Eláruljuk, hol eheted a városban a legjobb túrógombócot!

Aktuális desszerttrendek ide vagy oda, gyermekkorunk kedvenc étele bármikor képes lenne felvenni a versenyt a design cukrászdák ínycsiklandó tortáival és népszerű süteményeivel. Az édes gombóc egyike azon hazai különlegességeknek, amelyeket a külföldről érkező ismerőseinknek is meg kell kóstolniuk. Szerencsére bőven akad remek étterem Budapesten és környékén, ahol kipróbálhatják az édességet, de mivel az elkészítése nagyon egyszerű, akár magunk is megörvendeztethetjük szeretteinket egy adag igazi, házi túrógombóccal. Íme, a recept!

Hozzávalók (4-6 fő részére):

500 gr túró, 2 dl gríz, 1-2 evőkanál vaníliás cukor, 3 nagyobb tojás, víz (a gombócok megfőzéséhez), egy csipetnyi só; kevés olaj, zsemlemorzsa, tejföl és porcukor a tálaláshoz

Elkészítés

A túrógombóc elkészítésére bármit lehet mondani, csak azt nem, hogy bonyolult és időigényes. Először törd össze a túrót egy villával, hogy ne maradjanak benne nagyobb darabok. Ezután jöhetnek a tojások és a gríz, amit szintén a masszához kell adnod. A sóról se feledkezz meg, hiszen az ízek hangsúlyozásában nagy szerep jut ennek az összetevőnek.

Az így kapott masszát legalább 1 órára tedd hűtőbe, hogy megfelelő legyen az állaga. Ne aggódj, kellően puha marad, ráadásul nem fog szétesni, amikor gombócokat formálsz belőle. Vizes kézzel készíts gombócokat, és ha szükséges, az adagok kiméréséhez használj egy evőkanalat. Nagyobb edényben forralj vizet egy kevés sóval, és ha forr, óvatosan tedd bele a túrós-grízes gömböket. Főzd kb. 5-7 percen át, és ha bizonytalan vagy, egyet vegyél ki és vágd félbe, hogy ellenőrizd, nyers maradt-e a belseje.

Amíg főnek, előkészítheted a serpenyőt a zsemlemorzsa megpirítására. Ugyan az olíva olaj előnyeivel mi is tisztában vagyunk, ehhez az ételhez egy semlegesebb ízű olajra less szükséged, ezért a napraforgóból készült verziót ajánljuk. A zsemlemorzsa akkor jó, ha aranybarna, de vigyázz, mert könnyen megéghet. Amint elkészültek a gombócok, csepegtesd le őket, és forgasd meg az akár cukrozott, akár fahéjjal meghintett zsemlemorzsában.

Tálalás

Családonként eltérő hagyománya van annak, hogy a túrógombócot hidegen, vagy melegen szabad tálalni. Az igazság az, hogy mindkét esetben tökéletes less az ízélmény. Ha már lúd, legyen kövér: a kész gombócok tetejére kanalazz tejfölös-porcukros krémet, vagy lekvárt!

blank

Jól jönne pár egészségesebb alternatíva? A fenti receptet a klasszikus, nagymamánk -féle túrógombóc elkészítése ihlette, de akkor sem kell letenned az elfogyasztásáról, ha speciális diétán vagy, esetleg étel-érzékenységed van.

Gluténmentes túrógombóc

Nem lesz nehéz dolgod: gríz helyett használd rizsliszt és rizsdara keverékét, valamint csapj le egy zacskó gluténmentes zsemlemorzsára.

Laktózmentes túrógombóc

Csupán annyit kell tenned, hogy a tejtermékeket helyettesítsd azok laktózmentes változatával. Szerencsére a laktózmentes tejföl és túró is megtalálható a nagyobb szupermarketek polcain.

Vegán túrógombóc

Bár az összetevők miatt úgy tűnhet, a vegán túrógombóc íze mégsem tér el sokban az “eredetitől”.

Hozzávalók: 300 gr köles, 6 dl növényi tej, 1,5-2 dl gríz, zsemlemorzsa, 2 db citrom, egy csipetnyi só,
édesítőszer.

Alaposan mosd meg a kölest, majd főzd ki tejben, kevés só hozzáadásával. Ha elkészült, add hozzá a 2 citrom levét. Egy másik edényben főzd meg a grízt is, így a gombócok jobban egyben maradnak majd. Ha kihűlt a gríz és a köles is, keverd össze őket, és vizes kézzel formázz gombócokat. Tedd félre őket, amíg megpirítod a zsemlemorzsát – akár olaj nélkül -, majd forgasd bele a „hamis” túrógombócokat.

Bor

Mindenképpen desszertbort ajánlunk hozzá, hiszen fontos, hogy a bor édesebb legyen az ételnél. A legjobb választás a tokaji szamorodni, vagy egy pohár 5-6 puttonyos aszú!

blank

A város legjobb túrógombócosai

 Nincs olyan ember, aki ne szeretné a túrógombócot. A régió nagy kedvencét éttermek ezrei kínálják Ausztria, Lengyelország, Szlovákia és Budapest-szerte. A könnyed, ám mégis laktató desszert fő fogásként is remekül működik, mondjuk egy jóízű Újházi tyúkhúsleves után. Minden magára valamit is adó magyar étterem menüjén ott a helye, de a fővárosban csupán egy maroknyi helyen találunk igazán fenomenális túrógombócot. Hogy melyek ezek a helyek? Olvassatok tovább, és mindenre fény derül!

blank

Stand25 Bisztró

A Bocuse d’Or európai bajnokságának győztese, Széll Tamás által alapított, és Szulló Szabinával közösen vitt bisztrót a Hold utcai Belvárosi Piac épületében találjuk. A tavaly nyitott Stand25 a teljes, zsíros, ízes valójában állítja elénk a magyar konyha nagy klasszikusait, a gulyás levestől kezdve a rakott krumplin keresztül a mangalicapofa pörköltig, valamennyi fogást szezonális, kiváló minőségű magyar alapanyagokból készítve. A Széll-Szulló duó túrógombóca minden kétséget kizáróan a hely legnagyobb erőssége, nem fekszi meg a gyomrot, ízre tökéletes, és szinte elolvad az ember szájában. Magyar borokat, kézműves söröket, pezsgőt és különböző kávékülönlegességeket is kaphatunk itt.

1054 Budapest, Hold utca 13.

Börze

A tavaly novemberben nyitott Börze a város egyik legújabb, legsokszínűbb kávéháza. Az Országház, a Bazilika és a Lánchíd háromszögében található hely egy igazi időgép, a gyönyörű mozaikok és a Thonet székek együttesének köszönhetően a Börze a századelő hangulatát árasztja magából. A külcsín persze nem minden: a csemegepult roskadásig pakolva mindennel mi szemnek-szájnak ingere, az étlapról megannyi magyar kedvenc köszön vissza, a kiszolgálásra pedig egy elégedetlenkedő megjegyzésünk sem lehet. Ha úgy tartja a vendég kedve, befizetheti magát egy laktató reggelire, egy kétfogásos ebédre, egy pokolian jó steak vacsorára, vagy a hely híres túrógombócára, amit diós morzsában forgatva, édes tejföllel és házi baracklekvárral tálalnak.

1051 Budapest, Nádor utca 23.

VígVarjú Étterem

A Vigadó impozáns épületében fészkel a VígVarjú, a belvárosi VakVarjú étterem kistesója. A tavaly év végén megnyílt díszes fióka a neoklasszicista rendezvény-központ régi, szédítően nagy belmagasságú étkezőjében kapott helyet. A VígVarjú legnagyobb vonzereje a háromfogásos napi ebédmenü, de az á la carte menüre és érdemes ránézni, ha éppen gulyásozni, vagy túrógombócozni támad kedved – ez utóbbit puszedlis tejföllel kínálják, ami tényleg olyan jó, ahogyan hangzik. A friss és laktató ételeket kínáló étteremnek saját gyereksarka is van, úgyhogy nyugodtan magaddal hozhatod az egész családot!

1051 Budapest, Vigadó tér 2.

Robinson

Budapest legszebb parkjában, egy kicsiny szigetre épült rá a Robinson étterem, így idézve meg a névadó Daniel Defoe regény hajótörött főhősének körülményeit. Az 1989-ben megnyitott Robinson két emeleten működik: a földszinten könnyed, a francia konyha által inspirált fogásokat kérhetünk, míg az emeleten emberes húsételek várnak minket. Közel három évtizedes múltja során rengeteg híresség fordult meg a Robinsonban, többek között Arnold Schwarzenegger, David Bowie és Sylvester Stallone. Az étlapon több nemzet konyhája képviselteti magát, így rendelhetünk norvég lazaccurryt, Tom Kha Goongot, hortobágyi húsos palacsintát, valamint áfonyával és eperszeletekkel díszített túrógombócot is.

1146 Budapest, Városligeti tó

Gettó Gulyás

A belvárosi zsidónegyed egyik főutcáján található Gettó Gulyás étlapja a magyar konyha egyszerű, de annál nagyszerűbb klasszikusaira fókuszál, a hangsúlyt a laktatóbb, húsosabb fogásokra helyezve. Pörköltök széles választékát kínálják itt, borjús, csirkés, kakasherés, marhás, szarvas és harcsás változatokban, de a vegetáriánusokra gondolva babból és gombából készült pörköltet is készítenek, amit aztán nokedlivel és savanyúsággal tálalnak. Ha egy édes fináléra vágysz, rendelj ki egy adagot a fahéjas zsemlemorzsában meghempergetett túrógombócukból – ám vigyázat, függőséget okoz!

1077 Budapest, Wesselényi utca 18.

Apacuka

A Nagymező utcai Apacuka a nyugalom extravagáns, tágas szigete, amely egyszerre működik laza étteremként és menő bárként, prémium fogások mellett hatalmas és színes italválasztékkal várva vendégeit. Bacsa Gábor séf és konyhai csapata a francia gasztronómia legszebb hagyományait követve, ám inkább magyar fogásokra koncentrálva egyensúlyoznak az ismerős és az egzotikus ízek finom határvonalán. A bár menüben három fogást kínálnak 5900 forintért, míg az étlapon olyan ínycsiklandozó tételeket találunk, mint a sárgabarackos kacsamáj brulée, az avokádós-misós padlizsán, vagy az Apacuka ikonikus túrógombóca, nagy adag tejföllel megfejelve. Akár a napsütötte teraszt, vagy a 7 méteres belmagassággal büszkélkedő étterembelsőt választod Apacukás székhelyedül, garantáltan jól fogod érezni magad.

1065 Budapest, Nagymező utca 54.

Puli

Az Andrássy úti Puli nem kínál mást, mint hagyományos magyar ételeket, barátságos környezetet, és ízig-vérig profi, mosolygós kiszolgálást. Nincsenek túlbonyolított receptek, újragondolt klasszikusok, sem pedig a magyar gasztronómia házának valamely pókhálós sarkából előrántott rég elfeledett fogások, csakis kiváló minőségű hozzávalókból készült, szívmelengető harapnivalók. Kezdésnek jöhet a hideg libamáj tokaji zselével, főételnek a galuskával tálalt csirkepaprikás, végezetül pedig a tejföl és sárgabaracklekvár társaságában felszolgált túrógombóc.

 1061 Budapest, Andrássy út 34.

Déryné Bisztró

A híres August cukrász család által 1914-ben megnyitott kávéház helyén 1951 óta üzemel a Déryné Bisztró, a város egyik legnépszerűbb és leghangulatosabb falatozója. A magyaros és francia fogásokon túl magyar borok bivalyerős válogatására, és megnyerő belső terekre számíthatunk, ha a Dérynére esik választásunk. Reggelik, ebédek, romantikus vacsorák és vasárnapi brunch partik közkedvelt színhelye a Krisztina téri bisztró, ahol akár a teraszon ülve is élvezhetjük az élő zene fülsimogató dallamait. A bouillabaissetől kezdve a BBQ marhaszegyen át a mennyei túrógombócig bezárólag, a Dérynében minden fogás maga a tökély.

1013 Budapest, Krisztina tér 3.

Otthonka

A tehetős mágnások által a 19. század második felében teleépíttett Palotanegyed egyik pincéjében lelhetünk rá az Otthonkára, amely felerészt kocsma, felerészt étterem, a berendezését tekintve pedig teljesen nagymama-pozitív, köszönhetően a sok faliszőnyegnek, a retro bútoroknak és a hímzéses díszeknek. Mókásan nosztalgikus dizájnja után az Otthonka leginkább otthonos ízeiért ismeretes, mely karakterisztika leginkább az olyan fogásokban érhető tetten mint a tojásos lecsó, a paprikás krumpli, a mákos guba, vagy az étvágygerjesztő túrógombóc. A nagymamáink főztjét idéző ételek mellett hamburgerek, tapasok és pizzák széles tárháza áll még gyomrunk rendelkezésére.

1088 Budapest, Szentkirályi utca 23.

Lakatos Műhely

Kulináris körsétánkat ott zárjuk le, ahol elkezdtük: a Belvárosi Piacon. A vendéglátós felmenőkkel rendelkező Lakatos Márk által alapított Lakatos Műhelyben felszolgált gurmé kolbászok legalább olyan ízlésesek, mint Márk ruhái. A piciny kajafülke (vagy gastropub, ahogy Márk nevezi) könnyed disznó-, fácán- és szarvas kolbászokat kínál, melyek paprikás, póréhagymás, narancsos-oregánós és kéksajtos ízekben kerülnek a tányérunkra. A kolbászok mellett kóstolhatunk még Márk műhelyében frissítő, édes gazpachót, hagyományos magyar fogásokat (például hortobágyi palacsintát, rozmaringos sült csirkecombot és rakott krumplit), na meg itt készül a város legstílusosabb túrógombóca is.

1054 Budapest, Hold utca 13.

Ha még több élményt keresel, itt megtalálod!