Mintha nem is Magyarországon járnál: 9 egyedülálló kirándulóhely országszerte

Számtalan különleges természeti csodát rejt hazánk, melyek bebarangolása közben azt érezhetjük, mintha nem is Magyarországon járnánk. Ezeket az egyedülálló kirándulóhelyeket szedtük egy csokorba.

Hubertlaki-tó

Kevesen tudják, hogy nem feltétlenül kell Erdélyig utaznunk ahhoz, hogy az egyszerre vadregényes és sejtelmes Gyilkos-tó egyedülálló látványában lehessen részünk. Elég csak Hubertlak felé vennünk az irányt, itt található ugyanis a helyiek által csak bakonyi Gyilkos-tóként emlegetett Hubertlaki-tó, amely szinte tökéletes mása erdélyi társának. A mesterségesen felduzzasztott tavat a területen élő vadak itatására hozták létre, sima víztükrét pedig több helyen is megtörik a kivágott fák csonkjai. A tó helyén ugyanis korábban égerliget terült el, ennek nyomait láthatjuk egészen a mai napig.

Fotó: Kerekes Norbert

Béke Sztúpa, Zalaszántó

A zalai dombok között, Zalaszántón bújik meg az igazi nyugalom szigeteként elhíresült monumentális buddhista emlékmű, Európa egyik legnagyobb sztúpája. A falu fölött magasodó 316 méter magas hegyen színes imazászlókkal körülvéve, egzotikus füstölők illatába burkolózva tornyosodik a vakítóan hófehér buddhista szentély, a béke jelképe. A sztúpa belsejében Buddha tanításait, ereklyéit és egy 24 méter magas életfát helyeztek el, a szentély körbejárása után pedig egy meditációs központ is várja a látogatókat.

8353 Zalaszántó, Világosvár 13. | Weboldal

Fotó: Sir Drone A Lot

Fülöpházi homokbuckák

Mindezek mellett hazánkban található Közép-Európa egyik legnagyobb területű homokvidéke is, a maga 7400 négyzetkilométerével. A magyar Szaharaként elhíresült fülöpházi buckák kialakulását a szél munkájának köszönhetjük, felszíne pedig a mai napig is folyamatosan változik. A terület a Kiskunsági Nemzeti Parkhoz tartozik, ezért fokozottan védett. Északi részén vezet a Garmada tanösvény, mely a homokterületek geológiai, állat- és növénytani jellemzőit mutatja be a látogatók számára.

Fotó: Hatvani Anikó

Páris-patak völgye, Nógrádszakál

A szlovák határ közelében található a Páris-patak völgyének szurdoka, amelyet sokan csak a palóc Grand Canyonként ismernek, hiszen egyes részein igencsak hasonlít monumentális amerikai társára. A szurdok főágában geológiai tanösvény fut, ami egy idő után szűkülni kezd és a hasadék oldalfalain egyre magasabbra törő, buja növényzetre lehetünk figyelmesek. Az üledékes oldalfalon olyan földtörténeti emlékeket fedezhetük fel, mint az Európában is igen ritka, úgynevezett fatörzsbarlangok.

Fotó: Majdán István

Krisna-völgy, Somogyvámos

A somogyvámosi Krisna-völgy Közép-Európa legnagyobb és legszervezettebb öko-közösségeként egy 266 hektáros területen ad otthont az élővilág számtalan különleges fajának. A völgy botanikus kertjében több mint 950 féle fa és bokorfaj található, melyek megóvására nagy figyelmet fordítanak. Az egész évben látogatható Krisna-völgy bejárása során megfigyelhetjük az itt élő krisnások biokertjét, öko-faluját, Tehénvédelmi központját, iskolájukat, a templomba pedig kérhetünk idegenvezetést is. Emellett vegetáriánus étterem és indiai ajándékbolt is várja a látogatókat.

8699 Somogyvámos, Krisna-völgy 1. | Weboldal

Fotó: Krisna-völgy Indiai Kulturális Központ és Biofarm

Fehérszék, Mátranovák

Nógrád megye legkeletibb csücske is vár bennünket egy felfedezésre váró vidékkel. A Mátranovák centrumától 20 percnyi sétával elérhető képződmény, melyért érdemes tűvé tenni a vidéket, egy erdővel körbeölelt, kopár felszínnel és buckákkal uralt hófehér hegyhát, mely a Fehérszék nevet viseli. Az árkokkal, vízmosásokkal sűrűn díszített riolittufa felszínén végigsétálni valóságos holdbéli élmény, arról nem is beszélve, hogy bámulatos innen a környező vidékre, az őszülő rengetegre nyíló kilátás.

Fotó: Piószeghy Zsanett

Középbánya-tó, Salgóbánya

Salgótarjántól északkeletre egy rendkívül különleges fennsíkra bukkanhatunk. Ennek részét képezi a Középbánya-tó, amely nem csak esztétikailag, de a tó állatvilágának szempontjából is egyedülállónak számít hazánkban. A bányató vize ugyanis olyannyira tiszta, hogy még az Európában nem őshonos, emberre ártalmatlan édesvízi medúzák is megélnek benne, akiket a víz minősége mellett az átlagosnál magasabb hőmérséklete vonzotta a területre.

Fotó: Kovács Zoltán

Úrkúti őskarszt

Hazánk leglátványosabb földtani értékére bukkanhatunk Ajkától mindössze 10 km-re, Úrkút aprócska községének határában. A Csárda-hegyi őskarszt 100 millió éves sziklafalai körül rövid, ugyanakkor izgalmas tanösvény repíti a kirándulókat a dinoszauruszok világába. A jura kori – a köznyelvben dinoszauruszok korabeli – mészkőfalak körül egykilométeres tanösvény vezet végig, amelynek legizgalmasabb szakaszán egy hosszú lépcsősoron juthatunk le a katlan mélyére.

Fotó: Prepok Lilla

Kazári riolittufák

A Medves-fennsík és a Mátra közti dombok között rejlő 20 millió éves riolittufa-erózióhoz hasonlót a világban csak hat helyen lehet találni. A védett természeti érték a Mátra vulkanikus kitörésekor felszínre törő porból keletkezett, s vált egy fehér színű, puha, gyűrt felületű, 1 hektárnyi területen elterülő kőzetté. Legmagasabb pontját egy lejtős erdei sétával érhetjük el, ami után a település feletti bányatavat, az Aranyos-patakforrást is láthatjuk, mielőtt visszaérnénk Kazárra.

Fotó: Szőllősi Gábor

Mutatunk néhány további kevésbé ismert, mégis izgalmas látnivalót: