Tavaszi pompában tündöklő rododendronok lepték el a vasi varázskertet

Európa legszebb arborétumaként tartják számon a Vas vármegyei Kám község határában található, közel 110 hektárnyi területet felölelő Jeli Varászkertet. A természetvédelmi területen a melegebb időjárásnak köszönhetően már javában virágzik a több ezer, színpompás rododendron.

Fotó: Szekeres Anikó

Tavasztól őszig csodálatos élmény a színpompás kertben sétálni, de az év ezen szakaszában különösen ajánlott felkeresni az arborétumot, hiszen ekkor virágzik a havasszépe, amelyből 300-féle változat illatozik a hatalmas zöldövezetben. A felejthetetlen élményhez az éppen virágzó, lenyűgöző magnóliák látványa is hozzájárul, amiből mintegy 15 ezer tövet telepítettek az évek során.

Fotó: Szekeres Anikó

A rododendronbirodalom megépítése a kor egyik legnagyobb tudású botanikusa, dr. Ambrózy-Migazzi István nevéhez fűződik. A ,,virágos gróf” a különböző országok kertkultúrájának tanulmányozását követően először Szlovákiában, saját maggyűjteményéből telepített arborétumot, majd ezt követően Kám mellett talált ideális helyszínt egy újabb botanikus kert kialakítására.

Hitvallásául tűzte ki, hogy a hazai éghajlaton is lehet örökzöldeket nevelni, ezen törekvéseinek köszönhetjük a világszerte egyedülállónak számító növényállománnyal rendelkező arborétumot.

blank
Fotó: Györkő Zsombor

A csodakert a család ifjabb tagjainak is tartogat meglepéseket, ilyen például a Kaponyás-patak, az Óriások erdeje, a lombkoronasétány és a 20 méter magas gróf Ambrózy-Migazzi István-kilátó.

blank
Fotó: Györkő Zsombor

További olvasói képek a csodálatos rododendronokról:

blank
Fotó: Szekeres Anikó
blank
Fotó: Szekeres Anikó
Osszátok meg velünk saját készítésű fotóitokat a "Magyarország legszebb helyei" Facebook-csoportunkban, amelyhez ITT tudtok csatlakozni.
blank
Fotó: Szekeres Anikó
Jeli Arborétum
Weboldal
Nyitvatartás májustól: hétköznap 8-17, hétvége 8-18 
Felnőtt jegyár 2500 Ft, gyermek jegyár 1200 Ft

A mesebeli nárciszmezőt felkerestétek már?