Bár a mostani hétvége (a március 15-i hosszú hétvége miatt) csak egynapos lesz, azért nem marad programok nélkül Budapest. Össze is gyűjtöttük a legjobb eseményeket, melyekre még ezen a rövidre sikeredett hétvégén is érdemes ellátogatnod.
Csütörtök – március 8.
Women’s Power Alakformáló – Life1 Nyugati -19:00
Nőnap alkalmából egy extra csajos, 90 perces Women’s Power alakformálóval várnak – Sifi és Szalka Andi együtt diktálják az ütemet. A vitamindús felfrissülésről a Viwa Vitaminwater gondoskodik, az óra után pedig mindenki a vendégünk egy szuperegészséges Eisberg smoothie-ra! Belépés napijeggyel vagy bérlettel.
További infókért katt ide.
Múzeum+ A Nő – Magyar Nemzeti Galéria – 18:00
Vannak női szerepek, vannak női sztereotípiák, vannak nőkről szóló műalkotások, vannak női alkotók és vannak csak úgy, a nők. Nők lesznek a vendég tárlatvezetőink, nőművészekről és női művészetről szól a MúzeumCafé beszélgetése, egy népszerű énekesnő áll majd a színpadon és egy női szobrász alkotásának bemutatása kapcsán egy női előadókkal, női zeneszerzővel, női koreográfussal, megvalósuló táncperformanszot is láthatnak az érdeklődők.
Részleteket itt olvashatsz.
JaMese: Bennem a Világ – Lemezbemutató – Opus Jazz Club – 20:00
JaMese – egy mozaikszó, mely mindent elmond a zenekarról: Jam – szabadság, kreativitás; mese – történetek, gondolatok átadása; Emese – az énekesnő Molnár Emese személye az, aki mindezt összefoglalja. Már gyermekkorában magába szívta a mesék, történetek szeretét. Vidéki lányként sokat segített a földeken és a kertben s ez idő alatt, mint régen a fonóban, tanár édesanyja mesélte neki egyik történetet a másik után.
További információkért kattints ide.
Nőnap a Nobuban – Nobu – 12:00
Mi lehetne kellemesebb és exkluzívabb lezárása a nőnapnak, mint egy ínycsiklandó vacsora a Nobuban? Nőnap alkalmából a Nobu igazán kitesz magáért. A jól ismert finom fogásaikat 30% kedvezménnyel fogyaszthatják a vendégek.
További részletekért kattints ide.
Péntek – március 9.
RED Módszertan Képzés – Serendo Life – 17:30
A RED Akadémia most induló képzésén az EQ fejlesztés elméleti háttere mellett a RED Módszertan gyakorlati alkalmazását is elsajátíthatod, amelyekkel nemcsak a saját EQ-d fejlődik, de csoportos tréningek és egyéni coaching keretén belül mások érzelmi intelligenciáját is fejleszteni tudod.
További infók: itt.
Mondd el. Portrék a kortárs fotográfiából – Fuga – 13:00
A Marge Monko fotósorozatától kölcsönzött cím a fotográfia mint pszichoanalitikus módszer szerepét hangsúlyozza: a jó portré meglepi, sőt megdöbbenti az ábrázolt személyt, mert valami újat jelenít meg róla. A bemutatott portrék alkotói számára a fotográfia nem csak a fotóalany, hanem önmaguk tüzetes vizsgálatának is eszköze.
A részletekről itt olvashatsz.
Truman Show – Bem Mozi – 18:30
Truman Burbank (Jim Carrey) nem is sejti, hogy békés szülővárosa egy óriási stúdió, melyet egy jó fantáziájú producer-rendező (Ed Harris) ötlött ki és vezet. Truman a műsor főszereplője – de nem tud róla. Élete egy véget nem érő TV show, melyben az ott élő és dolgozó emberek hollywoodi színészek és még a szüntelenül csacsogó felesége is szerződtetett színjátszó. Ám Truman idővel egyre többet tud meg…
További infókat itt találsz.
Yin & Yang Night with DJ Lia Kustánczi & DJ Mada – Buddha-Bar Budapest – 21:00
A Buddha-Bar Budapest új partisorozatán megtapasztalhatod a Jin és Jang pulzáló erejét. A világ férfi és női pólusát különleges vendég, DJ Lia Kustánczi és egy reziden, DJ Mada testesíti meg. Csatlakozz az eseményhez, és bulizd át az éjszakát nagyszerű zenére, miközben különleges táncbemutatókkal és más meglepetésekkel várnak, hogy megtapasztalhasd a Jin és Jang csodálatos harmóniáját!
Részletek: itt.
H 0 L y _R 0 LL 3 R Z _3 L 3 V 3 N – Nemdebár – 20:00
Ne is számíts leírásra. A fiúk nem beszélnek, hanem zenélnek.
A Facebook-eseményt itt találod.
Szombat – március 10.
Schiffer & Iconist // Stílus-workshop hölgyeknek – Iconist – 9:00
A stílus öröm, magabiztosság, ragyogás. 3 nagyszerű szakembertől tanulhatod meg, hogyan érj el látványos fejlődést a megjelenésedben. Schiffer Miklós, stílustanácsadó, író, az ország vezető stílusszakembere. Előadásának címe: A stílus sosem megy ki a divatból, a nő ma. Gajer Emese, divattervező: az alkatok és trükkös szabásvonalak szakértője. Minden résztvevőnek alkatelemzést végez és megmutatja a legelőnyösebb fazonokat. Gábor Márta, stylist, szín- és stílusszakértő: a brit stílusintézet színkendői segítségével színelemzést végez, az évszaktípus.
Tovább információkat itt olvashatsz.
Exkluzív séta – Budavári palota – 9:30
A palota együttes legkorábban épült része az István torony, de pontosan kiről nevezték el? Kit tartottak fogva az alatta lévő börtönben? Milyen szerepet játszott Mátyás a palota építéstörténetében és miért volt számára annyira fontos a pompa? Megnézheted a Habsburg nádori kriptát, az egyetlen olyan Habsburg-kori részét a palotának, ami túlélte a 2. világháborút. Milyen fontos szerepe volt a legmagyarabb Habsburg néven emlegetett József nádornak és Mária Dorottya württembergi hercegnőnek? Természetesen József főherceg egykori, 1967-ben felrobbantott palotájáról is szó lesz és megnézzük azt a ma is látható kutat, ahol az Anjou-kárpitot megtalálták.
Innen megtudhatod, milyen kérdésekre adnak még választ a programon.
Ludwig Lounge – Ludwig Múzeum – 16:30
Az eseménysor egyik fő eleme a proKONTRA címet viselő művészeti „kibeszélő show”, amelynek keretében kétkezi alkotók, információkra éhes befogadók, nagyhatalmú kurátorok, alkalmi „kultúrcelebek” és filozófusok tekintetének kereszttüzében beszélgetünk kortárs művekről. A részvétel az eseményen ingyenes.
További infókért kattints ide.
Szabihíd – A szabadság hídja filmbemutató és beszélgetés – Toldi Mozi – 15:15
2017 nyarán nem egy felújítás farvizén, hanem egyszerűen a köztérhasználat miatt vált szabaddá négy hétvégén a Szabadság híd. Ezzel kezdetét vette a Szabihíd projekt, egy olyan urbanisztikai, köztérfejlesztési kísérlet, ami áttörést jelenthet a spontán akciókból a városvezetés által is támogatott köztérhasználatok felé. A projektet a Valyo – Város és Folyó Egyesület kezdeményezte és koordinálta, a most bemutatásra kerülő film a 2017-es Szabihídon történt eseményeket mutatja be.
További infókat itt találsz.
Beszélő levelek – március – Mozsár Műhely – 19:30
Vajon miért döntött úgy George W. Bush lánya, hogy az édesapjával szeretne dolgozni? Mit írt Móricz Zsigmond a feleségének, amikor megtudta, hogy az asszony el akar válni? Kihez jelentkezett be Örkény István vakációra? És mi állhat egy filmjelenet kellék-levelében? Mindezekre és még számos más titokra fény derül a Beszélő levelek márciusi előadásán.
További infókat itt olvashatsz.
Run Over Dogs • Junkie Jack Flash • Solidmen – Akvárium Kishall – 19:30
Március 10-ére összefújja a szemetet a szél, az Akvárium KisHallba. A zenekar első 2018-as klubkoncertjét egy bomba konstellációval indítja. A Run Over Dogs attitűdöt a Junkie Jack Flash erősíti. Vendég: a látványos, és ötletes klipjeiről méltán híres Solidmen zenekar!
Részletek: itt.
Vasárnap – március 11.
Dél-Amerikai Sunday Brunch – Araz Étterem -12:00
Egy kontinens, amelyen szinte minden országnak és régiónak megvannak a saját gasztronómiai hagyományai. Óriási különbség van az ételek feldolgozásában és a táplálkozási szokások is egészen eltérőek. A színes földrajzi adottságoknak köszönhetően a szakácsművészet egy kis kreativitással könnyedén kibontakozhat a csodálatos alapanyagoknak: roppanós zöldségeknek, megannyi egzotikus gyümölcsnek, fantasztikus tenger gyümölcseinek köszönhetően. Márciusban a mesés kontinens, Dél-Amerika kincsei kerülnek az asztalra – mi már izgatottan várjuk!
Részletekért kattints ide.
Casablanca – NOIR Filmszínház – Kuzin Bar – 17:00
Casablancában mindenki Rick (Humphrey Bogart) mulatójába jár. Ez az egyedüli hely, ahol a nácik elől Amerikába menekülők hamis papírokhoz juthatnak. Rick eddig még mindenkin segített, de egy nap feltűnik régi szerelme (Ingrid Bergman) egy másik férfi társaságában, s akkor egy pillanatra elveszíti korábbi határozottságát… A legendás film a legjobb forgatókönyv, a legjobb rendezés és legjobb film kategóriájában nyert Oscar-díjat.
A jegyárakról és további részletekről itt olvashatsz.
Douglas Adams: Galaxis útikalauz stopposoknak – Szkéné Színház 19:05
„Fontos és közismert tény, hogy a látszat olykor csal. Például a Földön az ember mindig szentül hitte, hogy intelligensebb a delfinnél, mivel oly sok mindent elért: feltalálta a kereket, New Yorkot, a háborút, egyebeket, mialatt a delfinek csak vidáman lubickoltak.
A delfinek ezzel szemben azt hitték, hogy intelligensebbek az embernél – pontosan az említett okok miatt. Érdekes módon a delfinek réges-rég tudták, hogy küszöbön áll a Föld megsemmisítése.” Douglas Adams
További infókért kattints ide.
Enrique Iglesias LIVE – Budapest Aréna – 18:00
Tizennyolc év szünet után Enrique Iglesias magyarországi koncertje 2018. március 11-én lesz a Papp László Budapest Sportaréna színpadán. Több éves tárgyalássorozat eredménye, hogy a latin zene hercegeként is emlegetett énekes 2018-as világkörüli turnéjának hét európai állomása között Budapest is szerepel.
További információért katt ide.