10 kihagyhatatlan program márciusban az ország csodaszép helyszínein

Most, hogy végre egyre több, tavaszi napsütéssel teli nap van előttünk, egyre inkább vágyódunk az utazás örömére, ehhez pedig nem is kell messzire mennünk. Országosan számtalan szórakoztató programban lehet részünk: mutatjuk, mely fesztiválokat semmiképp nem érdemes kihagynotok idén márciusban!

Kocsonyafesztivál, Miskolc (2023. március 3-5.)

Hazánk egyik legismertebb gasztronómiai fesztiválja évről évre rengeteg érdeklődőt vonz Miskolc városába. Idén március 3. és 5. között ismét minden a kocsonyáról – és egy sokak által már jól ismert legenda miatt, a békákról – szól majd a településen. A három nap folyamán a gazdag étel- és italkínálat mellett számtalan izgalmas programmal, több mint harminc fellépővel, koncertekkel, valamint vásári forgataggal várnak titeket. A Kocsonyafesztivál, ahogy a korábbi években, úgy idén is ingyenesen látogatható.

Weboldal

Fotó: Kocsonyafesztivál Facebook

Misztikus Sopron (2023. március 4., 11., 18., 25.)

2023-ban szombatonként 11 órától lehetőségünk van megismerni Sopron misztikus arcát. A város sötét múltjáról szóló, körülbelül 1-1,5 órás, ingyenes vezetett séták a helyi Tourinform iroda elől indulnak. A programterv szerint ezután megidézitek az egykori lámpagyújtogató szellemét, hogy mesélje el a soproni szűz legendáját, a híres középkori bűneseteket vagy a Pék-kereszt és a Kecske-templom legendáját. A sétákon való részvétel a visitsorpon.com oldalon történő előzetes regisztrációhoz kötött, de a séta előtt helyszíni regisztrációra is van lehetőség.

Weboldal

Fotó: iStock

Holdfénytúra a Visegrádi-hegységben (2023. március 10.)

A Túrabarátok március 10-ei vezetett sétáján egy egészen új megközelítésből, az éj leple alatt figyelhetjük meg Dobogókövet. A kalandozás 17 órakor, sötétedés után kezdődik a Báró Eötvös Lóránd menedékház mögötti úton a Zsindelyes menedékház irányába, egészen a dobogókői sípályáig. A 7 kilométeres túrát sok-sok nyílt terep övezi, hogy minél többet gyönyörködhettünk az éjszakai égboltban. Ne lepődjetek meg, ha útközben éjszakai állatok hangjaira is figyelmesek lesztek, ha pedig szerencsétek van, még láthatjátok is őket. Jelentkezni az alábbi linken tudtok.

Weboldal

blank
Fotó: tura-baratok.hu

Kecskeméti Tavaszi Fesztivál (2023. március 10-25.)

1986 óta töretlenül, minden évben megrendezésre kerül a nagy múltú Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, ezúttal március 10. és 25. között. A város kulturális intézményeinek összefogásából létrejött összművészeti rendezvénysorozat a hagyományokra építve szeretné bemutatni a helyi művészeti és kulturális értékeket a nagyközönség számára. Ennek érdekében az összesen tizenhat nap során izgalmas koncerteken, színházi előadásokon és családi programokon vehetünk részt, de lesz még tavaszváró iparművészeti vásár, valamint kiállításokra és kültéri látványosságokra is számíthatunk. Egyes programok ingyenesen megtekinthetőek, míg másokra előzetes jegyvásárlás szükséges, ezekről a honlapon érdemes tájékozódni.

Weboldal

blank
Fotó: Zsenits Gyula

Sváb-rác gasztrokulturális élménynap, Adony (2023. március 11.)

Az idei évben csak egyetlen egyszer, március 11-én kerül megrendezésre a nagy sikerű Sváb-rác gasztrokulturális élménynap Adonyban, melynek során egy izgalmas, egész napos felfedezésre indulhatunk a térségben. Az útvonal érinti a város legfontosabb helyszíneit, így egyaránt megismerhetjük Adony érdekességeit, ízeit, hangulatát és vendégszerető lakóit is. A nap második felében, a szőlőhegyen, egy borkóstoló után bejárjuk a hangulatos helyi pincefalut, majd a program egy szenzációs sváb vacsorával zárul, még több ízletes és minőségi borkóstolással.

A program időközben betelt!

Weboldal

blank
Fotó: Experience Balkán Facebook

Etyeki Piknik (2023. március 18.)

Az idei évben is minden hónapban más és más különféle izgalmas tematikával készülnek nektek az etyeki borospincék, melyek köré a gasztronómiai élmények mellett szuper programokat is szerveznek. Március 18-án a Márciusi Dülőbisztrón vehettek részt, készüljetek, mert minőségi borokból és zseniális ízélményekből nem lesz hiány!

Weboldal

blank
Fotó: Etyeki Piknik Facebook

Ébredő erdő, Budakeszi Vadaspark (2023. március 20-24.)

Március 20. és 24. között egy különleges, másfél órás szakvezetésre invitálják az ovis és iskolás csoportokat, melynek keretein belül a gyerekek megfigyelhetik, hogyan ébred fel a természet és játékosan tanulhatnak a természetről. Hiszen végre itt a tavasz, a téliálmot alvó állatok előbújnak, rügyeznek a fák és a bokrok, valamint megjelennek az első tavaszi virágok. Jelentkezni a szakvezetes@bkvp.hu e-mail címen tudtok, korlátozott számban.

Weboldal

blank
Fotó: Budakeszi Vadaspark Facebook

Gasztrohegy – Marhaságok, Badacsony (2023. március 18-19.)

Március 18. és 19. között ismét itt a nagy sikerű badacsonyi Gasztrohegy! A kétnapos esemény ezúttal a Marhaságok, azon belül pedig az ehhez köthető gasztronómiai élmények körül forog majd a látogatók számára. A fő helyszínek ezúttal is a következők lesznek: Laposa Birtok, Hableány, Bonvino Borbár, Borbarátok Étterem, Kisfaludy-ház Étterem, míg a kiegészítő helyszínek pedig az Istvándy Borműhely, az Éliás Borbirtok és a Pláne badacsony borterasz lesznek. Fedezzétek fel hazánk egyik leggyönyörűbb vidékét, az isteni ízeket és a minőségi helyi borokat, jegyek még elérhetőek az alábbi linken.

Facebook

blank
Fotó: Gasztrohegy Badacsony Facebook

Fót, az ismeretlen gyöngyszem, kastélylátogatással (2023. március 22.)

A március 22-ei Fót, az ismeretlen gyöngyszem című városnézés alkalmával a helyi Károlyi-kastélyt, a romantikus, négytornyos, Ybl Miklós-féle templomot, valamint a csodálatos parkot is körbejárhatják az érdeklődők. A Kertvárosi Időutazó szervezésében létrejött vezetett séta különlegessége, hogy a Károlyi-kastélyban maga a grófné kalauzol majd el benneteket, bemutatva a kastély felújított tereit és saját lakosztályukat is. Jelentkezni a kertvarosiidoutazo@gmail.com e-mail címen tudtok, korlátozott számban.

Facebook

blank
Fotó: Fóti Kastély étterem Facebook

Váci Tavaszi Fesztivál (2023. március több napján)

Vác egyik legrangosabb kulturális eseménysorozatának köszönhetően egész márciusban szuper programokkal készülnek nektek. A számtalan izgalmas előadás közül nehéz lenne egyet kiemelni, de abban biztosak lehetünk, hogy senki nem fog unatkozni és mindenki megtalálja majd a számára leginkább érdekfeszítő programot. Legyen szó koncertről, március 15-i megemlékezésről, hangversenyről, színházról, bűvészshowról vagy stand-up előadásról, szinte minden napra jut egy emlékezetes program. A pontos időpontokról és jegyárakról a fesztivál honlapján tájékozódhattok.

Weboldal

blank
Fotó: Madách Imre Művelődési Központ Facebook

Mutatunk néhány lenyűgöző úti célt a tavaszi kirándulásokhoz: