Színpompás tavaszi tulipánszüretre indulhatunk áprilisban az ország 13 pontján

Hazánkban összesen 13 helyszínen, a Balatontól a Tisza-tóig, Zalától a Dunakanyaron át a Rétközig csodálatos tulipánmezők várják idén is a szüretelni vágyó növényimádókat.

Idén öt évvel ezelőtt született meg a TulipGarden ötlete, hogy Hollandiához hasonlóan Magyarországon is meghonosítsák a tulipánmezők látványát és elmélyítsék az emberekben a tulipánok iránti szeretetet. Ma már 13 kerttel várják azokat, akik színpompás környezetben szeretnének feltöltődni, gyönyörködni a virágokban, majd hazavinni ebből az élményből egy kis szeletet.

Mielőtt azonban elmerülnétek a virágtengerben, fontosnak tartjuk elmondani, hogy a virágzásokat és a szüretet az időjárás nagyban befolyásolja, ezért érkezés előtt mindenképp tájékozódjatok az adott kertek Facebook-oldalán a nyitvatartásról és a tulipánszüretek pontos időpontjairól.

A megfelelő időpont kiválasztása után viszont már nincs más dolgotok, mint előkészíteni a metszéshez szükséges ollókat és kosarakat, ezeket ugyanis csak korlátozott számban tudják biztosítani számotokra a helyszíneken.

Térképen mutatjuk, hogy merre találjátok a tulipánmezőket:

TulipGarden Balaton

A TulipGarden első virágoskertje a Balatontól egy karnyújtásnyira, Szőlősgyörökön nyitotta meg kapuit, azóta pedig egy 50 fajtát felvonultató bemutatókertté nőtte ki magát, mintegy 120 ezer virággal. A hétvégi piknikek alkalmával a tulipánszüret mellett finom ételekkel kedveskednek a látogatóknak.

8692 Szőlősgyörök | Facebook

TulipGarden Csákvár

Idén tavasszal 36 féle tulipán, 6 fajta jácint és 2 féle nárcisz százezer virágja várja a virágimádókat Csákváron. Burkolózzatok a kellemes illattengerbe és töltsetek el egy szép tavaszi napot a TulipGarden hangulatos kertjében, amely mind közül a leginkább erdei, csodálatos faalakzatainak köszönhetően.

8083 Csákvár, Zöldhegy | Facebook

Fotó: TulipGarden Csákvár Facebook

TulipGarden Csömödér

A csömödéri családi birtokon 50 ezer tulipánhagyma köszönti a tavaszt és a látogatókat. A tulipánok mellett számtalan tő levendulát is találhatunk a csodálatos növényekkel teli területen, sőt, még a híres levendulalabirintust is megcsodálhatjuk, reménykedve a kijutásban. Fontos tudnivaló, hogy a csömödéri TulipGarden idén hétköznapokon is nyitva áll a látogatók előtt.

8957 Csömödér, Fő út 40. | Facebook

TulipGarden Decs

A TulipGarden vintage hangulatú kertjében az illatozó virágok igazán romantikus hangulatot teremtenek, és isteni házi szörpökkel és csokoládéval várják az érkezőket. A kert emellett állatbarát, így bátran hozhatjátok magatokkal négylábú kedvenceiteket is, indulás előtt azonban érdemes telefonon érdeklődni a nyitvatartásról.

7144 Decs, Decsi Szőlőhegy 162869 hrsz. | Facebook

blank
Fotó: TulipGarden Decs Facebook

TulipGarden Dunakanyar

Vác és Kosd között terül el a cselőpusztai tanyavilág, ahol 31 fajtából összesen 60 ezer darab tulipánt számláló TulipGarden Dunakanyart is találjuk. Az ugyancsak kutyabarát kertben a Dunakanyar meghitt ölelésében szüretelhetjük le a szebbnél szebb virágokat, állatsimogatóval és egyéb megleptésekre számítva. Tavaly akkora sikere volt a programnak, hogy az összes tulipánt leszedték a látogatók.

2612 Kosd | Facebook

TulipGarden Homokhátság – Tázlár

A Tázláron elterülő homokhátsági TulipGardenben 120 ezer virághagyma garantálja, hogy biztosan ne térjetek haza üres kézzel. A szép virágok mellett háziállatok és aranyos alpakák élnek a területen, sőt, idén még szurikáta, mókus, nyuszi és póni is van a kertben, akik már nagyon várnak benneteket. Ennek fényében a homokhátsági tulipánkert is kisállatbarát.

6236 Tázlár | Facebook

blank
Fotó: TulipGarden Homokhátság Facebook

TulipGarden Győrladamér

A szintén állatbarát győrlamadéri TulipGarden utolsóként csatlakozott a tulipánoskertek csapatához, de annál nagyobb szakértelemmel művelik a több tízezer tő tulipánhagyma mind a 30 fajtáját. A gyerekek részére játszósarokkal, hétvégente pedig állatsimogatóval és kézműves vásárral készülnek a látogatóknak.

9173 Győrladamér | Facebook

TulipGarden Nagyvenyim

Nagyvenyimben a tavasz során több alkalommal is lehetőségünk lesz tulipánágyások között sétálni és a 50 ezer szál tulipánból kiválasztani a számunkra legszebbet. Külön érdekesség, hogy a tulipános egy gyümölcstermesztő birtok része, ahol szedd magad gyümölcsös is a várja az ideérkezőket. A kisebbeknek pedig számtalan különféle gyerekprogrammal kedveskednek.

2421 Nagyvenyim, Venyim Gyümölcse major 1. | Facebook

TulipGarden Mórahalom

Természetesen idén sem marad tulipánszüret nélkül Mórahalom, ráadásul ha már régóta szeretnétek ellátogatni a Bivalyrezervátumba, itt a vissza nem térő alkalom, hiszen vele szemben találjuk a tulipánföldeket. A legnagyobb kert címét elnyerő mórahalmi TulipGardenben 120 ezer szál virággal, játszótérrel, szalmabálákkal és egy szép bemutatókerttel is várják a látogatókat.

6782 Mórahalom | Facebook

blank
Fotó: TulipGarden Mórahalom Facebook

TulipGarden Nagykőrös

Igazi piknikhangulatot teremt a nagykőrösi TulipGarden, ahol 52 ezer tulipán áll a szüretelők rendelkezésére egészen május 15-ig bezárólag. A gyönyörű virágok mellett finomságokkal, kézműves termékekkel várják a látogatókat.

2750 Nagykőrös | Facebook

TulipGarden Rétköz

Több mint 85 ezer szál tulipán nyújtózik a nap felé a TulipGarden Rétköz tulipánföldjén, ahol nemcsak szüretre adódik lehetőségünk, de egy mintakert megcsodálására is, ahol a tulipánok további fajtáit ismerhetjük meg. Emellett 5-5 ezer darab jácint és nárcisz is helyet kapott a területen. A kert különleges helyszínen, Kisvárda mellett, egy domboldalon kapott helyet, így már messziről látni lehet a tavaszt hozó tulipánost.

4494 Kékcse, Külterület 0106/22 (a Vörösmarty út végétől 400 métert követően, az út bal oldalán) | Facebook

blank
Fotó: TulipGarden Rétköz Facebook

TulipGarden Tisza-tó

Természetesen a Tisza-tó vidéke sem marad tulipánok nélkül, ahol Hollandiából hozott különlegességgel várják a szüretelni vágyókat. A látványról több mint 155 ezer tulipán, 5000 jácint és 2000 nárcisz gondoskodik majd, a szüret során pedig 63-féle tulipán közül válogathatunk kedvünkre. Bemutatókertjükben ezen felül még 32+52 fajtával ismerkedhetünk meg. A kert állatbarát, de külön gondolnak a családosan érkezőkre is, így a kisebbeknek különféle programokkal kedveskednek.

5241 Abádszalók | Facebook

TulipGarden Vát

Szombathelytől egy karnyújtásnyira, Váton található egy igazi kis ékszerdoboz, ahol idén sem marad el a szedd magad tulipánszüret, ha pedig megfáradtunk és megpihennénk kicsit, ezen a helyszínen kézműves termékek vásárlására és étel-ital fogyasztására is alkalmunk nyílik a kert TuliPiacán. A kert igazán kutyabarát, mi sem mutatja ezt jobban, minthogy a belépők árát egy kutyás alapítványnak ajánlják fel.

9749 Vát | Facebook

blank
Fotó: ancsaphoto.hu – TulipGarden Vát Facebook

A TulipGarden honlapján még tulipánszüret-naptárat is találtok, amiből folyamatosan és részletesen tájékozódhattok arról, hogy mikor és hol szedhettek a színpompás tulipánokból.

További mesés virágoskertek hazánkban: