Vidéki lakótelepről indult, majd óceánjárók fedélzetén szerzett nemzetközi tapasztalatot – ma pedig saját iskolájában adja tovább mindazt, amit a szakmáról és önmagáról tanult. Csötönyi Norbert, a BestMixer Iskola tulajdonosa élő példája annak, hogy a vendéglátói karrier milyen óriási lehetőségeket tartogat. Interjúnkban pályakezdésről, tanulásról, határfeszegetésről és arról beszélgettünk, miért lehet a bartender szakma valódi kiugrási lehetőség a fiatalok számára. (x)
Te magad is óceánjáró hajókon kezdted. Mi volt az a legfontosabb „túlélési” vagy szakmai lecke, amit ott tanultál meg, és amit a mai napig próbálsz átadni a tanítványaidnak?
Miután egy lakótelepi srác voltam egy vidéki városban, meglehetősen beszűkült környezetben nőttem fel. Talán ennek is köszönhető, hogy kicsit zárkózottabb voltam, ugyanakkor ott volt bennem egyfajta csibészség. Sok időt töltöttem a játszótéren, szerettem elvegyülni a csapatban, de szinte semmit sem tudtam a világról.
A kilencvenes évek végén aztán néhányan a környezetemből óceánjáró hajókra mentek dolgozni. Mindig vágyakozva hallgattam a történeteiket, nézegettem a fényképeiket. Akkoriban még nem volt digitális fényképezőgép, nem voltak internetes elérhetőségek. Minden élményük egy kicsit távolinak, ugyanakkor nagyon csábítónak tűnt számomra.
Mikor érezted először azt, hogy neked is lépned kell?
Ahogy a vendéglátós szakmában egyre előrébb jutottam, és egyre több tapasztalatot szereztem, egyre erősebben éreztem, hogy eljött az én időm is. Úgy döntöttem, hogy kilépek a komfortzónámból, a tettek mezejére lépek: jelentkeztem egy óceánjáró hajóra dolgozni.
Elmentem az interjúra, ahol a szakmai felkészültségemmel nem volt gond, addigra már gyakorló felszolgálóként dolgoztam. Az angoltudásomon még csiszolni kellett, de végül sikeresen vettem az akadályt: jól sikerült az állásinterjú és felvettek.
Milyen volt az első időszak a hajón?
Akkoriban lépcsőzetes rendszerben alkalmazták a munkavállalókat. Alacsonyabb pozícióban kezdtem, ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy a pályafutásom a legénységi menzán, asztaltörölgetéssel indult. Bevallom, ez eleinte ijesztő volt, sőt, belül egy kicsit talán degradálónak is éreztem. Ott motoszkált bennem a kérdés: miért kell nekem asztalokat törölgetnem, amikor fel is szolgálhatnék, hiszen már komoly tapasztalatom van a szakmában? Úgy éreztem, ennél többre vagyok képes.
Később azonban megértettem, hogy az óceánjáró hajók – ezek a multinacionális vállalatok – rendkívül tudatosan és precízen felépített rendszerek szerint működnek. Nem véletlen, hogy az emberek az alsóbb pozíciókban kezdenek, hiszen innen viszonylag gyorsan lehet előrelépni. Először meg kell ismerned magát a hajót, a működését, a személyzetet, hiszen az ott dolgozók 45-50 országból érkeznek.
Volt persze vicces pillanat is bőven. Az első napok egyikén lebetegedett a szekciónk bartendere, és engem tettek a helyére. Hittem az ismereteimben, de akkoriban Magyarországon a koktélkultúra még gyerekcipőben járt – 2001–2002 körül ez itthon szinte ismeretlen terület volt. Bejött egy fehér inges úriember, aki láthatóan magas rangú tiszt volt, és könnyedén odaintett, hogy Screwdrivert kérne.
Mivel az angoltudásom akkoriban még korántsem volt tökéletes, a „csavarhúzó” szó maradt meg bennem, és vadul kezdtem nyitogatni a szekrényeket, fiókokat, keresve az eszközt. Pár perc múlva megkérdezte, mit keresek ennyire. Mondtam, hogy a csavarhúzót – mire felhúzta a szemöldökét, és lassan, türelmesen magyarázni kezdte, hogy vodka-narancsra gondolt. Így kaptam meg életem első hajós megrendelését: egy Screwdrivert, ami ma is az IBA standard koktélok egyike.
Mi változott benned ezalatt az idő alatt?
Ahogy telik az idő, egyre magabiztosabbá válsz. Belerázódsz a nyelvhasználatba, már nem kell külön figyelned a tájékozódásra. Amikor mindez természetessé válik, és valóban a rendszer részévé leszel, akkor kezdhetsz előrelépegetni egyre magasabb pozíciók felé.
Talán az egyik legfontosabb dolog, amit egy óceánjáró hajón meg lehet tanulni – és amit a mai napig is gyakran mondok a diákjainknak –, az a türelem és a nyitottság. Arra biztatom őket, legyenek kitartóak, fogadják be az új dolgokat, és mindig merjenek nyitni az ismeretlen felé.
Engem ez a szemlélet azóta is kísér az utamon. 2001-ben mentem hajóra dolgozni, kimondani is különös, de ez már negyed évszázada történt. Bár eltelt 25 év, a mai napig úgy gondolom, hogy ez volt életem egyik legjobb döntése. Persze hozzátartozik, hogy ez a munka fizikailag és szellemileg is komoly terhelést jelent: napi 10–12 óra állás a pultban, folyamatos készültség, naprakész italismeretek – miközben a szabadnapokon sem szabad abbahagyni a tanulást. Aki versenyezni is akar, az ennél is többet tesz bele. Én az aktív időszakaimban körülbelül 50–60 nemzetközi bartender versenyen indultam el, és mindez a saját szabadidőmből ment.
A Karib-tengeren dolgozva rengeteg nemzetiségű vendéggel és kollégával találkoztál. Hogyan formálta ez a látásmódodat, a vendéglátásról alkotott képedet?
Az, hogy rengeteg emberrel dolgoztam együtt, és számtalan különböző vendéggel találkoztam, alapjaiban formálta át a szemléletemet. A hajó folyamatos mozgásban volt – nemcsak földrajzi értelemben, hanem szellemiségében is. Legtöbbször egy amerikai óceánjáró társaságnál dolgoztam, így elsősorban amerikai vendégeket szolgáltunk ki.
A hajó szinte minden nap kikötött valahol, hiszen városonként működött. Napközben volt időnk kiszállni, felfedezni, megismerni az adott hely kultúráját. Ennek köszönhetően testközelből ismerhettük meg a Karib-térség sokszínű világát – Kuba, Bahamák, Cozumel, Costa Maya, Puerto Rico, Jamaica, Saint Thomas, Sint Maarten és a Kajmán-szigetek egyaránt részei voltak az útvonalnak. Mindegyik kikötőnek megvolt a maga sajátos hangulata, és igyekeztünk kihasználni a lehetőséget, hogy ne csak a turistalátványosságokat lássuk, hanem megismerjük az igazi helyi életet is.
Volt például, amikor éjszaka Cozumelben tartózkodtunk, és mexikói kollégáimmal hajnalban komppal átmentünk Playa del Carmenre. Ott a munkatársam családja elvitt minket Cancunba. Így nemcsak a turisták által kedvelt részeket tudtuk megnézni, hanem abba is belekóstoltunk, hogy milyenek az igazi helyi ételek, hol kapni a legjobb tacót, milyen a kedvenc helyi sör. Ezek az élmények sokszor többet adtak, mint bármilyen szervezett program.
Ebben a régióban – és különösen az amerikai életstílusban – a koktélkultúra meghatározó szerepet tölt be. A vendéglátás nem csupán kiszolgálás volt, hanem élményteremtés: hangulat, ízek, történetek és találkozások összessége. Mindez nemcsak szakmailag adott rengeteget, hanem emberileg is formált, nyitottabbá és elfogadóbbá tett.
Az óceánjáró hajókon már a 2000-es évek elején olyan koktélokat fogyasztottak, amelyek idehaza akkor még szinte ismeretlenek voltak, vagy egyáltalán nem számítottak elterjedtnek. Klasszikus italokról beszélünk, mint az Old Fashioned, a Manhattan vagy a Negroni. Ezek karakteres, erőteljes, sokszor kesernyés, fanyar ízvilágú koktélok, melyeket akkoriban alig fogyasztottak hazánkban.
A Karib-térségben ezzel párhuzamosan természetesen a rumalapú koktélok domináltak. Ott a könnyedebb, gyümölcsösebb, frissítőbb italok voltak divatban, a tipikus „strandkoktélok”. Többnyire long drinkekről beszélünk: nagyobb pohárban, jéggel, üdítővel vagy gyümölcslével kiegészítve. Tökéletesen passzoltak a meleg éghajlathoz és a laza életérzéshez.
Ez a kulturális és ízbeli kontraszt is rengeteget adott számomra: egyszerre láthattam a klasszikus, elegáns amerikai bárkultúrát, valamint a karibi, életigenlő, könnyed koktélvilágot.
Vannak a BestMixernek olyan végzettjei, akikre különösen büszke vagy?
Fel sem tudom sorolni, hogy mennyi szállodaláncnál, hajótársaságnál és egyéb csúcskategóriás bárban dolgoznak hallgatóink Magyarországon és külföldön. De ha konkrét példát kell mondani, akkor Hajdinák Dávid neve jut azonnal eszembe.
Dávid 2012-ben tanult az iskolánkban, vidéki kisvárosból jött, hasonlóan hozzám. Elment a Carnival Cruise Line óceánjáró hajóra dolgozni. Bárfelszolgálóként kezdett, később junior bartender, végül bartender lett belőle. Aztán head bartender, bármenedzser asszisztens, bármenedzser, és ma ő a Carnival Cruise Line corporate bármenedzsere. Ez azt jelenti, hogy valamennyi hajón, ami a flottához tartozik, ő határozza meg az italkínálatot, a beszerzést, a standardokat. Ilyen pozícióban magyar ember még nem volt. Az Egyesült Államokban él, Magyarországra már csak látogatóba jön haza.
Dávidra azért is különösen büszke vagyok, mert anno én tanítottam. A többi hallgatónk közül is sokan dolgoznak ma top bárokban itthon és külföldön – és ez az, ami miatt igazán érdemes dolgozni.
Mit mondanál ma azoknak a fiataloknak, aki még csak gondolkodnak rajta, hogy bartenderek legyenek?
Azt, hogy ez a szakma sokkal több, mint aminek elsőre látszik. Nem csupán italokat készítesz. Emberekkel találkozol, kapcsolatokat építesz, és ha bátor vagy és nem félsz nekivágni az ismeretlennek, akkor nyelveket tanulhatsz, világot láthatsz. Ha valaki nyitott, szorgalmas és hajlandó fejlődni, akkor bartenderként kiváló karriert építhet, akár nemzetközi szinten is. Én élő példája vagyok annak, hogy egy vidéki lakótelepről indulva is komoly szakmai pályát lehet befutni. Nem egyik napról a másikra, hanem kitartással, tanulással és türelemmel.
Talán a legfontosabb üzenet a fiataloknak: a bartender szakma nem átmeneti állomás. Valódi hivatást, egzisztenciát, sőt, nemzetközi karriert lehet belőle építeni. Ma a BestMixer Iskolában pont azt a rendszerszemléletet tanítjuk, amit én a Carnival/Royal Caribbean évek alatt tanultam meg.
Indulj el Te is, a pult mögött új világ vár!
Készen állsz? Nézd meg a BestMixer tanfolyamait, és tedd meg az első lépést egy valódi karrierút felé!
Most a háromrészes interjúsorozat első részét olvastátok. A 2. rész két hét múlva érkezik, ne maradjatok le róla!
Funzine
