mai modern zene előadóinak dalai. A Zeneakadémia ifjúsági programja a klasszikus zenével, a népzenével, és a jazz-zel szeretné megismertetni a kicsiket és nagyokat, mindehhez játékos eszközöket választva. Rendszeresen készülnek például zenés beavató foglalkozásokkal és jazzjátszótérrel, több korcsoportot megcélozva és bár a korlátozások miatt programjaikat pillanatnyilag nem tudják megtartani, érdemes figyelni oldalukat, ahol hírt adnak eseményeik újraindulásáról.

Úton a zene

A Nemzeti Filharmonikusoknak is van edukációs programja, mely hasonlóan a Liszt-kukacok Akadémiájának programjaihoz pillanatnyilag szünetelnek. Az Úton a zene címet viselő kamarakoncert-sorozat keretében elsősorban vidéki településeken rendeznek hangversenyeket, lehetőséget teremtve a minőségi komolyzenével való ismerkedésre. Emellett olyan intézményekbe próbálnak eljutni, ahol utánpótlás-nevelés, azaz alap- és középfokú művészeti oktatás folyik. Bár fontos cél, hogy a gyerekek bővíthessék zenei ismereteiket, inkább az élményfaktorra helyeződik a hangsúly. Inspiráló alkalmakat kell elképzelni, amelyek felkelthetik a gyerekekben a komolyzene iránti érdeklődést.

Fotó: Draskovics Ádám