Izgalmas műfajok találkoznak a Danubia Zenekar rendhagyó ,,Semmi komoly” koncertsorozatában 
KULT.EXTRA

A Danubia Zenekar régóta „kicsit másképp” áll a zenéhez, hazánk egyik leginnovatívabb szimfonikus együtteseként nem fél átlépni a határokat. Koncertsorozatában olyan zenei műfajokat társít, amelyekről nem is gondolnánk, hogy rímelnek egymásra.  

blank
Hámori Máté és Tálas Áron a Mozart x Jazz-esten | Fotó: Egy jó kép rólad

Egy nem mindennapi zenekar 

A 30 éves múltra visszatekintő, számos különböző programsorozatot kínáló zenekar profiljának meghatározó eleme a műfaji kísérletezés, célja izgalmas koncertélményekben összehozni akár ízlésben és korban egymástól távol álló embereket, akiket összeköthet a zene ereje.  

blank
Hámori Máté | Fotó: Egy jó kép rólad

A zenekar karmestere és művészeti vezetője az Operaházban is rendszeresen fellépő Hámori Máté, akinek köszönhetően olyan művek is rendre szerepelnek a zenekar repertoárjában, amelyeket itthon csak a Danubia Zenekar előadásában hallhatunk. Szívesen tűznek műsorra huszadik századi és kortárs műveket is a közönség által szeretett és ismert darabok mellett és sokszor dolgoznak kiváló, a nemzetközi zenei életben is ismert vendégelőadókkal.  

blank
Fotó: Egy jó kép rólad

Csak zene van és Semmi komoly 

A zenekar Csak zene van-üzenete azt sugallja, hogy nem kell „tisztelegve állnunk” a klasszikus zene előtt, bontsuk le kulturális berögzöttségeinket, mert csak zene van – klasszikus vagy nem klasszikus, időtálló, minőségi vagy épp ennek ellentettje.  

blank
Fotó: Egy jó kép rólad

Ezt a szabadságot – valamint a játékosságot és a humort is – szem előtt tartó koncertsorozat a 2024 tavaszán indult Semmi komoly, amelynek előadásait idén ősszel és jövő tavasszal ti is meghallgathatjátok a BMC mellett már a MOMkultban is.  

Műfajokon átívelő zenei élmény 

Az ötletgazda Hámori Máté fejében már korábban is megfogalmazódott, hogy érdemes lenne olyan koncerteket is tartani, melyek során a klasszikus zene mellett más műfajok is helyet kaphatnak. A műfajok közt lévő meglepő hasonlóságokra és gyönyörű különbségekre rávilágító programsorozat megmutatja, hogy a teljesen különböző zenék között több hasonlóság van, mint azt első hallgatásra gondolnánk.  

blank
Fotó: Egy jó kép rólad

Izgalmas párosítások és közös zenélés 

A jazz, a folk, a soul és az elektronikus zenét a klasszikussal párosító koncerteken elmosódnak a műfaji határok, összeolvadnak a hagyományos és a modern elemek, hogy valami egyedi és megismételhetetlen születhessen a közönség füle hallatára. A zenekar mellett a produkciókban az adott műfaj legjelentősebb hazai képviselői lépnek fel: a Tálas Áron Trió, Pál István Szalonna és bandája, Tóth Vera és Ádám Zsuzsanna, valamint Takács Dorina Дeva.  

Az egyedülálló koncertélmény nem minden: az előadások után, egy pohár pezsgő kíséretében, közös zenélésre, éneklésre vagy táncra invitálják a közönséget, ezzel igazi közösségi élményt kovácsolva a programból.  

blank
Jam session a Mozart x Jazz-est után | Fotó: Egy jó kép rólad

Az október 26-i Bach x Folk-est során Pál István Szalonna és bandája segítségével fedezhetjük fel, hogy Bach D-dúr szvitje mennyire harmonizál a hangszeres magyar népzenével. A koncert után közös táncházzal zárhatjuk az estét.  

November 23-án új műsorral bővül a repertoár: a Puccini x Soul-koncerten az opera és a soul két hazai nagyágyúja, Ádám Zsuzsanna és Tóth Vera örvendeztetik meg a közönséget, csodálatos dalokkal bemutatva a két műfaj közös témáját, a mindent elsöprő szerelmet. A szünet után egy nem mindennapi interaktív élményben lehet részünk: szimfonikus karaokeval várnak mindenkit, amely során nagy slágerek zenekari kísérettel, a közönség közreműködésével szólalnak majd meg.  

blank
Jam session a Mozart x Jazz-est után | Fotó: Egy jó kép rólad

Az ezt követő estre április 5-én kerül sor, amelyen a Bartók x Electric-koncert során Hámori Máté és Takács Dorina Дeva vezetésével kóstolhatunk bele Bartók Béla és a népdalok világába, majd egy improvizációs zenéléssel mi is próbára tehetjük magunkat.  

A Semmi komoly-programsorozat következő időpontjai: 

Bach x Folk // MOMkult (2024. október 26., 20.00) 

Közreműködik: Pál István Szalonna és bandája
Karmester és házigazda: Hámori Máté
A koncert után táncház

További részletek >>  

blank
Fotó: Danubia Zenekar

Puccini x Soul // MOMkult (2024. november 23., 16.00 és 20.00) 

Közreműködik: Tóth Vera és Ádám Zsuzsanna
Karmester és házigazda: Hámori Máté
A koncert után szimfonikus karaoke     
 

Délutáni előadás >>

Esti előadás >>

blank
Fotó: Danubia Zenekar

Bartók x Electric // MOMkult (2024. április 5., 16.00 és 20.00) 

Közreműködik: Takács Dorina Дeva, Annus Réka és Zahár Fanni
Karmester és házigazda: Hámori Máté
A koncert után közös zenélés  

Délutáni előadás >>  

Esti előadás >> 

blank
Bartók x Electric | Fotó: Valuska Gábor

KULT.EXTRA cikksorozatunk előző részében egy titkos kamarakiállításra kalauzolunk el benneteket: