4 kihagyhatatlan áprilisi program az Opus Jazz Clubban

Az Opus Jazz Club jó szokásához híven áprilisban is rengeteg izgalmas, kihagyhatatlan programmal várja a zenekedvelőket. Összegyűjtöttük azt a 4 programot, amit mi már be is írtunk a naptárunkba, és ajánljuk, hogy ti is tegyetek hasonlóképpen.

J(A)zz! | Christoph Pepe Auer: Songs I Like – április 4. 20:00

A szaxofonos, klarinétos és egyben a Session Work Records alapítója, Christoph Pepe Auer egyike az osztrák jazz legeredetibb tehetségeinek. Auer szereti hangszereinek titkait és lehetőségeit a legkülönfélébb módokon felfedezni, klarinétja néha egész ritmusszekciót képes helyettesíteni a légzés és a billentyűk hangjainak segítségével, mindezt gyakran dúsítja elektronika is, de saját hangszereket is alkot, mint amilyen például a védjegyének számító „pepefon”.

Hét évnyi intenzív hazai és külföldi koncerttevékenység után Christoph Pepe Auer 2015-ben adott ki először lemezt saját neve alatt. A Songs I Like a művész játékos kreativitásának hiteles és igen személyes dokumentuma volt, gondos válogatás saját kompozícióiból és az őt régóta foglalkoztató ifjúkori zenei emlékek hangszereléseiből. A fúvós hangok mellé tekerőlant, harmonika és cselló izgalmas kombinációja társult – mindez a dobos és társ-producer Gregor Hilbe együttműködésével basszusklarinét-hangmintákból kialakított elektronikus alapokra helyezve

További információkat itt találsz.

Courtois – Erdmann – Fincker: Jack (D/F) – április 12. 20:00

Vincent Courtois a francia és az európai jazz színtér egyik legizgalmasabb egyénisége, aki amellett, hogy csodálatos csellista, egészen egyedi módon közelít a teremtő zenei folyamatokhoz is: olyan zenei formát teremt, amely a szabadságot paradox módon a legszigorúbban és a legnagyobb figyelemmel kezeli. Courtois két szaxofonossal, Robin Finckerrel és Daniel Erdmannal hozta létre néhány éve azt a szokatlan hangszer-összeállítású triót, melynek Mediums című projektje a múlt század vásári mutatványosainak színes világát idézte meg.

Új produkciójuk világpremierjére az Opusban kerül sor: rezidens művészekként a BMC-ben dolgozzák ki és öntik végleges formába a Jack London írásai által ihletett Jack című anyagot, melynek minden egyes kompozíciója az író egy-egy novellájára vagy regényére épül.

Részletekért kattints ide.

EurOpus | qÖÖlp – április 14. 20:00

“Ennek a zenének nincs szüksége előre megírt részekre, de semmi sem történik benne véletlenül. A szeszélyes játékmód ideális felállásra lelt: három húros hangszer és egy dob – ugyanolyan egyedi, mint a muzsikájuk. . . . Friss, ötletgazdag és érdekfeszítő, parázsló és absztrakt zene, amit az életteli szépség repít messze a kitaposott ösvényektől” – írja Ulrich Steinmetzger a qÖÖlp hamarosan megjelenő új lemezének kísérőszövegében. A kvartettben a fiatal francia és a német jazz szcéna két-két kiemelkedő képviselője révén két világ talál egymásra: az orléans-i hiperaktív Ceccaldi testvéreké a nem kevésbé pörgős berlini Graupe & Lillinger duóval. Az eredmény éppoly energikus, mint amilyen finoman cizellált: a legkülönfélébb formák keverednek, rétegződnek egymásra, hogy egy folytonosan mozgó kollektív rendet teremtsenek, melyet ugyanakkor mindvégig a konfrontáció vágya hajt.

További infóért kattints ide.

blank

Pericopes + 1  április 24. 20:00

A Pericopes eredetileg Emiliano Vernizzi és Alessandro Sgobbio szaxofon-zongora duójaként alakult 2007-ben, s már ekkor megmutatkozott a két alapító melodikus témák és egyedi kompozíciós szerkesztésmód iránti erőteljes vonzódása. Három lemezt már kiadtak és számos rangos díj mellett megnyerték az Umbria Jazzversenyt is, amikor csatlakozott hozzájuk az amerikai dobos, Nick Wight, s ezzel megszületett az azóta töretlenül működő Pericopes + 1 névre hallgató trió. Az európai és amerikai zenei hagyományok legkülönfélébb elemeiből – experimentális, folk, poszt-rock és avantgárd – építkező These Human Being című lemezük 2015-ben jelent meg az Alfa Music kiadónál. Az album, melyhez Dave Liebman és Enrico Rava írta a kísérőfüzet szövegét, széles körű kritikai elismerést és egy csapásra rangos koncertmeghívásokat hozott a csapat számára egész Európában, az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokba.

Részleteket itt olvashatsz.

blank