Az ötödik évfordulóját ünneplő Highlights of Hungary nagydíját a győri Tailorland BMX-park kapta meg, ez a projekt gyűjtötte a legtöbb voksot a nyilvános januári közönségszavazáson.
Idén először a Highlights of Hungary kurátorai, akik a hazai kreatív- és médiaipar meghatározó arcai, szintén díjaztak egy jelöltet, ők a Göncruszkán indított közösségi méhészkedési kezdeményezést tartották a legkiemelkedőbbnek. A két nagydíjas mellett számos különdíjat és plakettet is kiosztottak.

Az ötödik évfordulóját ünneplő kreatív gyűjtés 55 kiemelkedő kulturális, társadalmi vagy művészeti kezdeményezést választott ki a tavalyi évből, amiket egyediségük miatt a nagyközönségnek mindenképpen érdemes megismernie. A Highlights weboldalán januárban bárki szavazhatott ezekre a jelöltekre, ennek eredményét február 1-jén hirdették ki a Katona József Színházban tartott díjátadón. 2017 legegyedibb projektje így a közönség véleménye szerint az a győri Tailorland BMX-park lett, amit Szabó Konrád profi BMX-versenyző saját indíttatásból épített 3 éven keresztül.

Idén először saját díjat adott át a 10 fős kurátori testület is, aminek a tagjai Bagi László, Böszörményi Nagy Gergely, Hitka Viktória, Horváth Dorka, Liptay Gabriella, Megyesi Zsuzsa, Martinkó József, Szűcs Péter, Takács Ákos és Trellay Levente voltak. Közös megállapodásuk szerint ezt az elismerést a göncruszkai közösségi méhészkedési kezdeményezés kapta. A gyűjtés kategóriafüggetlen gondolkozásmódját már ez a két díjazott is kiválóan jelzi, hiszen utóbbit a falu református egyházközsége indította útjára a helyi oktatás támogatására, a BMX-esek paradicsoma pedig egyéni döntésből épült fel fiatal sportolók gyakorlásához.

A Highlights of Hungary idei partnerei közül hárman adtak át különdíjat, a KPMG a gyerekek kreatív programozási tudását erősítő Logiscool-t, a Marie Claire a fogyatékossággal élő gyermekek jogtudatosítását kártyajátékba foglaló MONDO projektet, a Kreatív pedig Nikon One graffitiművészt díjazta „Magyarország természetvédelmi tájai” című sorozatáért.
A Highlights of Hungary 2017 első tíz helyezettje:
- Tailorland
- Parno Graszt
- Debrecen 2023 Európa Kulturális Fővárosa Brand Projekt
- Gemenc film / Árterek világa
- Vigyél Haza Alapítvány / Virtuális kutyaétlap
- Random Trip
- CCE // weCARE orvosi eszközprogram
- Őrfi József / „Meseház” a Pilisben
- Testről és Lélekről
- Füri ZeneTér
A KPMG különdíjasa: Logiscool
A Kreatív különdíjasa: Nikon One // Magyarország természetföldrajzi tájai
A Marie Claire különdíjasa: MONDO
A Highlights of Hungary két kurátorával, Bagi Lászlóval és Takács Ákossal készített interjúnkat itt olvashatod.