A Nemzeti Közszolgálati Egyetem 2012. január 1-jén jött létre a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem és a Rendőrtiszti Főiskola átalakulásával, valamint a Budapesti Corvinus Egyetemből kiváló Közigazgatás-tudományi Kar csatlakozásával.
Mindehhez ugyanakkor szükség volt a megfelelő környezetre. A kormány 2012 májusában döntött arról, hogy a Ludovika történelmi épületegyüttesét újjáépíti, ezzel együtt megújítja az Orczy-kertet és az egyetem valamennyi létesítményét egységesen itt helyezi el.
A Ludovika Campus Projekt a Pollack Mihály-tervezte klasszicista főépület rekonstrukciójával vette kezdetét. A kormány 4,5 milliárd forint költségvetési forrást különített el a célra, hogy Közép-Európa egyik legszebb épülete, az egykori Királyi Ludovika Akadémia visszanyerje régi fényét, megvalósítva a történelmi múlt és a 21. századi technológia találkozását. A felújítás 2014 tavaszára fejeződött be.
A kormány 2013 decemberében döntött arról, hogy a Ludovika Campus beruházási projekt kibővül egy új kollégium létrehozásával. A hallgatók 2015 őszén vehették birtokba az épületet.
2015 nyarán a kormány további döntéseket hozott a projektre vonatkozóan, egyben költségvetési forrást is rendelt a végrehajtandó feladatokhoz. A júliusban megjelent kormányhatározat szerint az intézmény fejlesztésének 2015 és 2018 közötti időszakára öt feladatot határoztak meg. Egyrészt az oktatási épület, a rendészettudományi kar kollégiumának és speciális képzési épületének, továbbá a Ludovika-szárnyépületben a közigazgatás-tudományi karnak kell biztosítani bizonyos oktatási funkciókat.
Ezek mellett a határozat előírja sportlétesítmények – köztük uszoda és lőtér – megvalósítását, valamint a Ludovika-szárnyépülethez csatlakozó vívóterem, előadóterem épületében oktatási, kulturális, sport- és egyéb kiszolgáló-funkciók kialakítását. Ugyancsak a következő három év feladatai között szerepelt az Orczy-park felújítása, utóbbi keretében lovarda, istálló és egyéb lovas létesítmények rekonstrukciója, kialakítása, a Népligethez való kapcsolódás lehetőségének megteremtésével. 2016-ra 12,5 milliárd támogatás jutott a campus fejlesztése. 2017-ben további 12,5 milliárdot, 2018-ban pedig 5 milliárdot fordítottak a Ludovika fejlesztésére.
A Ludovika Campus-beruházás révén újjászületett Budapest egyik legnagyobb közparkja, az Orczy-park a város szívében. A Józsefvárosban egy hektárral nőtt a zöldfelület és bővültek a budapestiek kulturális-szabadidős lehetőségei:
megújult egy hanyatló városrész.
Forrás: NKE