A Nyereg Étterem sokszínű múltja, jelene és jövője

Az egykori Páva-szigeten található egyetlen épület hosszú utat tett meg mai, letisztult formájáig, amelyet a Nyereg Étterem tulajdonosai álmodtak meg neki.

Fotó: Németh Kriszti

A XIX. században vendégszállóként üzemelt, majd a csendőrlovasőrség fennhatósága alá került a ház, amely a világháborúk idején ideiglenes kórház lett, végül pedig magánkézbe került. Az elmúlt évtizedekben teljesen elhanyagolták: a természet annyira úrrá lett rajta, hogy alig látszódott ki zöld környezetéből, majd jött a felmentősereg, és hangulatos vendéglátóhellyé alakították. A ma műemlékvédelem alatt álló épületet rendbe hozták, és először egynyári romkocsmaként nyitották meg 2012-ben, majd a folyamatos fejlesztéseknek hála olyan, minőségi gasztronómiát képviselő vendéglátóegység lett belőle, amely lezserségével és letisztultságával nap mint nap vonzza a vendégeket. A történelem nem hazudtolja meg önmagát, ez esetben is ismétlődni látszik, hiszen a Liget-projekt utolsó ütemének egyik legnagyobb beruházásaként vissza tervezik állítani a Páva-szigetet, vagyis megnyitják a Városligeti tó felső részét, átvezetik a Széchenyi Fürdő előtt és a Koós Károly sétány alatt, majd belefolyatják a Vajdahunyad vára melletti tóba. A Nyereg Étterem vízparti hangulata tehát a közeljövőben akár városi nyugalomszigetté is avanzsálódhat.

Fotó: Németh Kriszti
Fotó: Németh Kriszti

Az étterem a magyar vendéglátás mögött álló nehéz időszak után is töretlen lelkesedéssel vetette bele magát a továbbra is bizonytalan őszi-téli szezonba: a vasárnapi ebédeknek azon hangulatát szeretnék megidézni, amelyért az emberek szívesen kilátogatnak a Ligetbe, ahol aztán folytathatják a kellemes hétvégi programok sorát. A helyi igényeket kiszolgálva idén házias ízek kerülnek terítékre, így a bisztró jellegű fogásokat kiegészítették a nagymama konyhájának világát idéző ételekkel, amelyekbe igyekeztek apró modern csavarokat vinni. Ezek közül kóstoltunk meg néhányat szeptemberi látogatásunk alkalmával.

Kakasleves az új őszi étlapról // Fotó: Németh Kriszti

A Nyereg Étterem konyhájából Herédi Péter séf és Eck Márk sous chef irányításával kerülnek ki a fogások, akiknek neve ismerős lehet a Magyarország Étele verseny tavalyi fordulójából, hiszen a Délibáb fantázianévre keresztelt különlegességük két közönségdíjat is bezsebelt. 2019-ben egy tokaji aszús hízott kacsamájjal és sült céklával töltött darált csirkével és kacsacombbal nyűgözték le a zsűrit, amelyet két rétegbe göngyöltek, majd tejfölös lecsópürével, kacsatepertőbe forgatott tejfölös dödöllével és sült céklás kápiakrémmel tálaltak. Nem lepődtünk meg, mikor kiderült, hogy Herédi Péter idén is bejutott a legjobb 12 induló közé, akik közül október 10-én hirdetnek győztest. A versenyen egyébként élőben kell elkészíteni a nevezett ételt, és szigorú szabályok vonatkoznak arra, melyik alapanyagból mennyit vihetnek magukkal a versenyzők a főzőállomásra, nincs tehát lehetőség hibázásra.

A hibáknak, ahogy azt első kézből megtapasztalhattuk, a Nyeregben töltött mindennapok során sem hagynak teret. Számos fogást megkóstoltunk az új étlapról, hogy biztosan állíthassuk nektek, megéri a Városligetben elkölteni a vasárnapi ebédet. Járt az asztalunkon házias kakasleves, vasalt bőrös csirkecomb sült zöldséges kuszkuszsalátával, kacsabrassói mogyoróburgonyával és gyöngyhagymával, cheddar sajtos hamburger marhapogácsával és házi szilvás-kávés BBQ szósszal, de még ribeye steaket is ettünk, és jelentjük, mindennel maximálisan elégedettek voltunk. Két fogást azonban muszáj kiemelnünk a balladai homályból. Előételként gravlaxot, vagyis sós-cukros-fűszeres mártásban hidegen érlelt nyers lazacfilét ettünk, amely az étlapon lazacsonkaként található meg, hiszen szeletelésében és érlelésében hasonló, mint a közismert és -kedvelt sonka, míg a desszert csokoládészuflé volt morzsaágyon tálalt vaníliafagylalttal és epervelővel. Előbbiek olyan tökéletesen voltak elkészítve, hogy ízvilágukat még napokig felemlegettük a szerkesztőségben.

Lazacsonka kevert salátával // Fotó: Németh Kriszti
Klasszikus hamburger mogyoróburgonyával // Fotó: Németh Kriszti
Kacsabrassói // Fotó: Németh Kriszti
Ribeye steak tortillával // Fotó: Németh Kriszti
Bőrös csirkecomb kuszkusszal // Fotó: Németh Kriszti

A környezeten és az ételeken kívül van még egy nyomós érvünk, ami a Nyereg mellett szól: kutyabarát. Sőt, továbbmegyünk, Budapest egyik legjobb kutyabarát vendéglátóhelye, amit a kutyabarát.hu Az év kutyabarát helye versenyének háromszor elnyert fődíja is bizonyít.

Elérhetőség:
nyeregitato.hu
1146 Budapest, Városligeti krt. 2.