Újdonságok Budapesten: 8 hely, ahová érdemes ellátogatni májusban

Dübörögnek a budapesti gasztrohelyek, és a régiek mellé minden hónapban felsorakozik néhány új, ami felkelti az érdeklődésünket. Mutatjuk májusi kedvenceinket a főváros legújabb vendéglátóegységei közül!

Ide Süss Manufaktúra

Budapest legkisebb pékségében, a Vitéz utcai Ide Süss Manufaktúrában nemcsak a ropogós kenyerek, de minden más is kovásszal készül, a rengeteg hozzáadott szereteten túl. A családi manufaktúrában minden héten új menüvel, napi kínálattal és naponta ötféle kenyérrel várnak bennünket. Ha tehetjük, akkor látogassunk el hozzájuk, mikor frissen sül a kalács és a babka, és egy percig se legyen bűntudatunk amiatt, ha mennyei mannáink és kávénk egy szempillantás alatt elillan.

1027 Budapest, Vitéz utca 14.

ARAZ

11 évvel ezelőtt kezdte meg működését a volt Hungária Fürdő épületében helyet kapott Continental Hotel bisztrókonyhás étterme, az ARAZ, most pedig, két év kényszerpihenő után végre újra élvezhetjük Barka Áron séf és csapatának változatos fogásait. A modern kulináris technológiák és a magyar gasztronómiai tradíciók találkozását egyelőre reggel 7 és 10:30 között, valamint hétfőtől szombatig déltől 14:30-ig élvezhetjük, ebédmenü esetén három leves, négy tartalmas főétel és három mennyei desszert közül választva.

1074 Budapest, Dohány utca 42.

Kern Coffee Collective

A Király utcai játszótérrel szemben nyílt meg a környék legújabb, specialty kávékat kínáló presszója, a Kern Coffee Collective. A fenntartható gazdálkodásokból származó kávékülönlegességeket elvitelre, helybeni vagy akár otthoni fogyasztásra is kérhetjük, de számos más, pezsdítő hatású szomjoltóval is feldobhatjuk a napunkat, a matcha lattétól kezdve a Kern Blend fantázianevet viselő koffeines üdítőkig. Az áfonyás banánkenyérből, pompás cupcake-ekből és friss szendvicsekből álló felhozatal már csak hab a tortán.

1061 Budapest, Király utca 34.

blank

Mixát Udvar

A néhai Csempés és a távol-keleti hangulatot árasztó Darshan Udvar épületeibe lehelt új életet az április közepén megnyitott Mixát csapata. A Palotanegyed új szórakozóhelyén a borkedvelők és a sörimádók is garantáltan megtalálják számításaikat: a Vin szárnyban natúr- és csapoltbor-tételeket, míg a Keg részlegen isteni sörkülönlegességeket kóstolhatunk. A zenei élvezetekről az épület mélyén megbúvó Mixát Stage gondoskodik, míg az étvágy elleni harcban a hely vékony tésztás pizzái vannak segítségünkre.

1088 Budapest, Krúdy Gyula utca 7.

blank

Petrol Beer & BBQ

A Petrol Beer & BBQ képében az újhullámos amerikai barbecue konyha zászlóshajója érkezett meg a fővárosba, ahol minden a férfiasan füstös ízek és a csábítóan zamatos kézműves sörök körül forog. Olyan fogások közül válogathatunk itt, mint a BBQ szószban füstölt cékla (tejföllel, ropogós quinoával és mentával tálalva), a füstölt marhaszegyes nachos tál, az Angus marhából készült sajtburger vagy a zöldcitromos pite, amelyek között a Fehér Nyúl sörfőzde finomságai biztosítják a folyékony átmenetet.

1085 Budapest, József körút 35.

blank

Pizza Foriù

Már egy ideje Budapestről sem kell senkinek Dél-Olaszországba utazni, ha egy jó nápolyi pizzát szeretne enni! A nápolyi konyha budapesti palettáját színesíti tovább a Pizza Foriù, ahol a hosszú kelesztésű tésztával, hagyományos recept alapján készülő és a levél formájú, töltött pizzákon túl olyan tradicionális nápolyi étkeket vehetünk magunkhoz, mint a crocché (sajtos, sonkás, krumplis utcai kaja), vagy a frittatine di pasta (hasonló a crocché-hoz, csak krumpli helyett bucatini tésztával).

1053 Budapest, Magyar utca 52.

blank

Balaton Bistro

Odavagy a menzafílingért, majd’ megveszel a házias ízekért, de gyerekkorod kedvencei mellett az újdonságokat sem veted meg? Akkor irány a Bazilikától csupán egy saroknyira álló klasszicista palota udvarán kialakított Balaton Bistro: az egyedi környezethez minőségi alapanyagokból készült, változatos és magyar gyomorhoz igazított, naponta változó (vegán és alakbarát opciókat is tartalmazó) kínálat, kiemelkedő ár-érték arányú ebédmenü, és kiadós adagok dukálnak! Nyitvatartás minden hétköznap 11:30-tól 15:00-ig.

1051 Budapest, Sas utca 12.

blank

Venison GuStore

A Margit körút után a pasaréti Budagyöngye Bevásárlóközpontban nyitotta meg második mintaboltját a prémium vadhús termékeiről ismert Venison Gusto. A természetközeli élmény és egészségtudatos szemlélet ihlette showroomnak a holland pázsit, egy méretes falfestmény és a tűzpiros Berkel sonkaszeletelő állvány kölcsönöznek nem mindennapi hangulatot, melyet a pultban található szarvas-, őz-, vízibivaly-, valamint szürkemarhaszalámik és kolbászok, valamint a vaddisznósonka tesznek teljessé.

1026 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 121.

blank