Keszthelyi nyár: Kihagyhatatlan látnivalók a Balaton fővárosában

A magyar tenger legnyugatibb csücskében található város méltó módon kapta meg a Balaton fővárosa címet: Keszthely gazdag történelmével, élénk kulturális életével és gyönyörű partszakaszaival garantáltan elrabolja minden idelátogató szívét.

Fotó: Györkő Zsombor

Festetics-kastély

A város legnagyobb látványossága tagadhatatlanul a Festetics-kastély: a ma Helikon Kastélymúzeum néven működő intézmény Magyarország leglátogatottabb kastélya. A kastély 200 éven keresztül az ország egyik legbefolyásosabb nemesi családja, a Festeticsek tulajdonában állt, akik jelentős szerepet játszottak az ország politikai, gazdasági, tudományos és kulturális életében.

A kastély építését Festetics Kristóf kezdte el 1745-ben, majd rengeteg felújítás, bővítés és átépítés után nyerte el mai formáját. A kastély öt épületében jelenleg hat állandó kiállítás tekinthető meg, amik bemutatják a kastély megépítésének történetét, a családtagok életét és az egyes korszakok mindennapjainak életérzését is, a korhűen rekonstruált belső tereknek hála pedig betekintést nyerhetünk a főúri életforma pompájába is. Nem kihagyható a felsorolásból a Helikon könyvtár sem, ami a kb. 80 ezer kötetes gyűjteményével Európa legnagyobb épen maradt főúri könyvtára a mai napig.

A természetvédelmi területnek nyilvánított kastélypark rekonstrukcióját pár éve fejezték be, így az ide látogatók újra a Henry Ernest Milner angol kerttervező által az 1880-as években tervezett látványt élvezhetik, benne a felújított tóval, az Oroszlános kúttal és a szökőkutakkal, valamint a hercegnői kamarakerttel. Ugyancsak a kertben található a több, mint 50 darab hintót felvonultató kiállítás és a gyönyörű pálmaház is.

8360 Keszthely, Kastély u. 1.

blank
Fotó: Györkő Zsombor

Balatoni Múzeum

A Balaton legrégebben létrehozott és máig egyetlen hivatalos múzeumát 1898-ban a Balaton kultuszának emelésére alapították, filozófiája pedig a kezdetektől fogva ugyanaz: a Balatonnal kapcsolatos lenyűgözően gazdag anyagot mutatják be az érdeklődőknek. Több állandó kiállítás is várja az ide érkezőket: a Balatoni halak kiállításon megismerkedhetünk a tó élővilágával, a Néprajzi látványtár tárlat keretében szemügyre vehetjük a környéken élt lakosság kultúrájának tárgyi emlékeit, a Balatoni fürdőkultúra kiállításon pedig fényképeken keresztül fedezhetjük fel a 20. századi vízparti divatot. A felhozatalt mindig különböző időszaki kiállítások gazdagítják, 2022. október 2-ig az Üzenet egykori iskolánkból című tárlatot tekinthetjük meg, ami az idén 250 éves keszthelyi középfokú oktatásnak állít emléket.

8360 Keszthely, Múzeum u. 2., bejárat a Kossuth Lajos utca felől

blank
Fotó: Györkő Zsombor

Városi strand

Ha már Balaton, nem maradhat ki a strand sem, a város három strandja közül a legnépszerűbb a városi strand, ami a saját partszakasz mellett élménymedencével, óriáscsúszdával, modern játszótérrel, és a trópusi hangulatot idéző zenés szórakozóhellyel gondoskodik a felhőtlen szórakozásról. Legemblematikusabb épülete az 1864-ben épült szigetfürdő, ami 2007-es renoválása után ismét eredeti pompájában díszeleg a tó partján. A strand területén lehetőség van elektromos csónak és vízibicikli kölcsönzésére is, emellett pedig egy gokartpálya, játékterem, mini golf, trambulin és több röplabdapálya biztosítja a vízen kívüli szórakozást.

8360 Keszthely, Csik Ferenc sétány

blank
A kép forrása

Helikon Park

A gyönyörűen rendben tartott park a város legnagyobb zöldterülete, ezáltal tökéletes választás egy kellemes délutáni sétához. A park története is részben a Festetics családhoz kötődik: sokáig az ő tulajdonukban állt, majd egy csere folytán szerezte meg tőlük a város 1883-ban, amikor a Festeticsek a kastély bővítéséhez szükséges terület fejében adták át. Ekkorra már sok fa állt a parkban, amelyeket a Festeticsek által rendezett irodalmi ünnepségek látogatói ültették emlékbe, ám ezeket sajnos az 1900-as évek elején kivágták, majd a város lakói hársfákat ültettek a helyükre. Az 1960-ban védetté nyilvánított területen áll a város egyik jelképe is: a Helikon-ünnepségek emlékére állított Helikon-emlékmű a fő sétány közepén található.

8360 Keszthely, Sóhaj allé

blank
Fotó: Györkő Zsombor

Keszthelyi Kutyás Park, Piknikkert és Strand

Az utóbbi években egyre több kezdeményezés indult el, ami több lehetőséget biztosított a kutyásoknak a Balaton körül, így nyílt meg 2020 júniusában Keszthely első kutyastrandja is. A négylábú kedvencek nemcsak a vízben lubickolhatnak, hanem az ősfák övezte, árnyékos kutyajátszótér eszközeit is kipróbálhatják, a gazdik pedig bármikor felfrissülhetnek a strandon található büfében.

8360 Keszthely, Entz Géza sétány

blank
Fotó: Telkes Tamara Kutyafotózás

További programok Keszthelyen 2022 nyarán:

2022. augusztus 1. HAYDN BARYTON TRIÓ BUDAPEST koncertje 

2022. augusztus 3. GIUSEPPE NOVA és MARCZI MARIANN estje 

2022. augusztus 3., 10., 17., 24. Helikoni Éjszakák

2022. augusztus 5. DDRF Mini térzene koncertje

2022. augusztus 5-6. KULT Piknik 

2022. augusztus 5-28. Ruhaszobor-kiállítás

2022. augusztus 12. Mozart Planet – Keszthely

2022. augusztus 11-14. FESTetics – Parkfesztivál

2022. augusztus 20-21. XIII. Régmúlt idők lovas fesztiválja

2022. augusztus 21. KESZTHELY | PARÁDÉ ÉS POMPA

2022. augusztus 23-28. Hajós naplemente túra

2022. augusztus 27-28. KESZTHELYI NEMZETKÖZI VERKLI FESZTIVÁL 

Ha Keszthely után a környéket is felfedeznéd: