Források táplálta tó partján rejtőzik a Bakony bájos kápolnája

Bakonybél megannyi látnivalója között bújik meg a több nevet is viselő kiránduló-, pihenő- és zarándokhely, melyet Veszprém vármegye hét természeti csodájának egyikeként tartanak számon.

Fotó: Kerekes Norbert

A mindössze 1200 lelket számláló Bakonybélben számos mesés látnivaló – többek között a Pannon Csillagda, a Szent Mauríciusz-monostor, a Hubertlaki-tó és a Kerteskői-szurdok -, mellett a három forrás táplálta tó partján pihenő zarándokhelyhez is legalább annyira érdemes ellátogatni.

Az év minden napján elbűvölő faluban tett barangolás alkalmával, könnyű sétával megközelíthető a településtől 1 kilométerre található Borostyán-kútként, Szent-kútként és Hármas-kútként is ismert zarándokhely.

Fotó: Kerekes Norbert

A ma látható romantikus kápolna helyén 1826-ban állt már korábban szentély, melyet a 19. század végén váltott fel a jelenlegi építmény.

Az itt csörgedező három forrás vizének felduzzasztásából jött létre a bájos, fákkal körbeölelt kis tavacska, melyben meg-megpillanthatjuk a víztükörben tükröződő kápolnát.

blank
Fotó: Kerekes Norbert

A források nevei a helyhez szorosan kötődő szentek, Szent Günter, Pécsi Szent Mór és Szent Gellért neveit viselik. Utóbbinak szobor és a forrásokat felfogó kőmedencében dombormű állít emléket.

A tavat körbeölelő békés pihenőpark lehetőséget ad egy kis feltöltődésre, elmélkedésre, sétára, hogy újult erővel indulhassunk a kápolna szomszédságában található látnivalók felkeresésére.

blank
Fotó: Kerekes Norbert

A kápolna mellett ugyanis egy Lourdes-i Mária-szobor őrizte sziklahasadék látható, mely egykor vélhetően a remeteség helye volt, a kápolna mögött pedig egy 14 képből álló stáció és egy kálvária felfedezése is vár ránk.

A "Magyarország legszebb helyei" Facebook-csoportunkban még több csodálatos kirándulóhelyet találhattok! Ha szívesen csatlakoznál, kattints IDE!

Ha a karnyújtásnyira található Bakony fővárosába is ellátogatnátok: