Korábbi parkoló helyén adják át Józsefváros új, bájos terét

A VIII. kerület sűrűn beépített részén, a Koszorú és a Magdolna utca sarkán található önkormányzati saroktelek újult meg az elmúlt évben, május 10-én pedig megnyílik a nagyközönség előtt.

Fotó: Nyolckert

A telek korábban parkolóként funkcionált, de Józsefváros Önkormányzata a helyi kisgyermekes családok és kutyás közösség érdekeit szem előtt tartva úgy határozott, hogy egy olyan parkot alakít ki a területen, amely plusz zöldterületet és kikapcsolódási lehetőséget nyújt az itt élők számára.

Mindig keressük az újdonságokat; ha te is ismersz frissen nyílt helyszínt a fővárosban, küldd el nekünk az editorial@funzine.hu e-mail címre!
Fotó: Nyolckert

A kert tervei 2022 végén lakossági véleményezésen estek át, majd az igényeknek megfelelően, 2023-ban elkészülhettek a végleges tervek. 2024 márciusában a kerületvezetés azt a döntést hozta, hogy a 2020-ban elindított hagyományt folytatva ezt a névtelen közterületet is egy művészetben vagy tudományban fontos szerepet betöltő nőről nevezi el.

Így esett a választás a legendás magyar cigányzenészre, Cinka Pannára. A virtuóz hegedűs nemcsak az első, mai értelemben vett cigányprímás volt, hanem az első, híressé vált, hagyományos cigányzenekar társalapítója is.

blank
Fotó: Nyolckert

A tér kialakítása során elsődleges szempont volt a sűrűn lakott terület zöldítése, aminek érdekében növényeket és 6 fát telepítettek. A fából készült közösségi eszközök kialakításával igyekeztek még egy kis természetet csempészni a belvárosi házak közé.

Május 10-én, a délután 15:30-kor kezdődő hivatalos megnyitón lehetőség nyílik megismerni a kert növényvilágát, miközben Szomora Zsolt cigányprímás játékát élvezhetik a résztvevők. Bővebb információkat a Facebook-eseménynél találtok.

Zöldül Józsefváros, május 1-jén nyitott meg a kerület megújult közösségi parkja: