Csodahelyek sokasága rejtőzik a mesebeli Mecsekben

A magyarországi uránércbányászat egykori fellegvárának számító Mecsekbe ma már a természet más áldásai miatt vándorolnak az emberek, akár az ország másik végéből: a bányák helyett álmos völgyei mélyét kutatják, a kincset tiszta vizű patakjaiban látják meg, a (lelki) gazdagságot pedig életre szóló emlékeket kínáló csúcsaitól remélik.

A Mecsekben találjuk Óbánya hangulatos kis községét / Fotó: Györkő Zsombor

A Mecsek, vagy másik nevén Pécsi-hegység a történelmi emlékek és a földrajzi szépségek iránt fogékonyak számára egyaránt tökéletes hétvégi úti cél, annyi felfedezésre váró helyszínnel, hogy felsorolásuk is embert próbáló feladat lenne. Rövid ízelítőnket ezért semmi esetre se kezeljétek többnek annál, ami: egy kis kedvcsináló, amit a teljesség igénye nélkül állítottunk össze, hogy meghozzuk az étvágyatokat a mind gyakoribb visszatérésekhez.

Képzeletbeli víkendünket a Mecsek legmagasabb csúcsán, a 682 méteres Zengőn kezdjük, mely a monda szerint a hegy belsejében rekedt kincskeresők kiabálásáról kapta nevét. Koronázó kilátóját 2020 nyarán adták át: a 22 méter magas panoráma szpot a régi geodéziai mérőtorony köré épült, és az ország egyik legnagyobb szelídgesztenye-erdeje szívében találjuk. A lombkoronaszint fölé magasodó kilátóból szépen látszik a Misina-tető tévétornya, a Villányi-hegység és a környező települések, de tiszta időben állítólag még a Balaton tanúhegyeit is el lehet csípni.

Kilátás a Zengőről / Fotó: Györkő Zsombor

Mánfa szélén áll magányosan az ország egyik legjobb arányú Árpád-kori temploma, az 1100-as évek környékén felépült, a Mecsek ékszerdobozának is nevezett Sarlós Boldogasszony-templom, amely román és gótikus elemeket is tartalmaz, és amire a monda szerint egy pásztor talált rá a 18. században, miután elkóborolt bikája után eredt. A bika szarva belegabalyodott ugyanis a természet által körbenőtt templom harangkötelébe, az állat kétségbeesésében megkongatta a harangot, ezzel pedig felfedte az elveszettnek hitt imaház lelőhelyét.

blank
Sarlós Boldogasszony-templom, Mánfa / Fotó: Vizy Márton

Innen nem messze, a Kelet-Mecsekben bújik meg az 1970-es évek elején megépült Komlós-völgyi vadászház, amely a tavaszi rengetegben mutatja legbájosabb arcát: a távolról törpekunyhónak tetsző vityilló a Mecsekerdő Zrt. tulajdona, így csak kívülről csodálhatjuk meg, méghozzá a Pécsvárad-Magyaregregy útvonalon megközelítve, Pécsvárad felől érkezve három kilométerre, bal kéz felé tekintve.

blank
Komlós-völgyi vadászház / Fotó: Györkő Zsombor

A Flóra-pihenő szintén kihagyhatatlan állomása egy mecseki kirándulásnak: a Dömörkaputól néhány perces sétával elérhető rekreációs bázis bámulatos kilátással kecsegtet a Kelet-Mecsek csúcsaira, míg tűzrakóhelyei és padjai mágnesként vonzzák a sütögetni kívánó társaságokat.

blank
Flóra-pihenő / Fotó: Györkő Zsombor

Mecseki körtúra

A Mecseket igazán járva ismeri meg az ember, a mánfai templomtól induló, szurdokvölgyben vezető körtúra pedig ennek a legjobb módja, hiszen annak ellenére, hogy izmainkon nem hagy nagy nyomot, vadregényességét örök emlékként fogjuk őrizni.

Az Árpád-kori műemléktől a Kőlyuki Betérőig vezet első utunk, ahonnan a turistajelzést követve érintjük a vasajtóval lezárt Kőlyuk-barlangot, a mesébe illő Nagy-mély-völgyet, majd a Petnyák-völgyben haladva először az Ágnes-vízeséssel találkozunk, legvégül pedig a Melegmányi-völgyi-vízesés mésztufás képződményeiben gyönyörködhetünk, mielőtt a patakon átkelve, az erdészeti aszfaltút és a völgyben futó szekérút segítségével vissza nem érünk túránk origójába.

blank
Kőlyuk-barlang / Fotó: Szabó Gyula

Jakab-hegy

Sokak szerint a Nyugat-Mecsek legszebb túraútvonalát rejti a Jakab-hegy, mi pedig kénytelenek vagyunk egyetérteni. A körtúra az Éger-völgyből indul és oda is tér vissza közel 12 kilométer és 400 méter szintkülönbség megtétele után.

A fennsíkra vezető barangolásunkat tavak, források és varázslatos panorámák színesítik, de egy rövid kitérővel a Zsongor-kő sziklakilátóját is útba ejthetjük, ahonnan a Jakab-hegy lábához épült Kővágószőlős és a Dráva-sík látványa fogad.

blank
Zsongor-kő / Fotó: Györkő Zsombor

Túránk során a környék történelmi és kulturális hagyatékával is megismerkedünk: a Jakab-hegyi földsánc a kora vaskorba repít minket vissza, míg a 13. századi pálos kolostor felújított romjai a mecseki remeték és az egyetlen magyar szerzetesrend világába kalauzolnak el bennünket.

Óbányai-völgy

A takaros portái, festői elhelyezkedése és jelentős németajkú lakossága miatt magyar Svájcként is emlegetett Óbánya központjából induló gyalogút során olyan természeti csodákkal találkozhatunk, mint a Ferde-vízesés vagy a mohával fedett Csepegő-szikla. Mivel az ezeket tápláló patakon többször is át kell kelnünk, érdemes vízálló lábbeliben nekivágni a 11 kilométeres, nagyjából háromórás túrának.

blank
Ferde-vízesés / Fotó: Györkő Zsombor

Az Óbányai-völgy nem csak természeti kincsekben gazdag: kóstoljuk meg a Pisztrángos-tó névadó halát, nézzük meg a Fazekas Múzeum gyűjteményét és hódítsuk meg a sárkány által őrzött Máré-vár középkori erősségét. Ha mindezzel megvagyunk, másszuk meg a kisújbányai Cigány-hegyi kilátót, gyönyörködjük ki magunkat a sűrű rengeteg látványában, majd sétáljunk vissza Óbányára.

blank
Máré-vár / Fotó: Shutterstock

A Mecsek ötször

Nem csak kirándulásötletekkel készültünk nektek: egy tökéletes mecseki hosszú hétvégéhez ugyanúgy hozzátartozik egy kiváló étteremben elköltött lakoma, mint a bakancsos kilométergyűjtés. Mutatjuk is az irányt kedvenc vendéglőnk, családi programunk, borászatunk, szállásunk és kulturális helyszínünk felé!

Almalomb Étterem | Püspökszentlászlói ArborétumKoch Csaba VinArt PincészetZsolnay Negyed Vendégháza | Orfűi malmok

Étterem: Almalomb Étterem, Hosszúhetény

A magát kulináris kitérőként meghatározó hosszúhetényi Almalomb Étterem a Kelet-Mecsek rejtett kincse, ahol természetes környezetben természetes ételeket kóstolhatunk, és néhány békés órára magunk mögött tudhatjuk a rohanó hétköznapok világát. A 19. századi vízimalomban kialakított Almalomb konyhája szezonális, lokális alapanyagokkal dolgozik, amik egy rövid, mindig változó, ám annál átgondoltabb, a hely hangulatát kihangsúlyozó ételsorban teljesednek ki. A hagyományos ízek mellett nem ijednek meg a meglepő párosításoktól sem, mint amilyen az ánizsos kacsaleves vagy a finomfőzelékkel, baconnel és vajbabbal tálalt sült lazac.

7694 Hosszúhetény, Ormándi utca 19.

blank

Családi program: Püspökszentlászlói Arborétum

Három év alatt született újjá, és március 15-én nyitotta meg kapuit a Duna-Dráva Nemzeti Park területén, a Zengő lábánál található ökoturisztikai látványosság. A 18. század végén Esterházy Pál László pécsi püspök által építtetett kastélyból és a hozzá tartozó templomból álló épületegyüttes arborétuma egy jelentős ráncfelvarráson esett át, melynek keretében térkő burkolattal látták el a bemutató- és túrautakat, restaurálták a park területén található kisépítészeti tárgyakat, szobrokat, szószékeket, valamint a kertészeti oktatás, kézműves foglalkozások, sport- és gyógynövényprogramok támogatására szolgáló eszközökkel gazdagították a lelki megbékélés természetes színterét.

7694 Hosszúhetény, Püspökszentlászló utca

blank

Borászat: Koch Csaba VinArt Pincészet

A villányi borvidékhez tartozó, Pécstől 35 kilométerre lévő Nagyharsányban áll a Koch borászathoz tartozó Vin Art Borház épülete. A térségre általánosan jellemző szubmediterrán klíma, a magas mész- és magnéziumtartalmú, ásványokban gazdag, löszös talaj, valamint a pincészet részéről a bordeaux-i kékszőlő fajták, a gondos kézi szüretelés, illetve a hagyományos és modern borkészítési technológiák ötvözete csodálatos, gazdag ízvilágú, díjnyertes borokkal ajándékozza meg az erre járókat. A nagyharsányi pince repertoárjában elsősorban cabernet franc és cabernet sauvignon borokkal találkozhatunk, de a merlot, syrah és portugieser fajták is képviselve vannak.

7822 Nagyharsány, Kolónia pincesor 56.

blank

Szállás: Zsolnay Negyed Vendégháza

A hungarikumként is elismert Zsolnay Kulturális Negyed a Pécsre érkező turisták egyik első számú célpontja. Műemlék épületei és madárcsicsergős sétányai között húzódik meg a Zsolnay Negyed Vendégháza. A Vendégházban a Zsolnay-díszeken visszaköszön a Zsolnay Negyed kifinomult eleganciája, amely a pihentető kényelemhez szükséges modern funkciókkal párosul. Karnyújtásnyira vannak a város legnépszerűbb látnivalói, kiállításai, például a világ egyik legjelentősebb Zsolnay-gyűjteményét bemutató tárlat. A gyermekkel érkezők számára családi paradicsomot rejt a közeli Látogatóközpont, ahol interaktív varázstér, VR-univerzum, planetárium és látványos bemutatók várják a látogatókat.

7626 Pécs, Felsővámház utca 52.

blank

Kultúra: Orfűi malmok

Ne csak egynyári kaland legyen az orfűi kirándulás! A település szélén fekvő Orfűi Malmok minden korosztály számára tengernyi érdekességgel és izgalommal szolgálnak, kezdve a névadó gabonaőrlő-, papírkészítő- és olajmalom működését bemutató malomtúrával, folytatva a tavasztól őszig programok széles tárházának otthonául szolgáló, kortárs építészeti kuriózumnak sem utolsó GARAT kávézóval, egészen a kézzel dagasztott, kovásszal érlelt, kemencés kenyérsütésig. Április 16. és 18. között húsvéti kalácssütés, tanösvénytúrák és magyar népzene, 23-án jazz- és világzenei koncertek, valamint medvehagymás ételek, 30-án pedig zenés mulatság és sörkóstolók várják az érdeklődőket.

7677 Orfű, Füzes Antal sétány 3.

blank

Ha kifejezetten Pécsen indulnál a nevezetességek felfedezésére: