Varrással a leszakadó falvak fiataljaiért: Ismerjétek meg a Sorsfordító szálak projektet!

A Pinkponilo fenntartható divatstúdió kezdeményezése, a „Sorsfordító szálak” projekt a gyakorlatban szeretné bizonyítani a divat társadalomformáló erejét: a fenntartható divat világa kitörési és karrierlehetőséget nyújthat akár a legkisebb falvak fiataljainak is.

Fotó: Pinkponilo

„Hogy ahova születsz, ne határozza meg, amire születsz” – szól a Pinkponilo fenntartható divatstúdió kezdeményezése, a „Sorsfordító szálak” jelmondata. A program célja, hogy lehetőséget biztosítson a divatszakma megismerésére a leszakadó vidéki falvak fiataljainak, úgy, hogy közben segít szabadjára engedni kreativitásukat is.

Ez a gyakorlatban helyi varró- és ruhatervező workshop-sorozaton keresztül valósul meg, ahol minden résztvevő egy saját ruhadarab elkészítésén keresztül sajátíthatja el a szakma alapjait.

A program a Nógrád vármegyei Bátonyterenyén, a helyi – 9 évestől 18 éves korú – fiatalok számára szervezett sorozattal indult útjára. A munka az alapvető ismeretek elsajátításával kezdődött, majd egyszerűbb darabok közös elkészítését követően egy saját kapucnis pulcsi megtervezéséig és megvarrásáig vezette el a fiatalokat. A bátonyterenyei lányokhoz egyébként is közel állt a szabás-varrás, egészen a rendszerváltást követő évekig varroda működött a városban, sokak szülei, nagyszülei dolgoztak ott varrónőként.

Nagyon jó volt látni a többéves projekt során azt, ahogyan a kezdeti, bizonytalan lépéseket követően egészen egy saját designerdarab elkészítéséig jutottak el a lányok, és hogy a workshop többeknek egy új szakma lehetőségét is felvillantotta. A divat világából mindenki a tervezőkre emlékszik, a varrás valahol az értéklánc végén áll, ezért az is célunk, hogy visszaadjuk ennek a szakmának a becsületét, megmutassuk a fiataloknak a benne rejlő perspektívát” – meséli a „Sorsfordító szálak” eddigi eredményeit Kudron Anna, a Pinkponilo alapító-vezetője.

Fotó: Pinkponilo

Új célok útján

A kezdeményezés támogatói között most a bátonyterenyei lányok által tervezett pulcsik is gazdára találnak! A „Sorsfordító szálak” ugyanis adománygyűjtő kampányt indított, hogy minél több faluba, minél több fiatalhoz elvihesse a képzést.

blank
Fotó: Pinkponilo

Támogatásra van szükségünk, hiszen nemcsak a leutazás és a képzés megszervezése, hanem az alapanyagok is költségesek” – mondja Anna. A kitűzött célösszegből öt workshopot szeretnének megvalósítani 2024 őszétől egy éven át.

Még több információ a projektről >>

Turkálók a fenntartható divat jegyében: