Még nem késő megmérettetni magatokat az ország legszínesebb versenyén, hiszen a Virágos Magyarország meghosszabbított jelentkezési határidővel várja az induló településeket. (x)

Jó hírünk van azoknak a településeknek, amelyek még fontolgatják az indulást a Virágos Magyarország versenyen: a szervezők ugyanis meghosszabbították a jelentkezési határidőt, így egészen május végéig fogadják a nevezéseket. Az új dátum több időt ad a felkészülésre, és esélyt teremt azoknak is, akik eddig még csak tervezgették a csatlakozást, esetleg bizonytalanok voltak abban, hogy megfelelnek-e a kiírásnak.
A megmérettetés célja változatlanul az, hogy minél több városban, községben, faluban kapjon lendületet a közös zöldítés, és minél több közösség mutassa meg saját megoldásait a fenntartható, élhető környezet kialakítására.

Az ország legszínesebb versenye
A Virágos Magyarország több mint harminc éve ösztönzi az önkormányzatokat és lakóközösségeket arra, hogy tudatosan formálják környezetüket, ami hosszú távon is hozzájárul az élhetőbb települési környezethez. A mozgalom inspiráló példája annak, hogy milyen, amikor a természet szeretete, a környezettudatos szemlélet és a közösségi cselekvés kéz a kézben jár, és ahol a jövő generációja már egy fenntarthatóbb, jövőálló környezetben nőhet fel.
A verseny mára jóval többről szól, mint a virágosítás, így a szervezők kifejezetten bátorítják azokat a településeket is, ahol nincsenek klasszikus virágos utcák vagy díszterek. Az értékelés során ugyanis a legfontosabb szempontok az innovatív zöldfelület-gazdálkodás, a zöldfelületek minősége, a fenntartható növényalkalmazás, a klímatudatos megoldások és a közösségi összefogás.

A helyi innovációkat díjazzák
Bár a dátum új, a nevezés módja és előnyei változatlanok: önkormányzatok nevezhetnek gondozott parkokkal, virágba boruló közterekkel, árnyas fasorokkal és mindenekelőtt olyan innovatív, zöld kezdeményezésekkel, amelyek a helyi összefogás erejét mutatják meg az egész országnak, a fenntarthatóság jegyében.
A zsűri tagjai a kis falvaktól a nagyvárosokon át a fővárosi kerületekig öt települési kategóriában várják a jelentkezéseket határon innen és túlról egyaránt. A hagyományos, tematikus díjak mellett ráadásul számos szakmai szervezet ajánl fel értékes nyereményeket a kiemelkedő településeknek, így idén is érdemes rajthoz állni az elismerésekért.

A szervezők mindenkit arra biztatnak, hogy éljenek a meghosszabbított jelentkezési határidő nyújtotta lehetőséggel, és kapcsolódjanak be a mozgalomba egy élhetőbb, közösségformáló jövőért.
A környezetszépítő versenyre 2026. május 31-ig jelentkezhettek ide kattintva a Virágos Magyarország weboldalán, ahol további információt találtok a versenyről.
Funzine