Tündérpalotából beatzenei központ: Az Árkád Bazár története

A Rákóczi útról betekintve, már messziről szemet szúr egy izgalmas homlokzat: az Árkád Bazár különleges motívumokkal díszített épülete a 20. század elején és az 1960-as években is ikonikus helynek számított.

A tündérpalota megszületése

A Síp utca és a Dohány utca sarkán található épület helyén eredetileg két lakóház állt, a tündérpalotának is nevezett épület megépítésére pedig 1908-ban került sor. A házat Vágó László és Vágó József tervezte, akiknek nevéhez számos fővárosi bérház mellett többek között a nyíregyházi zsinagóga és az egykori Városligeti színház is kötődik.

Az Árkád Bazár 1909-ben / Fotó: Magyar Építőművészet

A megrendelők Késmárky Károly és Illés Ferenc voltak, akik egy itthon egészen egyedülálló, hatalmas játékkereskedést nyitottak meg itt, amit Árkád Bazárnak neveztek el.

A megnyitóról egy korabeli újság a következőként adott hírt:

„Igen szép látnivaló a hatalmas ötemeletes palota, melynek árkádjai alatt járva-kelve, csodálattal látjuk a változatos játékok tömegét. A belső csarnokokban látunk babákat számlálhatatlan mennyiségben, páratlan mügonddal összeállitva a föld minden emberfajának viselete szerint. A téli sport, a modern ródlizás minden változatu szánjai, a villamos vasutak, tengeri hajók és torpedók olyan választéka, a milyenre eddig példa nem volt. A mi pedig a kis gyermek legkedvesebb játékát, a hintalovat illeti, azt ezerszámra találjuk a legegyszerübbtől a legdiszesebbig.

A Késmárky és Illés-czég „Árkád bazár”-ja páratlanul áll a maga nemében, mert a szegény munkás embertől a milliomosig, a demokrata apától az automobilon érkező mágnás asszonyig mindenki megtalálhatja azt a játékot, a mit vagyoni viszonyaihoz mérten megvehet gyermekének. A filléres játékszertől a legmagasabb igényekig sok ezer variáczióban van ott felhalmozva minden, a miben gyermek gyönyört talál.”

blank
Fotó: antikjatek.blog.hu

Az ikonikus Árkád Bazár

A már messziről feltűnő szecessziós épület számos szemet gyönyörködtető, gazdag részletekkel díszített homlokzattal tűnik ki az azt körülvevő házak közül, melyek egytől egyig az épület eredeti funkciójáról árulkodnak. A gyerekeket és mesefigurákat ábrázoló díszek a Zsolnay gyár iparművész-tervezőjének, Nikelszky Gézának a munkája, az ikonikus feliratok pedig eozinos Zsolnay kerámiából készültek.

blank
Fotó: László Orsolya

A környék akkor legnagyobb, ötemeletes épülete nemcsak a homlokzat miatt nyerte el az emberek tetszését, hanem a tetején álló tetőterasz is sokakat vonzott, ahonnan egészen egyedi kilátás nyílt a városra.

Viharos évek

A rengeteg gyermeknek örömöt okozó, nagyon sikeres játékkereskedésnek sajnos az első világháború után, a rossz gazdasági helyzet miatt, 1924-ben be kellett zárnia, az épület pedig ifjabb Illés Ferenc kezére került, aki autókereskedést nyitott a falain belül.

A tündérpalotáról autópalotára átkeresztelt épületet 1946-ban érte el az államosítás, ezután pedig a szociáldemokrata párt székhelye lett, amely jelentősen átrendezte a belső tereket.

A legendás Metro Klub

Az 1960-as években érkezett el az épület második fénykora, hiszen az itt megnyitó Metro Klub szórakozóhely a beatzene budapesti központja lett.

A hely eredetileg a közelben futó kettes metró építésén dolgozó munkások számára készült a Közlekedési Építő Vállalat jóvoltából, a beszélő nevű klub azonban hamar óriási tömegeket vonzott, akik az itt fellépő, népszerű előadók koncertjeire jöttek.

blank
Az épület a Rákóczi útról 1976-ban / Fotó: Fortepan / FŐFOTÓ

A rendszeres fellépők között szerepeltek a Sztevanovity testvérek, akik Zenith együttes néven kezdték meg a pályafutásukat, majd 1961-től felvették a klub nevét. Különlegességnek számított az is, hogy a zenekar ifjú tagjának, a kezdetekben még kiskorú Dusánnak külön engedélyt kellett szereznie ahhoz, hogy az éjfélig nyitva tartó klubban zenélhessen.

Az Árkád Bazár jelene

A klub bezárása után, az 1970-es évektől folyamatosan váltják itt egymást a különböző szórakozóhelyek és vendéglátóegységek, a nagyobb helyiségekből pedig rendezvénytermeket alakítottak ki.

blank
Fotó: László Orsolya
blank
Fotó: László Orsolya

Míg az egykor legendás épület homlokzatának egy részét helyreállították, arra azért még várnunk kell, hogy eredeti pompájában tündökölhessen a nagy múltú palota.

Ha egy másik legendás budapesti épület történetét is megismernéd: