Ez a hétvége sem szűkölködik a jó programokban – Mutatjuk az ajánlónkat!

Szerencsére ismét itt a hétvége, úgyhogy összegyűjtöttük a legjobbnak ígérkező hétvégi programokat, csütörtöktől egészen vasárnapig. Mutatjuk, mi merre fogunk feltűnni ezen a hétvégén. 

Csütörtök – május 10.

7 ERÉNY – Supermarket Gallery – 19:00

A 7 erény című csoportos kiállítás hét alkotó asszociációit fűzi össze a 7 főbűn ellentéteire reflektálva. A keresztény-zsidó kultúrkör alapvető eleme az első emberpár bűnbeesése és az ebből fakadó bűn feltételezése, amely az ember létezése óta végigkíséri az életünket, hiszen a bűn fogalma elsősorban nem hitbeli, hanem morális kérdés.

MONET Bejárata – PaintCocktail – 18:00

Ezúttal az egyedi hangulatú Moha Caféban vár benneteket a PaintCocktail! Kipróbálhatod, milyen koktélozás közben festeni, vagy éppen fordítva. Ha kíváncsi vagy, hogyan fér meg egymás mellett szórakozás és alkotás, jó helyen jársz! Nem számít, ha nincs tapasztalatod a festésben. A lényeg, hogy maximálisan kikapcsolódj és jól érezd magad!, az instruktor mindenben segít.

Stand up comedy Best Of – ChampionWine – 19:00

A pesti Broadway szívében stand up comedy előadásra várnak a nagydumások, akár borkóstolóval és bőségtállal. Nevetés, bor, sonka, sajt a belvárosban, szerintünk ennyi elég egy kellemes hétköznap estéhez!
Akik lökik majd a sódert – a legnépszerűbb stand up comedy TV műsorok arcai: A Showder Klubból ismert Orosz Gyuri, Trabarna, Bruti, Magyed, Horváth Gábor, Záhonyi-Ábel Dávid és Maczkó Ádám és még sokan mások!

blank

Péntek – május 11.

Intermezzo Roof Terrace Grand Opening a város felett! – Hotel President – 17:00

A Hotel President tetején, Budapest legmagasabb tetőteraszán megnyitja kapuit az Intermezzo Roof Terrace. Lazulás a város tetején, ahol 360 fokos panorámával, koktélokkal, borokkal, grill ételekkel  és észbontó panorámával várnak Budapest felett.

blank

Neked szól a zene a Bartók Boulevard-on – Bartók Béla út – 18:00

Az Eleven Tavasz a Bartókon most sem múlhat el zene nélkül. Mondjuk, egy Bartókról elnevezett utat nehéz is lenne elképzelni zene nélkül. A hely saját bejáratú tavaszi fesztiválja idején újra megtöltjik zenével az utcát és a tereket a legkülönfélébb és leghangulatosabb zenékkel. Válogass, gyere és hallgasd!

blank

Rosalia 2018 | Rosé és Pezsgő Liget – Városliget – vasárnapig

Vártátok már? Ugye vártátok már? Mi nagyon! Végérvényesen itt a tavasz, lassan az egész természet zsong és zsibong, amerre csak nézünk, zizeg az újjászületés, ugrásra kész hormonok és megzabolázhatatlan energiák várják, hogy elszabaduljanak, és tiszta életöröm illata van a levegőben!

blank

Nagy-Szín-Pad! DÖNTŐ – Akvárium Klub – 19:00

Ötödik alkalommal indul a koncertező előadók legrangosabb hazai versenye, a Nagy-Szín-Pad! A 2018-as, meglehetősen színes mezőnyben az Amigod, Antonia Vai, az Apey & the Pea, a Belau, ByeAlex és a Slepp, a JETLAG, at NB és a Soulwave indul a szinte felsorolhatatlan számú díjért. A nyolc résztvevő többek között meghívást kap a legnagyobb hazai fesztiválokra és a Petőfi Zenei Díj nagyszabású showműsorába, amelynek idén a STRAND Fesztivál ad otthont és lehetősége nyílik egy videoklip elkészítésére is, amelyhez 1 millió forint áll majd a rendelkezésére. 

blank

Necc Party szezonnyitó – Budapest Park – 22:00

Ecc, pecc, NECC! Tudjuk, mit tettél tavaly nyáron! És tudjuk, hogy idén is ezt teszed: a főváros legmenőbb partysorozata, az eredeti és egyetlen NECC PARTY ismét a Budapest Parkban! Könyékig túrunk az ezredforduló zenei szemetesládájában: ász vagy gyász, cuki vagy ciki? Backstreet Boys és Linkin’ Park, t.a.T.u. és Gigi D’Agostino, Scooter és Bon Jovi? Bármi lehet, de minden lesz!

blank

Szombat – május 12.

Belvárosi Családi Piknik – Olimpia Park – 10:00

Idén is megünnepelik az Olimpia park születésnapját  május 12-én, szombaton. Színpadi programokkal, kézműves foglalkozásokkal és sok-sok játékkal várnak benneteket. A tavalyi évhez hasonlóan idén is az esemény társrendezvénye lesz a Vigyél haza! Alapítvány által szervezett Belvárosi Kutyafesztivál, amely a park melletti sétányon várja az érdeklődőket.

blank

IV. Vegán édességek: torták, piték, krémek  – Répraretek – 10:00

Az édességek készitése a legtöbb ember számára elképzelhetetlen tojás, tej, túró vagy éppen zselatin nélkül. A vegán konyha azonban ezek nélkül készíti el igazi nyalánkságait. A workshopon bemutatják, hogyan készíthetünk finom piskótatésztát tojás nélkül, omlós tésztát illetve túrótortát tejtermékek nélkül, gyümölcszselét zselatin nélkül.

blank

CharityFest – AFTER – Sztrilich Pál Scout Centre Budapest – 19:00

Zárjuk együtt a CharityFest – Az adomány fesztivált egy zenés-táncos estével, ahol a tábortűz mellett örömködhetünk reggelig a reptető négynegyedek ölelésében! A fesztivál területén sátrazni is van lehetőség a kialakított sátorhelyeken! Ha nincs kedved sátrat állítani, aludj 2500 Ft-ért jurta sátorban, amihez csak hálózsákod kell, hogy legyen.

blank

Vasárnap – május 13.

Provence Sunday Brunch – Araz – 12:00

Hogy mi jut eszünkbe Provence-ról? A napérlelte zöldségek, gazdag mediterrán fűszerek, végeláthatatlan levendulamezők, a tenger ajándékai, mennyei desszertek és a májusi Sunday Brunch az ARAZ étteremben. Amire számíthatsz: egy pohár gyöngyöző pezsgőre, korlátlan ételfogyasztásra és korlátlan italfogyasztásra ásványvízből, rostos gyümölcslevekből, szénsavas üdítőkből, házi limonádénkból, a ház boraiból, csapolt sörből, valamint egy csésze habos kávéra. A gyerekek számára gyereksarok is lesz, animátorral. 

blank

Híres íróink nyolcadik kerületi világa – Gutenberg tér – 10:00

A nyolcadik kerület házainak, kávéházainak sokat látott falai, sokat taposott utcakövei rengeteg titkos történetet, pletykát, mendemondát mesélhetnének nagy íróink éjszakáiról, nappalairól, mindennapjairól, nem-mindennapjairól, kalandjairól és szokásairól. A séta során most megszólal a Palotanegyed – abból az időből, mikor még művésznegyed volt – és rácsodálkozást enged, hogy mennyi művészt, költőt és írót inspirált, mennyiüknek adott otthont, és mennyiük sorsa fonódott össze egymáséval és magával a kerülettel egyaránt.

blank

Budapest Boulevard Cinema presents: Isle of Dogs/Kutyák szigete – Budapest Boulevard Cinema – 18:00

Egy fiú eltűnt kutyája nyomába ered a Kutyák Szigetén, ahová száműzik ezeket a teremtményeket. Érkezése nem zökkenőmentes, azonban segítségére lesz néhány helyi kutyus. Az Oscar-díjra jelölt Wes Anderson (Holdfény királyság, A Grand Budapest Hotel) ezúttal is nevéhez méltó, sajátos hangulatú filmet készített, animációs technikával.

blank

Sandro Miller: Malkovich Malkovich Malkovich – Műcsarnok – 10:00

Sandro olyan emberek előtt akart tisztelegni, akiknek képei hozzájárultak pályája alakulásához. Miután kiválasztotta a felhasználni kívánt harmincöt fotót, kapcsolatba lépett Malkovichcsal, aki azonnal igent mondott a felkérésre. Sandro Malkovichcsal kapcsolatban így nyilatkozott: “John a legbriliánsabb és legproduktívabb ember, akit ismerek. Zsenialitása páratlan. Bármilyen hangulatot vagy ötletet pillanatok alatt magáévá tesz.”

blank