Sosem szólt még ekkorát a Strand és a B.my.Lake

Egymilliónál is többen vettek részt a MOL Nagyon Balaton programjain, köztük a STRAND és B.my.Lake fesztiválokon. Mutatjuk a két fesztivál idei legjobb pillanatait.

Öt évvel ezelőtt indult el a MOL Nagyon Balaton programsorozat, melynek célja az volt, hogy egy olyan bulit szervezzenek, amin a „magyar tenger” partjára érkező hazai és külföldi turisták is élvezni tudnak. A programsorozatban a Balaton legszínvonalasabb és legizgalmasabb eseményei, izgalmas programok és új fesztiválok kaptak helyet.

Az új programsorból egyértelműen a STRAND és B.my.Lake fesztiválokra voltak a legkíváncsibbak, melyek idén szintén 5. alkalommal kerültek megrendezésre és a vasárnap reggeli záróráig rekordszámú vendéget vonzottak a Balaton partjára.

A fesztiválokról Lobenwein Norbert, a MOL Nagyon Balaton vezetője így nyilatkozott:

„Feladatunknak érezzük, hogy a Balatoni turizmus mutatóit a főszezonon túl is javítsuk. A MOL Nagyon Balaton közel harminc programjai eddig egymilliónál is több vendéget vonzottak a régióba, az augusztus utolsó hétvégéjén zajló STRAND és B.my.Lake fesztiválokra pedig 125.000-en látogattak el a Balatonra.”

A STRAND fesztiválon a Parov Stellar és John Newman vitte a pálmát, utóbbi teltházas koncertet adott, amin az együttes frontembere közölte a közönségével, hogy az általa látott fesztiválok közül ez volt a legjobb hangulatú. A szomszédban zajló B.my.Lake elektronikus zenei fesztiválon a Solomun és Sven Väth nevével megspékelt péntek esete hozta a fullhouse-t.

Ezzel a MOL Nagyon Balaton még nem ér véget, szeptember közepén a Tankcsapda két összekapcsolt kompon lép fel a Balaton közepén, miközben a szervezők már azon dolgoznak, hogy a 2018-as programsorozat jövőre már kora tavasszal elindulhasson. Ennek az időpontját még nem tudjuk, de az biztos, hogy a STRAND és a B.my.Lake augusztus 22-én indul majd neki a 2018-as, 6. felvonásának.