Az ember, akit Ovénak hívnak szerzője, Fredrik Backman újabb sikerkönyvvel rukkolt elő, ráadásul az Itt járt Britt-Marie-ből filmet is készítettek. Imádtuk, mint ahogyan mindent, amihez Backman-nek köze van.
A főhős egy Britt-Marie nevű, 63 éves nő akinek konkrét elképzelései vannak az életről és arról, mi helyes és mi helytelen. Az evőeszközöket szerinte meghatározott sorrendben illik a fiókban tárolni, az ágyat szódabikarbónával kell fertőtleníteni, és hat óra után nem szabad enni. Hacsak nem barbár az ember, ugyebár.
Kentnek, a férjének mindig igaza van, ám van valami, amit nem tud elnézni neki: a megcsalást. Britt-Marie mindent megtett azért, hogy tökéletes, makulátlan tisztaságú otthont teremtsen a férfi számára. Csakhogy létezik egy hely, ahol még ő sem tudott rendet rakni, ez pedig a férje feje.
40 év házasság után ezért Britt-Marie úgy dönt, otthagyja Kentet és munkát keres, ami, figyelembe véve igencsak karcsú munkatapasztalatát, nem éppen könnyű feladat. Mivel nem válogathat a munkák között, egy isten háta mögötti, Borg nevű településen köt ki, ahol lényegében semmi sincs, csak egy szedett-vedett focicsapat. A sors különös fintora miatt Britt-Marie akaratlanul is a fiatal csapat edzőjének szerepében találja magát. Pont ő, aki gyereke nem lévén nem ért a fiatalok nyelvén, ráadásul Kent szerint erősen antiszociális beállítottságú.
Vélemény
Rutinos Fredrick Backman olvasóként annyira már nem lepett meg az Itt járt Britt-Marie című könyv, hiszen van néhány jól bevált fordulat, amitől Backman Backman, és ami miatt annyira elragadóak a könyvei. Ahogy az Egymás ellen vagy Mi vagyunk a medvék című könyveiben, itt is egy problémáktól és pénzhiánytól túlfűtött kisváros mindennapjaiba csöppenünk bele. Ezúttal viszont nem a hoki, hanem a foci körül forog minden.
A szereplők nagyon élő, lélegző emberek, akiket minden esetlenségükkel és gyengeségükkel együtt a szívünkbe zárunk – hiszen esetlenségükkel és gyengeségükkel nagyon hasonlítanak ránk.
Backman egy zseni, hiszen ami más írónak „A nagy ötlet”, az ő mércéjével mérve csupán „A nagy ötlet” egyik hozzávalója. Az író egyszerre több komoly téma között lavírozik; mély és sokunkat érintő, nehezen megválaszolható kérdéseket rajzol a sorok közé. Teszi mindezt úgy, hogy közben nemcsak könnyeket, hanem mosolyt csal az arcunkra. Backman könyveiben bevándorlók, alkoholisták, homoszexuálisok és megrögzött vesztesek egyaránt szerepelnek, ám nem egysíkú lényként, hanem komplex személyekként, akiknek jogukban áll azoknak lenni, akik.
Britt-Marie kimért és kritikus viselkedése mögött egy nagyon is érzékeny és sebzett szívű nő lakik, aki már régóta tudja, hogy élete rossz irányba, zsákutca felé halad, de még így is nagyon nehezen és fájdalmasan ébred rá, hogy változtatnia kell. Ezért döbben meg annyira, amikor sikerül neki.
Ahogy a filmadaptációknál általában, úgy az Itt járt Britt-Marie esetében is elmondható, hogy a film a karakter- és problémaábrázolásban sokkal sekélyesebb. A filmet nézni olyan, mintha a Mona Lisa helyett inkább a festmény vázlatában gyönyörködnénk. Persze, egy vázlat is lehet igazi műremek, ahogy az Itt járt Britt-Marie filmnek is meghatóra, s egyben viccesre sikeredett. Még ha a film súlypontjai (jócskán) át is rendeződtek a könyvhöz képest, nem mentes a tanulságoktól és szívfacsaró felismerésektől.
Backman azt írt a könyvében, hogy „A foci figyelemre méltó játék, mert nem kéri, hogy szeressék.
Követeli.”
Szerintem ez nemcsak a focira, hanem erre a történetre (legyen szó a könyvről vagy filmről) is igaz.