Funzine Insider: Így töltjük a decembert

Az év utolsó hónapjában mindig nagy a pörgés a szerkesztőségünkben, de az alábbi programokra azért megpróbálunk időt szánni decemberben.

Évi

A kedvenc programom: Olvasás

Szeretek olvasni, de közel sem szánok annyi időt rá, mint amennyit kellene. Bár korábban a fiktív olvasmányok helyett mindig előtérbe helyeztem az informatív, tényeken alapuló könyveket, a jövőben szeretnék változtatni ezen és nyitni a kikapcsolódást nyújtó regények felé. Decemberben Szabó Magda Az ajtó című könyvét tervezem elolvasni, mert a szerkesztőségben gyakran szóba került az utóbbi időben, és hetek óta foglalkoztat a gondolat, hogy beszerezzem. Novemberben végre megvettem, alig várom, hogy belekezdhessek!

A kedvenc helyem: Ahoy!

Hallottam már, hogy aki télen született, jobban bírja a mínuszokat, ez az állítás viszont rám egyáltalán nem igaz. Különösen akkor, ha mindezt korai ébredéssel kombináljuk. Minden vágyam ilyenkor, hogy egy hőforráshoz közel, lehetőleg zárt térben legyek és egy csésze forralt bor, tea vagy forró csoki mellett melegedjek. Amikor az utóbbira vágyom, megpróbálom útba ejteni a matrózok ihlette Ahoy! Csokoládé, Limonádé és Gofri Bárt, ahol mennyei finomságok várnak. A belga csokoládéból készült, szívet-lelket melengető italok tetejére egy listányi feltét közül választhat a vendég; előre szólok, nehéz betelni velük.

Bogi

A kedvenc helyem: Dagály Fürdő

Tavaly télen fedeztem fel a 2018-as évben újranyitott Dagály Fürdőt. A hétvégi feltöltődésre és lazításra tökéletes helyszín. Téli időszakban is üzemelő 2 úszómedencéjük fűtött vize lehetőséget biztosít az aktív pihenésre. Úszás után pedig irány a wellness és a termál medencék. A forró gőzölgő vízben lehet igazán csak ellazulni és elengedni a hét vagy akár az év fáradalmait is. A wellness szárnyban a forró szaunákon túl érdemes kipróbálni a sószobát és a tepidáriumot. Egy ilyen hétvégi feltöltődés után újult erővel lehet belevágni az olykor fárasztó karácsonyi készülődésbe.

A kedvenc programom: Séta a városban

Decemberben egész Budapest felölti ünnepi díszét. A város főutcái ilyenkor gyönyörű díszkivilágítást kapnak és a boltok kirakatai is ünnepnek megfelelő dekorációt öltenek. Szeretek ilyenkor a belvárosban bóklászni és átadni magam a karácsonyi hangulatnak. A belvárosban sétálva elképzelhetetlen, hogy ne keresztezze az utunkat egy karácsonyi kirakodó vásár.  Itt még koncentráltabban érezhetjük a karácsony szellemét az itt tapasztalható ízeken és illatokon keresztül. A séta tökéletes lezárása lehet egy a barátokkal jó hangulatban elfogyasztott forralt bor.

Zoli

A kedvenc helyem: MÜPA

Idén karácsonykor a Nemzeti Filharmonikusok új Diótörő-előadását fogjuk megtekinteni a MÜPA-ban, a Pécsi Balett meseszép táncával. Hosszú évtizedek óta sokak szívét melengeti meg karácsony táján Csajkovszkij muzsikája. Az ünnep valamiképpen mindig visszavezet bennünket a hagyományokhoz, a „régi kedves dolgokhoz” – így a karácsonyfa-díszítés és a család ünnepi készülődésének számos apró mozzanata mellett egy-egy történet és melódia is kedves ismerősként köszön ránk évről-évre. A diótörő meséje a karácsonyi várakozás és mindenekelőtt a jóságban való hit és reménység története.

A kedvenc programom: Star Wars-kiállítás

1979 augusztusában két évvel az eredeti bemutató után idén 40 éve indult hódító útjára a Star Wars Magyarországon. A jubileum jegyében egy Star Wars gyűjtői darabokból és exkluzív újdonságokból összeállított kiállítás érkezett Párizsból Budapestre. Mivel a család apraja nagyja megfertőződött a csillagközi eposz által, így a befejező rész megjelenése apropóján is elmegyünk megnézni a kiállítást. Gyermekeink külön kíváncsiak a kiállítás interaktív elemeire, többek között a green box fotóstúdióra is, amiben a választott kedvenccel fotókat lehet készíteni, vagy a virtual reality teremre, ahol több galaktikus űrcsatát is át lehet élni. Bízom benne, hogy a tárlat meg tudja idézni a Csillagok Háborúja ikonikus világát.