5 hangulatos könyvesbolt a fővárosban, ahol otthon érezhetjük magunkat

Ha a nagy könyvesboltokat járva úgy éreznénk, hogy elvesztünk az olvasmányok végeláthatatlan kínálatában, akkor a kisebb, hangulatos könyvesboltok igazi megváltást jelenthetnek. Ezek közül hoztunk most el párat!

Atlantisz Könyvsziget

Már több mint 30 éve a főváros apró kincse az Atlantisz Könyvsziget, amely 1993-ban az ELTE BTK egykori épületének földszintjén nyílt meg. Csupán 2008-ban változtatta meg székhelyét, s ekkor nem is költözhetett volna jobb helyre, mint az Anker-köz hangulatos kanyarulatának sarkára. Ezzel Budapestre is elhozta a londoni, titokzatos könyvesboltok hangulatát, ám kínálatában már nem igen akad párja. A könyvszigetbe betérve a humán tudományok könyveink tárháza tárul elénk, de emellett képzőművészettel, fotózással, designnal, gasztronómiával, építészettel, várostörténettel foglalkozó olvasnivalókra is lelhetünk itt magyarul és idegen nyelven egyaránt.

1061 Budapest, Király u. 2. | Weboldal | Facebook

Fotó: Bakó Bettina

Libertine

A Margit híd budai lábánál rejlő apró ékszerdobozba belépve egyszerre elevenedik meg a Szépség és a Szörnyeteg, valamint a Roxfort világa, miközben a Jóbarátokból ismert sárga kanapén ülve lapozhatunk bele a jobbnál jobb könyvek sokaságába. A plafonig érő, mesebeli könyvespolcon kicsik és nagyok, a kortárs vagy éppen a klasszikus írások iránt rajongók is megtalálhatják azt az olvasmányt, melyre éppen a lelkük vágyik. S természetesen a Harry Potter-könyvek sem hiányozhatnak a kínálatból, hisz ha nincs J.K. Rowling, akkor talán Szabados Ági könyvesboltja sem születik meg.

1027 Budapest, Lipthay u. 12. | Weboldal | Facebook

blank
Fotó: Libertine Könyvesbolt és Könyvkiadó (Facebook)

Lapozzatok bele a nyár legújabb olvasmányaiba:

BookUp

Az árnyas fákkal övezett Pozsonyi útra nemcsak a gasztrokincsek miatt érdemes ráfordulni, hiszen a több mint 1000 könyvet kínáló, eredetileg pop-up könyvesboltként indult BookUp is itt talált otthonra. A BookUpot a 21. Század Kiadó, a Next 21 Kiadó, az Animus Könyvek, a Lampion Könyvek, a Central Könyvek, illetve a HVG Könyvek és a HVG könyvek Junior álmodta meg. A konkurens kiadók pedig egy olyan helyet hoztak létre, ahol mindenki otthon érezheti magát a történetekkel teli lapok között. A stílusok és műfajok terén nem igen kell a BookUpban kompromisszumot kötnünk, hisz a szépirodalomtól kezdve, a kortárs szerzőkön át egészen az életmód- és ifjúsági könyvekig mindenre akad példa itt.

1137 Budapest, Pozsonyi út 23. | Weboldal | Facebook

blank
Fotó: BookUp Könyvesbolt (Facebook)

Olvasók Boltja

A Typotex kiadó teljes kínálatát, a magyar és a világirodalom legjavát, gyerekkönyvek sokaságát, illetve megannyi, a tudomány és a művészet témáiban írt könyvet rejt az Olvasók Boltja, ahol oly kisebb kiadók könyveire is lelhetünk, mint például a Sonora, a Csirimojó vagy éppen az Ampersand. Újlipótváros szívének hangulatos menedéke igazi pénztárcabarát hely, ahol rendszerint 15–25%-os, valamint szezonális ráadás kedvezmények várnak ránk, a könyveket pedig akár a raktár mélyéről is felkutatják nekünk. Mindeközben a kínálat folyamatosan változik, ha pedig különleges kívánságaink lennének, akkor is számíthatunk rájuk, hisz egyénre szabott könyvbeszerzés is zajlik az Olvasók Boltjában.

1136 Budapest, Pannónia u. 35. | Weboldal | Facebook

blank
Fotó: Olvasók Boltja (Facebook)

Bestsellers

A fővárosban az idegen nyelvű könyvek kánaánja a Bestsellers, amely már 1992 óta egy biztos pont azok számára, akik nem csak magyar nyelven szeretnének a különböző történetek világában elmerülni. Leginkább angol nyelvű olvasmányokra lelhetünk náluk, de azért francia, német, olasz, spanyol és orosz nyelven írt könyvek is sorakoznak a polcokon. A könyvek beszerzésénél a törzsvásárlók ízlését, igényeit is figyelembe veszik, de akkor sem kell aggódnunk, hogyha először járunk itt, hiszen nincs olyan érdeklődési kör, amelyhez ne tudnának egy könyvet ajánlani. Sőt, akkor is számíthatunk rájuk, ha a legújabban publikált csemegékre szeretnénk lecsapni, vagy éppen külföldi folyóiratok, magazinok között szemezgetnénk.

1051 Budapest, Október 6. u. 11. | Weboldal | Facebook

blank
Fotó: Bakó Bettina

Ha a hangulatos kincskeresést tovább folytatnátok a városban: