Február 13-tól mozikban a Tékasztorik 2!

Újabb romantikus vígjáték készült a díjnyertes bloggerlány történetéből.

2017-ben egy egészen érdekes jelenségnek lehettünk tanúi, mivel Magyarországon először készült film egy díjnyertes influencer, Bihari Viktória blogjából. Az alkotók örömére a film sikere minden várakozást felülmúlt: bekerült az év top 10 legnézettebb magyar mozifilmje közé, megelőzve többszáz milliós állami támogatásból készült alkotást is.

A vicces és jellegzetes humorú dialógusok mellett ez a jó szereposztásnak is köszönhető volt, hiszen Csuja Imre, Görbe Nóra és Elek Ferenc is igent mondott egy-egy főszerepre, de Viki szerint még ennél is többet jelentett követőinek támogatása és szeretete.

Fotó: Belléncs Era

A műfaját tekintve nem éppen szokványos romkom 2. része még az első résznél is több ismert nevet vonultat fel: Csuja Imre és Elek Ferenc visszatérő karakterek, akik mellett olyan népszerű színészeket, előadókat láthatunk majd a mozivásznon, mint Kamarás Iván, Pindroch Csaba, Varga Viktor, Baronits Gábor, Nagy Adri vagy Növényi Norbert.

Az alkotói gárda alapvetően szinte teljesen ugyanaz, mint az első résznél. Martin Csaba és Czupi Kála már edzett rendezők a kritikusan kis költségvetésű filmek készítésében, amit saját bevallásuk szerint meg lehet szokni, de megszeretni soha. Minden egyes stábtag egyszerre több posztot tölt be, és további kihívások elé álltja a csapatot, hogy a büdzséből sokszor csak fele annyi forgatási napra telik, mint egy átlagosnak mondható költségvetésű nagyjátékfilm esetében.

Fotó: Belléncs Era

Ennek ellenére a rendezők úgy látják, hogy az új rész technikailag és látványban is jelentősen túlszárnyalja majd az elsőt, a történetvezetésben pedig igyekezett az író, Martin Csaba követni a Viki életében történt valós eseményeket, mégis szórakoztatóan kiszínezve azokat.

blank

Nagyon bíznak benne az alkotók, hogy a Tékasztorik 2. mega marketingkampány nélkül is beváltja a hozzá fűzött reményeket. Mivel az első rész magas érdeklődésnek örvend a megosztókon, egy-két ikonikus jelenet pedig többmilliós nagyságrendű nézettséget produkált, elképzelhető, hogy egy újabb sikeres, független film kerül a mozikba Valentin-napon.

Egy kis kedvcsináló: