Áprilisi programod: Népi Kézműves Alkotóházak és Műhelygalériák VI. Országos Hétvégéje

Az európai rendezvényhez csatlakozva hatodik alkalommal szervezik meg országszerte a Népi Kézműves Alkotóházak és Műhelygalériák Országos Hétvégéjét április 5. és 7. között. A rendezvény célja a hagyományos kézművesség értékeinek bemutatása, ezáltal a helyi kézműves közösségek kialakulásának és megerősödésének elősegítése. A rendezvényhez közel hatvan alkotóház, műhelygaléria és nyitott műhely csatlakozott Kárpát-medence szerte.

Az Európai Művészet és Kézművesség Napjai európai nemzetközi rendezvény részeként 2019-ben is megrendezik a Népi Kézműves Alkotóházak és Műhelygalériák Országos Hétvégéjét Magyarországon. A rendezvényt április 5-től április 7-ig, péntektől vasárnapig tartják, ezen a három napon országszerte megnyílnak a kézműves műhelyek, alkotóházak, műhelygalériák.

blank

Az egész hétvégés program keretében az érdeklődők megismerkedhetnek a népi kézművesség különböző területeivel: kiállításokat tekinthetnek meg, előadásokon, képzéseken, tanácskozáson vehetnek részt, de lesznek mesterség bemutatók, kézműves foglalkozások is. Megismerkedhetnek többek között a sallangkészítéssel, több tájegység hímzéseivel, a csipkeveréssel, nemezeléssel, bőrművességgel, a fonással, szövéssel, körmöcskézéssel, fazekassággal, fafaragással, kötélveréssel és több helyszínen is lehet majd tojást festeni, tojástartót készíteni, kalácsot sütni. De a népi játékokba is belekóstolhatnak, népmese foglalkozáson vehetnek részt a kisebbek, s kipróbálhatják az íjászatot, és a „sibálást” is.

A Népi Kézműves Alkotóházak és Műhelygalériák VI. Országos Hétvégéje rendezvény célja, hogy a sokszínű és egyedi programkínálattal bemutassa, azt, hogy a kézműves műhelyek a hagyományos népi kulturális értékek hordozói és továbbörökítő helyei. Az ott dolgozó mesterek és alkotó közösségek megújítják és továbbadják a megörökölt magas szintű tudást.

Országosan közel hatvan helyszín vesz részt a rendezvénysorozatban, emellett több erdélyi és két vajdasági alkotóház is csatlakozott a felhíváshoz. A jelentkezőket április 3-ig várják a szervezők. Az egyes helyszínek részletes programjai a rendezvényt szervező Európai Művészet és Kézművesség Napjai, a Népi Kézműves Alkotóházak Országos Egyesülete, a NESZ, a Hagyományok Háza honlapján elérhetőek.

Bővebb információ, részletes program: itt és itt!