6 hangulatos könyvtár és antikvárium, ahol igazi kincsekre lelhetsz idén ősszel

A hűvös, bekuckózós idő és az egyre rövidebb nappalok beköszöntével egy csésze tea mellett még azok is könyvet ragadnak, akik egyébként nem nagyon szoktak olvasni. Ennek örömére összegyűjtöttük nektek azokat a könyvtárakat és antikváriumokat Budapesten, ahonnan garantáltan nem lehet üres kézzel távozni.

Központi Antikvárium

Budapest szívében, az antikváriumokkal egyébként is sűrűn övezett Múzeum körúton, 1891 óta várja teli polcaival a könyvek szerelmeseit az ikonikus neonfényes logójával már messziről feltűnő Központi Antikvárium. Magyarország legnagyobb antikváriumában antik és modern könyvek, kéziratok, oklevelek és folyóiratok mellett régi képeslapok és fotók is várják azokat, akik varázslatos atmoszférában keresgélnék az idei őszi olvasnivalót.

1053 Budapest, Múzeum krt. 13-15. | Weboldal

Fotó: Központi Antikvárium

ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár

A Ferenciek terén található könyvtár nemcsak azért jelentős, mert a főváros harmadik legnagyobb könyvtára, hanem azért is, mert az intézmény több, mint 450 éves múltra tekint vissza. A könyvtár története 70 évvel az egyetem 1635-ös megépítésénél korábban kezdődött, amikor Oláh Miklós esztergomi érsek megalapította a jezsuita kollégiumot és könyvtárt Nagyszombaton. A Pestre költözött könyvtárt a XIX. század közepén már évi 35 ezer olvasó látogatta, épületét Budapest városképének meghatározó építésze, Szkalnitzky Antal tervezte. Legszebb terme vitathatatlanul a 228 nm alapterületű, 15 méteres belmagasságú Nagyolvasó, aminek különleges hangulata tökéletes helyszínként szolgál ahhoz, hogy elmélyedjünk egy jó könyvben.

1053 Budapest, Ferenciek tere 6. | Weboldal

blank
Fotó: Kurka Géza

A Hely Antikvárium

A II. kerületi Erőd utcában található különleges antikváriumban az antik és ritka könyvek mellett modern köteteket is kínáló hosszú-hosszú polcok várnak titeket. A kényelmes fotelben helyet foglalva kedvetekre lapozgathatjátok a polcról leemelt kincseket, ha pedig segítségre lenne szükség, a könyvek szeretete iránt elkötelezett eladók tárt karokkal fogadnak majd.

1027 Budapest, Erőd utca 17. | Weboldal

blank
Fotó: A Hely Antikvárium Facebook

BME Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár

Az egyetemi könyvtárat a századforduló egyik leghíresebb építésze, Pecz Samu műegyetemi professzor tervezte, akinek nevéhez a főváros olyan ikonikus épületei kötődnek, mint a Fővám téri Központi Vásárcsarnok vagy a Nemzeti Levéltár várbéli épülete. A gótikus templomot idéző könyvtárépület építésekor Európa legnagyobb falazott téglaburkolatának számított, a hatalmas méretek pedig belülről is tükröződnek: a gigantikus ablakokkal ellátott, 16 méter széles olvasóterme 400 fő befogadására alkalmas.

1111 Budapest, Budafoki út 4-6. | Weboldal

blank
Fotó: BME Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár Facebook

Róka úr és Kompánia

A Bercsényi utcából a Szabolcska Mihály utcába költözött Róka úr és Kompánia könyvesboltja az első és egyetlen gyerekkönyv-antikvárium a városban, ahol rengeteg kincset szerezhettek be akár a legkisebbek számára is. Az újabb szerzemények és aktuális kedvencek mellett találtok még különös gonddal és odafigyeléssel válogatott, szép állapotú antikvár gyerek-, illetve ifjúsági köteteket is, így olyan különleges mesékre is bukkanhattok, amiket még garantáltan nem ismertek.

1114 Budapest, Szabolcska Mihály utca 5. | Weboldal

blank
Fotó: Róka úr és Kompánia Facebook

FSZEK Központi Könyvtár

Budapest első közkönyvtára 1904-ben kezdte működését, akkor még Fővárosi Könyvtár néven. Az intézmény korai igazgatója, Szabó Ervin egy olyan könyvtárpalota építését álmodta meg, amivel egy városi könyvtárhálózat és egy későbbi gyermekkönyvtár is létrejöhet. A világháborúk időszaka megakadályozta ezen tervek teljesítését, de 1952-re a főként fiatal értelmiségiekből álló olvasóközönség olyan mértékben nőtt, hogy két szomszédos épületet kellett hozzácsatolni a könyvtárpalotához. Ekkor jött létre az a világszínvonalú könyvtárépület, melyet a város lakói ma is széles körben látogatnak, és aminek impozáns termei nagy népszerűségnek örvendenek az egyetemisták körében.

1088 Budapest, Szabó Ervin tér 1. | Weboldal

blank
Fotó: Petrik Géza

Ha még több kincsre vadásznátok: