Világháborús bombát hatástalanítanak a Városligetben

Budapest Főváros Kormányhivatalának tájékoztatása szerint világháborús robbanóeszköz hatástalanítása miatt július 26-án, pénteken délelőtt útlezárásokra és közlekedési korlátozásokra kell számítani a Városliget környékén.

A tervek szerint már reggel 8-tól kiürítik a XIV. kerületi Ajtósi Dürer sor – István utca – Dózsa György úr egy szakaszát, a lezárás 9.30-11 óra között várható. Ebben az időszakban a BKK járatai az érintett területen belül nem fognak megállni, az alábbi autóbuszok pedig módosított útvonalon közlekednek:

– a 74-es trolibusz a lezárt területet a 70-es trolibusz vonalán, a Városligeten keresztül kerüli el, a Vakok Intézete és a Nefelejcs utca közötti megállóit nem érinti,

– a 75-ös trolibuszaz Állatkerti körút felé terelve közlekedik, nem érinti a Vágány utca/Dózsa György út és a Stefánia út/Thököly út közötti megállókat,

– a 79-es trolibusz a Rottenbiller utca felé terelve közlekedik,  a Keleti pályaudvar és a Damjanich utca között több megállót nem érint,

– a 20E autóbusz a Hungária körút felé terelve közlekedik, nem érinti a Hősök tere megállót,

– a 30-as autóbusz a Dózsa György út Ajtósi Dürer sor szakaszát elkerülve közlekedik, a Keleti pályaudvar és a Damjanich utca között több megállót nem érint.

A hírrel kapcsolatos részletes tájékoztatást itt találod!