A Despacito után újra Luis Fonsié a nyár slágere

A Date La Vuelta áprilisi megjelenése óta már 67 millió feletti megtekintésnél jár!

„Fordulj meg!” Lefordítva ezt jelenti a Date La Vuelta, mely címmel az elmúlt évek legnagyobb slágerkirálya, Luis Fonsi adott ki Sebastián Yatra és Nicky Jam közreműködésével új dalt még áprilisban.

Fonsinak ez az első száma az év elején kiadott Vida című albumát követően, amely februárban vezette a latin-amerikai toplistákat.

Luis Fonsi több mint 20 éves karrierje során számos multi arany- és platina- lemezzel örvendeztette már meg a rajongóit, ráadásul az iparág egyik legrangosabb díjazását, a Latin GRAMMY-t is magáénak tudhatja. Pályafutása során rengeteg szupersztárral dolgozott, például a kanadai Justin Bieberrel, a Puerto Ricó-i reggaeton legendával, Daddy Yankee-vel és az amerikai Demi Lovatóval.

 

Luis Fonsi

Kevesebb mint 1 hónap múlva Luis Fonsi hazánkba is ellátogat. Ha nem akarsz lemaradni az év bulijáról, és együtt táncolnál a latin zene királyával a YouTube-rekordokat megdöntő sikerszámokra, augusztus 17-én este 8 órakor a Budapest Arénában a helyed!

Koncertjegyek elérhetőek >>> ITT <<<