Legyen szerencséd: Péntek 13-án NaNi On the Run!

Ezúttal szerencsét hoz a péntek 13. Lehet, hogy már ki is jött az év egyik legjobb debütáló albuma?

Ezt persze márciusban még nehéz lenne megmondani, mindenesetre azt kijelenthetjük, hogy a NaNi On the Run az In Betweennel magasra tette a lécet. A dallamos rock&soul album anyagát a januári megjelenés óta a zenekar már több bulin bemutatta, de a márciusi Pótkulcsos koncertet különlegesre tervezik:

“Nem játszottunk még a Pótkulcsban, bár mindannyian kultikus helynek tekintjük, ahol közönségként sokszor megfordultunk. Mivel pont erre a napra esik dobosunk, Beni születésnapja, így szeretnénk egy szokásosnál is nagyobb built csinálni, ahol bemutatjuk legújabb, Get away című dalunkat, illetve egy különleges feldolgozással is készülünk.”

– mondja NaNi, a zenekar énekes dalszerzője. A zenekar már három éve van együtt, de az első években inkább feldolgozásokat játszottak. A jelenlegi felállás körülbelül fél éve alakult ki, és azóta töretlen lendülettel születnek a saját szerzemények. A dalok zenéjét és szövegét NaNi szerezte, de a végső megszólaltatásukig a fiúkkal közösen jutott el. Ahogy az albumuk címe is jelzi, a lemez egy pillanatkép, a zenekar evolúciójának egyik állomását örökíti meg. Mint a borítón megjelenő növekvő hold, a NaNi On the Run is fejlődik, hogy hamarosan teljes fényében ragyogjon.

Ebbe az evolúcióba tudsz belepillantani március 13-án, pénteken a Pótkulcsban!

Az album elérhetőségeit ide kattintva megtalálod, a Raincoat című dalt és az EP-t pedig itt tudod meghallgatni: