Irodalmi kaland keretében elevenedik meg a Pál utcai fiúk története a Füvészkertben idén ősszel

Idén ősszel egy igazán különleges, irodalmi kalanddal egybekötött tematikus nap tiszteleg Molnár Ferenc ifjúsági regényének története előtt a Füvészkertben.

Fotó: Demeter Károly

Kevés olyan magyar regény van, amely olyannyira összefonódott volna egy valódi helyszínnel, mint A Pál utcai fiúk története a Füvészkertével. Molnár Ferenc klasszikus regénye több mint száz éve mesél barátságról, bátorságról, hűségről és összetartozásról – olyan értékekről, amelyek a ma emberének is éppoly sokat jelentenek.

Ebből az alkalomból pedig október 3-án, szombaton tematikus nap során kel élere a regény a Füvészkertben, ahol a résztvevők maguk is bejárhatják a történet fontos pillanataihoz kapcsolódó helyszíneket. A családi nap keretében gyerekek és felnőttek együtt merülhetnek el a Füvészkert regényhez kapcsolódó titkaiban, de lesznek izgalmas feladványok, játékos kihívások is minden korosztálynak.

Megtudhatjátok többek között, milyen volt a Füvészkert Molnár Ferenc idejében és hogy mi változott azóta, valamint azt is, hol játszódtak pontosan a történet fontos jelenetei. A programon részt venni érvényes belépőjeggyel lesz lehetőség, a küldetést sikeresen teljesítőket pedig jutalom is várja a játék végén.

A tematikus napról bővebb információt ezen a linken a Füvészkert Facebook-oldalán találtok.

Ha egy séta keretében felkeresnétek a többi helyszínt is: