Idén sem maradnak izgalmas programok nélkül a filmrajongók, hiszen az év során számos filmfesztivál, filmklub és filmzenei koncert vár mindenkit.
Építészeti Filmnapok (2025. március 20-23.)
17. alkalommal rendezi meg a Budapesti Építészeti Filmnapokat a KÉK – Kortárs Építészeti Központ azzal a céllal, hogy eljuttassák az utóbbi évek legjobb építészeti és urbanisztikai filmjeit az érdeklődőkhöz. A Budapesti Építészeti Filmnapok 2025-ös évada a “Common grounds” mottót állítja fókuszba. Ehhez igazodva 2025. március 20-23. között olyan vetítések lesznek a Toldi Moziban, melyek a társadalmi egyenlőtlenségeket, a lakhatási válságot, az átalakuló városokat és a közterek jövőjét helyezik reflektorfénybe.
Brit Filmnapok (2025. március 20-23.)
Március 20. és 23. között a Puskin Moziban kerül megrendezésre a Brit Filmnapok, a British Council és a Budapest International Film Festival közös programja. A nyolcfilmes válogatásban a legnagyobb fesztiválokról érkező kortárs brit nagyjátékfilmek, két dokumentumfilm és két, a legendás manchesteri zene- és bulikultúrát megidéző alkotás kapott helyet a 2000-es évekből. A négynapos program friss, sokrétű válogatásában olyan filmek kerülnek műsorra, mint a Joy Division-frontember Ian Curtis tragikus történetét bemutató Control, vagy a Witches című dokumentumfilm, ami szülés utáni mentális egészség és a boszorkányok filmtörténeti ábrázolásának kapcsolódási pontjait kutatja.
Budapest Ritmo Filmnapok (2025. április 4-5.)
Április 4. és 5. között beszélgetések és lemezvásár kísérik a film és zene közös halmazát telibe találó Budapest Ritmo Filmnapokat a Toldi Moziban. Pénteken debütál az idei Ritmo film, amiben Kisgyörgy Ilka Bangó János prímással és zenekarával közreműködve segít újrafelfedezni a nótákat Mátyássy Áron rendezésében. Szombaton pedig két válogatásblokk várható: ezen a napon a MOME Open videóklipjei és a Friss Hús Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál zenei témájú rövidfilmjei adnak új nézőpontokat a két műfaj találkozásához.
Filmzene Koncert a legnagyobb Hollywood-i filmekből (2025. április 16-17.)
Április 16-án és 17-én egy igazán különleges szimfonikus koncert érkezik a budapesti Erkel Színházba, ugyanis mindenidők legikonikusabb filmzenéi kelnek életre a színpadon a Filmzene Koncert keretein belül. Hans Zimmer, John Williams, Danny Elfman és a legnagyobb filmzeneírók lélegzetelállító műveit hallhatják az érdeklődők a Duna Szimfonikus Zenekar előadásában. Az immáron 1 éve futó eseménysorozat töretlen sikerrel hódította meg több ezer ember szívét, hiszen olyan örökzöld zenéket láthatunk és hallhatunk, mint például John Williams: Star Wars – Across the Stars, Hans Zimmer: A Karib tenger kalózai – Holtak kincse-szvit, vagy Horner és Mortimer Zorro állarca alkotását! A Filmzene Koncert minden korosztálynak garantált szórakozást nyújt, hiszen a meséktől kezdve a sci-fi filmeken át egészen a Schindler listájáig számos filmadaptáció ikonikus dallamát élhetjük újra át vadonatúj köntösben.

HAIR Koncert és tánc-show (2025. április 17.)
A kultikus HAIR című film és musical világhírű dallamai először csendülnek fel eredeti nyelven egy egyedülálló, látványos koncertshow keretében az MVM Dome-ban. A közismert számokat hazánk kiváló könnyűzenei és musicalsztárjai adják elő, miközben a filmbeli karaktereket egyszerre több szereposztásban is élvezhetjük. A népszerű dalokat a nemzetközi hírű Duda Éva Társulat külön erre az alkalomra megálmodott koreográfiái és a Fonogram-díjat nyert Subtones zenekar kelti életre a színpadon.
ET., a földönkívüli film-zene-koncert (2025. május 24.)
Steven Spielberg szívmelengető mesterműve, az E.T. – A földönkívüli, a filmtörténet egyik legfényesebb csillaga, most egy varázslatos szabadtéri esemény keretén belül kerül bemutatásra. A film 10 éves főszereplője, Elliot és a magányos kis földönkívüli közös kalandja generációkon át bűvölte el a mozinézőket, de most új dimenzióban elevenedik meg a Margitszigeti Szabadtéri Színház színpadán: John Williams Oscar-díjas filmzenéjét egy teljes szimfonikus zenekar játssza élőben, tökéletes összhangban a vásznon futó jelenetekkel.

FRISS HÚS BUDAPEST NEMZETKÖZI RÖVIDFILMFESZTIVÁL (2025. május 29. – június 4.)
Vadiúj magyar és nemzetközi versenyblokkok mellett megújult tematikus vetítésekkel és szórakoztató szakmai eseményekkel várja a filmrajongókat idén is Magyarország első és egyetlen Oscar-jelölő filmfesztiválja, a hazai filmes tehetségek elsőszámú bemutatkozási fóruma a Puskin Moziban. A sokszínű és izgalmas filmfelhozatal mellett idén is számos kísérőprogrammal készülnek az ország legnagyobb rövidfilm fesztiváljának szervezői, beleértve szakmai kerekasztal-beszélgetéseket, workshopokat és esti bulikat is.

Klasszikus kedvencek – Amerikai álom (2025. június 1.)
Az USA nemcsak pénzben, sorozatokban, vagy hamburgerben a leggazdagabb a világon, de a zenekultúrában is iránymutató. A koncerten a nagy klasszikusoktól egészen a popballadákig beutazhatja a Danubia Zenekarral a közönség ezt a hihetetlen méretű zenei tájat, amelyet áthat a szabadság levegője és a törhetetlen optimizmus. A zenekar olyan legendás dalokat, műrészleteket tűz műsorra a Budapesti Kongresszusi Központban, mint Leonard Bernstein West Side Story-jából az America, a Ben Hurból a hírneves nyitány, Harry Potter-részletek, vagy Dvořák „Újvilág” szimfóniájából a II. tétel. Az utazás vezetője és karmestere Hámori Máté lesz, és többek között közreműködik Csóka Anita énekesnő és Oláh Kálmán jazz-zongoraművész.

Shrek, a musical (2025. augusztus 1. és 2.)
Idén nyáron a Margitszigeti Szabadtéri Színpadra érkezik kicsik és nagyok nagy kedvence, a Shrek-film színpadi musical adaptációja, a József Attila Színház és a Margitszigeti Színház közös szabadtéri bemutatója. Miközben a hősiességről, áldozatvállalásról, lemondásról, magányról, kirekesztettségről, és az út végén ott váró szerelemről szóló mese népszerű karakterei elevenednek meg a nézők előtt, a film legendás dalai is felcsendülnek, olyan színművészek tolmácsolásában, mint Ember Márk és Veréb Tamás.