7 varázslatos természetközeli élmény, amit fel kell fedeznetek idén júliusban

Júliusban is érdemes lesz rácsodálkozni a környezetünk rejtett kincseire, hiszen a hónapban többek között végtelen virágtengerek, sportos kihívások és különleges éjszakai programok várnak titeket szerte az országban.

Libegők Éjszakája // több helyszínen (2026. július 11.)

Lehet, hogy az elfogultság beszél belőlünk, de szerintünk a kivilágított Budapestnél kevés szebb látvány létezik. Ha a megszokott fotópontokon túlmenően egy igazán különleges szemszögből szeretnétek megcsodálni szeretett fővárosunk esti arcát, már most írjátok be a naptárotokba a Libegők Éjszakáját! Idén július 11-én tudtok akár éjjel egyig libegőzni, ha pedig a fővárosnál messzebb mennétek, látogassatok el a Lillafüredi Libegőparkba, a sástói Oxygen Adrenalin Parkba vagy a Zempléni Kalandparkba, ahol ezen a napon szintén éjszakába menően tudtok felvonózni.

További információ >>

Fotó: BKV Zrt.

Nyáresti túra a salföldi pálos kolostorromhoz (2026. július 12.)

Hangulatos esti túra keretein belül ismerhetitek meg a Salföldön található pálos kolostorrom titkait július közepén. A szakvezetéssel látogatható sétán kiderül, ki volt Remete Szent Pál és mivel foglalkoztak a pálosok, miközben megismerhetitek az Örsi-hegy különleges geológiáját és élővilágát. A több mint 3 órán át tartó kirándulás csekély szintkülönbsége miatt kifejezetten könnyűnek mondható, hiszen a 6 kilométer során csupán 100 méter meredekséggel találjátok szemben magatokat. Minden további részletért böngésszétek az esemény oldalát!

Tovább a Facebook-eseményre >>

Fotó: Salföldi Pálos Kolostorrom Facebook

Esti vezetett túra a Badacsonyon (2026. július 23.)

Július 23-án különleges esti túrához csatlakozhattok a Tourinform Badacsony szervezésében, ahol tapasztalt vezetők kalauzolásában ismerkedhettek meg jobban a Balaton-felvidék jellegzetes tanúhegyével, illetve a borvidék történelmével és kultúrájával. A 2,5 órás túra este 7-kor indul a Rózsakő parkolótól, majd a Hertelendy-emlék megcsodálása és a 200 méteres szintkülönbség leküzdése után a Kisfaludy-kilátó tetejéről élvezhetitek a szürkületi panorámát. A jelentkezés menetéről és a részvételi díjról további információt a Facebook-eseménynél találtok.

Tovább a Facebook-eseményre >>

Badacsony
Fotó: Tourinform Badacsony

Lagerstroemia Nap // ELTE Füvészkert (2026. július 25.)

A kínai selyemvirágfák kerülnek főszerepbe az ELTE Füvészkert július végi családi rendezvényén, ami kétségkívül a szezon egyik leglátványosabb természetközeli csodáját hozza el a VIII. kerület szívébe. A nap egyik leginkább várt programja a lila, a rózsaszín, a piros és a fehér árnyalataiban pompázó virágok közötti vezetett séta lesz, azonban az eseményt ezen kívül még színvonalas szakmai előadások, könyvbemutató, kézműves foglalkozások és gyerekprogramok teszik izgalmasabbá. A pontos menetrendet a szervezők a dátumhoz közeledve teszik közzé, így érdemes néha ránézni a Facebook-oldalra!

Tovább a Facebook-eseményre >>

Fotó: ELTE Füvészkert Facebook

Dunaharaszti kajaktúra (több alkalommal)

A Kajakszafari jóvoltából nyáron több alkalommal is felfedezhetitek Dunaharaszti buja szigetrendszerét – na nem ám a szárazföldről, hanem a sokkal többet mutató víz felszínéről! Ilyenkor a környék különösen szép arcát mutatja, hiszen a teljes pompájukban tündökölő úszólápok között evezve felfedezhetitek a nádas madárfajait, sütkérező teknőseit és érdekes hüllőit. Akkor se aggódjatok, ha kezdőként vagy gyerekekkel érkeznétek, hiszen az út során oktatást és felszerelést is biztosítanak a család minden tagja számára – innentől kezdve pedig már csak annyi a dolgotok, hogy átadjátok magatokat a kalandnak!

Tovább a Facebook-eseményekre >>

Fotó: Kajakszafari.hu Facebook

Lótuszvirágzás // több helyszínen

Természetbarátoknak igencsak ajánlott lesz július 25-26-án Szegedre látogatniuk, hiszen immár tizenkilencedik alkalommal rendezik meg a Lótusz Napokat a napfény városánakhatalmas füvészkertjében. Az eseményen a kerti séta mellett zenés-táncos programok, meditációs koncertek, kézműves vásár, valamint jóga- és harcművészeti bemutatók idézik meg a távol-keleti hangulatot. Amennyiben a fővároshoz közelebb gyönyörködnétek a tavon úszó rózsaszín virágokban, látogassatok el a Vácrátóti Nemzeti Botanikus Kertbe, ahol szintén július 25-én csodálhatjátok meg a lótuszokat, sőt még a bambuszok világába is betekinthettek Lunk Gergely főkertész segítségével!

Lótusznapok a szegedi Füvészkertben >> | Lótusz és bambusz Vácrátóton >>

Fotó: Szegedi Tudományegyetem Füvészkert

Sulyomvirágzás a Tisza-tónál

Európa-szerte ritkaságnak számít, és sajnos hazánkban is egyre ritkábban lehet találkozni a Tisza-tó jellegzetes növényével, a sulyommal – éppen ezért ha nem akartok lemaradni a bájos vízi virágok nyílásáról, júliusban feltétlen vegyétek célba hazánk második legnagyobb mesterséges tavát! Azon kívül, hogy a sulyomvirágzás egészen varázslatos látványt nyújt, a növénynek van egy ma már kevésbé ismert előnye, hiszen a vízigesztenyeként is ismert lágyszárú termése ehető. Ha ti is szeretnétek kipróbálni ezt a különlegességet, üljetek be a Sarudon található Sulyom Tájétterembe!

Fotó: Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft.

Ha inkább kulturális programot keresnétek: