Varázslatos kilátás nyílik Palócföld hegycsúcsaira a határ menti várromtól

A téli hónapokban is szemet gyönyörködtető 360 fokos panorámával vár a Salgóbánya kicsiny településének közelében található, hányatott sorsú, de annál különlegesebb Salgó vára.

Fotó: Getty Images

Kalandos út vezeti fel a kirándulókat a Medves-fennsík 625 méter magas csúcsán álló Salgó várához, amelyet még a XIII. században kezdtek el építeni.

Salgó vára az évek során nem egyszer gazdát cserélt, egy ideig a Szécsényiek birtokolták, később a csehek kezébe került, azonban amikor ezt Mátyás király megelégelte, újra magyar kézbe került, majd itt raboskodott Bebek Ferenc, akit I. Ferdinánd királyunk záratott be hamis pénz veretéséért.

Fotó: Petró Róbert Migo

Később Salgó vára is a törökök áldozatául esett, a végső döfést viszont az osztrák császári csapat parancsa mérte rá, aminek eleget téve felrobbantották az erődöt.

A várat 1938-ban kilátószerűen rekonstruálták, illetve később több további helyreállítást is végeztek a várromon, ahol 1845-ben még Petőfi Sándor is járt.

Fotó: Petró Róbert Migo

A vártól egy geológiai tanösvényen juthatunk el a közeli Boszorkány-kő sziklához, ahol 360 fokos, mindent elsöprő panorámában gyönyörködhetünk.

A 625 méter magasságú ponton elképesztő körpanoráma tárul a látogatók elé, hiszen tökéletesen látni lehet a környékbeli hegyeket: a Karancsot, a Cseres-hegységet, valamint látszanak a Mátra, a Bükk, a Börzsöny és a Cserhát hegyei is.

Kilátás a somoskői várra / Fotó: Petró Róbert Migo

Sőt, a szemet gyönyörködtető hegyvonulatok mellett a somoskői vár képe is kirajzolódik a távolban. Amennyiben a térségben tervezünk eltölteni egy kellemes napot, a bazaltorgonákból épült középkori vár megtekintését is érdemes felírnunk a listánkra.

Fedezd fel Nógrád vármegye többi csodahelyét: