Hamarosan újjászületik a Budavári Palota lenyűgözően szép díszcsarnoka

Nem kell már sokat várnunk, hogy újra teljes pompájában csodálhassuk meg a fénykorában is mesés budavári Buffet-galériát. A Nemzeti Hauszmann Program keretében megújuló terem hamarosan újra tündököl majd.

Látványterv: Nemzeti Hauszmann Program Facebook-oldala

A Budavári Palota helyreállítási munkálatai évek óta tartanak, melynek egyik fókuszában jelenleg a Buffet-galéria áll.

A második világháború bombázásai során, majd az azt követő tűzvészben a Budavári Palotában található Buffet-galéria olyan súlyosan megsérült, hogy még a mennyezete is teljesen beomlott. Ugyan a terem nem volt menthetetlen és helyreállíthatatlan, ennek ellenére szinte teljesen átépítették a kommunizmus idején.

Pompában született

A 20. század elejére Hauszmann Alajos tervei alapján, lenyűgözően szép belső terekkel, neobarokk-szecessziós stílusú külső díszítéssel épült meg a Királyi Palota Szent György tér felől nyíló új északi szárnya.

Míg az épület díszítése a bécsi Hofburg pompájával vetekedett, addig a palota több száz méter hosszan elnyúló, egymásba nyíló teremsora, a versailles-i kastély után Európa második leghosszabbja volt.

Látványterv: Nemzeti Hauszmann Program Facebook-oldala

Míg az északi szárny nyugati oldalán a főváros legnagyobb bálterme, addig a dunai oldalán a Buffet-galéria hosszan elnyúló, több mint ötszáz négyzetméteres díszterme kapott helyet.

A díszcsarnok nevéből fakadóan nem másra, mint a bálterem vendégeinek étkezésére és fogadások megtartására szolgált, és teraszáról páratlan kilátás nyílt a Dunával szegélyezett pesti oldalra.

A legkiválóbb mesterek díszítették

A Buffet-galéria belső kialakítása során Hauszmann Alajos a kor legjelentősebb építési vállalkozóit és művészeit kérte fel.

A falak és az oszloppillérek stukkómárvány borítását Detoma Antal cége, a félköríves záródású ablakokat és a belső ajtókat Thék Endre asztalos készítette. Az ajtók és ablakok díszlakatos munkáit Jungfer Gyula, valamint az intarziás parkettákat Neuschloss Ödön cége gyártotta.

blank
Látványterv: Nemzeti Hauszmann Program Facebook-oldala

A mennyezetről függő, 60 ágú, galvanizált aranyozással és üvegdísszel ékesített csillárok a Magyar Fém- és Lámpaárugyár Rt. termékei voltak, a galéria díszasztalos munkáit pedig Mahunka Imre készítette. A csarnok dongaboltozatának három mezőjében grandiózus körfestményen volt látható a honfoglalás témája, melyet Feszty Árpád festett meg.

A terem nyugati oldalán két gobelin is helyet kapott, melyeket Hauszmann Alajos a bécsi császári gyűjteményből választott ki és amelyek Buda visszafoglalását ábrázolták. Az alkotások Charles Mité szőnyegszövő manufaktúrájában készültek az 1710-es évek környékén.

A déli falikárpit, melyet szovjet hadizsákmányként hurcoltak el, a Buda felmentését megkísérlő törökök legyőzését, míg az északi a törökök meghódolását ábrázolta. Utóbbi magántulajdonban maradt fenn az utókornak.

Ha a főváros építészeti gyöngyszemei közül ismernétek meg jobban egyet: