6 elbűvölő látnivaló és kirándulóhely a Dunakanyar ékszerdobozában

A Dunakanyar magával ragadó apró településén járva olyan, mintha csak egy mesebeli falu elevenedett volna meg. A hangulatos utcák, bájos házikók, s a lélegzetelállító táj egy pillanat alatt elvarázsol bárkit, aki Zebegénybe érkezik.

Napraforgó-házak

Zebegény egykori főútjára tévedve az encián kék színben tündöklő Napraforgó-házak repítenek minket egy mesebeli világ közepébe. Itt egymást követik a kékre festett manzárdtetős épületek, az őket védő zöld és kék kerítések, a napraforgók pedig sorra bukkannak fel a házszámokon, ajtókon és a kerítéseken.

Egy tovatűnt gyerekparadicsom emlékei ezek a hajlékok, amelyeket az 1920-as évek végén gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska vásárolt meg és újíttatott fel. Felkarolta a helyi, nehezebb sorsú gyermekeket, és a velük közösen létrehozott Virágegyletben együtt sportoltak, meséltek, tanultak vagy éppen botanikai gyűjteményt készítettek. A tagokat mind-mind egy virágról vagy más növényről nevezték el, így esett meg, hogy Apponyi Franciskát Napraforgónak hívták. Ma a házak utcakép és helyi védelem alatt állnak, némelyikben pedig vendégház működik.

Fotó: Evii Zoo

Havas Boldogasszony-templom

Zebegény legjelentősebb és egyben a hazai szecessziós templomépítészet egyedülálló alkotása a Havas Boldogasszony-templom, amelyet Kós Károly, Györgyi Dénes és Jánszky Béla tervei alapján húztak fel 1910-re a meseszép faluban.

Az épület a román kort idézi meg a tömegszerkesztése és a háromhajós belső tere által, míg homlokzatán és a belső tereiben a szecesszió találkozik a hagyományos erdélyi építészettel. De fellelhető rajta a kor iparművészetének ámulatba ejtő lenyomatai is az üvegfestményeknek, a berendezésének, valamint a meseszép freskóknak köszönhetően. A látogatók hétköznapokon, illetve hétvégén a szentmisék előtt vagy után előre egyeztetett időpontban vehetik szemügyre a templomot belülről is.

2627 Zebegény, Petőfi tér 440. | Weboldal

blank
Fotó: Egy pillanat hatása

Kós Károly-kilátó

Zebegény központjából csupán pár perc sétára már felülről, a Kós Károly-kilátóból csodálhatjuk meg a falu épületeit, valamint a Pilis és a Börzsöny lágyan hullámzó vonulatait. Az erdélyi származású építészről és íróról elnevezett messzelátó egészen 2015 óta várja a kirándulókat, akik több szimbólumot is észrevehetnek az építményen.

Csóka Árpád tervei alapján a kilátó szemből nézve egy őrtoronyra emlékeztet, ezzel célozva arra, hogy egykoron itt húzódott a Római Birodalom védelmi vonala, a limes. A torony alsó része az építész erdélyi származása előtt tisztelegve székely kaput formáz. Ha pedig oldalról vetünk egy pillantást a kilátóra, akkor egy templom formáit vehetjük ki, amivel a Havas Boldogasszony-plébániatemplomra utalt a tervező.

2627 Zebegény, Kálvária út

blank
Fotó: Egy jó kép az utazásról – Németh Kriszti

Szőnyi István Emlékmúzeum

Szőnyi István, a XX. századi magyar festőművészet kiemelkedő alakja 1924 óta élt Zebegényben, ahol az alkotásaihoz a festői táj és a falu lakói szolgáltatták az ihletett. Szőnyinek itt teljesedett ki a művészete, amelynek csodájára az egykori lakóházában és műtermében kialakított emlékmúzeumban járhatunk.

A hely állandó kiállítása a művész élet- és családrajzáról mesél, miközben akvarellekről, táblaképekről, vázlatokról, tanulmányokról, rézkarcokról szóló információkat is megoszt a látogatókkal. Emellett az időszaki kiállítások tematikus válogatásokon keresztül mutatják be Szőnyi alkotásait. Ezenfelül sokszínű programkavalkád is vár itt ránk az év nagy részében, tárlatvezetésekkel, településsétákkal, alkotó és múzeumpedagógiai foglalkozásokkal pezsdítik fel a múzeum háza táját.

2627 Zebegény, Bartóky József út 7. | Weboldal | Facebook

blank
Fotó: szonyimuezum.hu

Dőry-kastély

A XX. század elején báró Dőry Vilmosné nagy fába vágta a fejszéjét, és elhatározta, hogy addig hajózik végig a Dunán, amíg meg nem találja a legszebb helyet a leendő otthona számára. Bécstől indulva egészen Zebegényig szelte a hullámokat, s ahogy megérkezett a faluba, teljesen a táj bűvkörébe esett. Így hát 1917-re már ott állt a Duna-parton a gazdag sajtgyáros özvegyének eklektikus stílusú kastélya, amely évekig a Jobaházi Dőry család tulajdonában volt. Később szakszervezeti üdülőként működött, 2001-ben átesett egy felújításon, majd végül a Sauska család birtokába került, ennélfogva napjainkban csak kívülről tekinthetjük meg.

2627 Zebegény, Dózsa György út 22.

blank
Fotó: GÖDi Majdán-A Kalandor

Panorámatúra a faluból

A zebegényi vasútállomástól induló, 11 km hosszú körtúra során a falu legszebb panorámapontjai mellett haladhatunk el, miközben az útvonal megannyi látványosságot is érint. A kiindulóponttól az S▲ jelzés visz minket egy szerpentinúton a Kálvária-domb felé, ahonnan továbbhaladva a Kós Károly-kilátót érjük el. Magunk mögött hagyva annak tündérszép panorámáját, egy meredek oldalban az S↺ turistajelzés kalauzol el minket a Bodzás-völgybe levezető S● jelzésű útra, amely vadregényes kalandozást ígér a molyhos tölgyes bokorerdők és sziklagyepek között.

blank
Remete-barlangok között a Dobozi-ormon. Fotó: GÖDi Majdán-A Kalandor

Elhagyva az Ernő-forrást, egy híd után az S+ turistaút vezet minket egy egyre meredekebb szakaszra, amely szebbnél szebb kilátópontokkal ajándékoz meg minket. Ha pedig elértük a Dobozi-ormot, akkor a még mindig felfelé vezető utunkat a KΩ jelzésen folytatjuk, majd a Szent Mihály-hegy nyergétől már az S útvonalon, a Remete-nyergen át érjük el a Julianus-kilátó varázslatos panorámáját.

Végül a Világos-tér után az S jelezéssel együtt mi is balra fordulunk, és kisvártatva visszatérünk Zebegénybe. A kirándulás során útba ejthetjük a Remete-barlangot is, ha a Dobozi-orom után a KΩ jelzésen teszünk egy kitérőt.

Megannyi őszi kaland vár rátok a Mogyoró-hegyen is: