Megmutatjuk Nyugat-Balaton kincseit, melyekről eddig aligha hallhattál

Bár Budapestről kissé macerás eljutni a Balaton nyugati partjához, lévén ez tónak ez a része esik legtávolabb a fővárostól, megéri az autózás vagy vonatozás, hiszen rengeteg izgalmas programot és lélegzetelállítóan szép helyet rejt magában ezt a terület. Már mutatjuk is a legizgalmasabb látnivalókat. 

 

Kányavári-sziget

Az egyetlen olyan terület a Kis-Balaton térségében, amely vezető nélkül, egész évben szabadon látogatható. Egy különleges fahídon át közelíthető meg, a közepén egy többszintes kilátótorony és egy madármegfigyelő torony áll.

Csillagvár, Balatonszentgyörgy

A Balatonszentgyörgy közelében fekvő Csillagvár elsősorban a kisgyerekes családok körében népszerű kirándulóhely. Az épületet sokáig török kori végvárnak hitték, pedig a környék földesura, gróf Festetics László építtette 1823-ban erdészlaknak.

Zalaszántói sztúpa

Zárjuk a sort a zalai dombok között megbújó  monumentális buddhista emlékkel. A falu fölött magasodó 316 méter magas hegyen színes imazászlókkal körülvéve, egzotikus füstölők illatába burkolózva tornyosodik a vakítóan hófehér buddhista szentély, a béke jelképe.

Kápolnapusztai bivalyrezervátum 

A rezervátumban a Kis-Balaton élővilágát bemutató kiállítást, bivalytörténeti bemutatót és sétautat alakítottunk ki játékos elemekkel, pihenőhelyekkel és kilátópontokkal, ahonnan távcsőből kémlelheti a tájat a látogató.