A Mahart Cruises ünnepi hajójáratai számos élményt kínálnak Budapesten decemberben. Legyen szó forralt borozásról, Mikulás-várásról, egy adventi kiruccanásról Szentendrére vagy szilveszteri ünneplésről, érdemes időben jegyet váltani egy hangulatos hajókirándulásra!

Az adventi hétvégéket minden kétséget kizáróan a Forralt boros hajójárat ragyogja be. December 5-én, 6-án, 13-án és 20-án két időpontban is lesz lehetőség korlátlanul fogyasztható fűszeres forralt borral és teával a kézben, audio guide segítségével megismerni a város történetét és megcsodálni a főváros ünnepi fényeit a Duna közepéről. Az ünnepi hajójárat annak rendje-módja szerint a legszebb, Parlamenttel szemközti kikötőből indul 60 perces útra.
Varázslatos Mikuláshajó
A Mahart Cruises természetesen a gyerekekről sem feledkezik meg: december 7-én a hajóflotta legnagyobb rendezvényhajója készül fel a Mikulás és a kíváncsi gyerekek érkezésére.
A Mikuláshajó fedélzetéről a Mikulást mindenben segítő vidám manók sem hiányoznak majd: kézműves foglalkozások, csillámtetoválás, mézeskalács-díszítés, kalandpark, manóműsor, a legkisebbeket pedig játszósarok is várja. A Vigadó térről induló hajójárat 10-kor tárja szélesre ajtajait a gyerekek és szüleik előtt, a Mikulás érkezését követően pedig 1,5 órás sétahajózásra indul a Dunán.
Szentendre adventkor és szilveszter a Dunán
Ha szeretnétek igazán varázslatossá tenni az idei adventet, ne késlekedjetek: váltsátok meg jegyeiteket a Szentendrére közlekedő ünnepi hajójáratra! A december 28-ig hétvégente közlekedő hajójárat segítségével nemcsak a főváros ünnepi fényeit, de Szentendre adventi hangulatát is megtapasztalhatjátok.

A különleges adventi hajóút festői panorámái után nyakig merülhettek Szentendre ünnepi mesevilágában, adventi programjaiban, hangulatos koncertjeiben, helyi ízeiben és meghitt pillanataiban. A 10:30-kor a Vigadó térről induló hajó 15:30-kor indul vissza Budapestre, egész napos ünnepi programot kínálva ezzel.
Abban az esetben pedig, ha az idei évet méltóképp búcsúztatnátok, töltsétek az év utolsó napját és ünnepeljétek a szilvesztert a Budapest Rendezvényhajón! A Vigadó térről induló szilveszteri hajóról egész éjszaka gyönyörködhettek a kivilágított rakpart és a lenyűgöző panoráma, az ünnepi tűzijáték látványában.
A hajnalig tartó fergeteges hangulatról DJ, a gasztronómiai élvezetekről welcome drink, büfévacsora és éjféli menü gondoskodik.
További információkért és a pontos menetrendekért látogassatok el ide kattintva a Mahart Cruises weboldalára!
Funzine